Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.22~ Peter Pettigrew

Ekkor újra kinyílt az ajtó és egy sötét alak lépett be rajta. Egyből lefegyverezte a két felnőttet. Ránk sem nézve a fegyencre szegezte a tekintetét, aki megindult felé. Hermione felsikoltott. Harry úgy összerándult, mintha áramütés érte volna. Velük szemben én megnyugodtam. Végre valaki, aki biztosan nem fog hazudni nekem. Lupin pálcája egyből a kezébe repült.

-Milyen édes a bosszú! A legszebb álmom volt, hogy magam kaphatlak el-morogta halk, mély hangon.

-Perselus...-szólt közbe Lupin, de ekkor a pálca őrá szegeződött.

-Lám csak, lám! Dumbledore nem hitte el nekem, hogy te segítettél Blacknek bejutni a kastélyba. Hát most itt a bizonyíték. -morogta. Hangja, ahogy a pince teremben is szokott, betöltötte a teret.

- Félreérted a helyzetet, Perselus - rázta a fejét sötét varázslatok kivédése professzor. - Nem hallottál mindent. Megmagyarázom!

-Nem tudtam, hogy ápolod a családi kötelékeket Perselus! Nem lepődnék meg, ha egyenesen levegőnek néznéd őket.

-Nem mintha te jobban tudnál bármit is a családról Sirius.-válaszolta kapásból, mire a férfi dühösen felhorkant. Kihasználva a pillanatnyi csendet Lupin megint közbeszólt.

-Perselus-ment közelebb hozzá, de a professzor egyetlen pillantásával megállásra késztette.

- Most is a rád jellemző alapossággal elemezted a helyzetet és szokás szerint bakot lőttél- felelte az animágus, rendületlenül haladva a professzor felé- Most pedig, ha megbocsátasz, dolgunk van Remussal.

- Adj rá okot - sziszegte Black álla alá szorított pálcával Piton. - Adj rá okot, és esküszöm, megteszem.

 Piton és ő gyűlölettől eltorzult arccal néztek farkasszemet. Értetlenül kapkodtam közöttük a tekintetem. Mi folyik itt? Milyen családi kötelékek? Miért gyűlölik egymást ennyire?

-Térj észhez Perselus- kezdte újra Lupin a győzködést, de Black letorkolta.

-Sosem volt észnél Remus!

-Te hallgass el Sirius!

-Nem! Te hallgass el Remus!

-Úgy civakodtok, mint egy öreg házaspár.-jegyzete meg a házvezetőm gúnyosan.

-Menj haza és játssz a lombikjaiddal.-sziszegte Black, ezzel végképp kiborítva Pitont.

-Most végezhetnénk veled, de akkor mit kapnának a dementorok. Elég csak kilépnünk ebből a házból, és a dementorok tárt karokkal fogadnak minket... Boldogok lesznek, hogy viszontlátnak téged... Merem állítani, hogy örömükben meg is csókolnak majd...

Black fakó arca halott sápadttá vált.

- Meg kell... meg kell hallgatnod - szólt rekedten. - A patkány... nézd meg azt a patkányt...

Piton azonban túl volt már azon, hogy hassanak rá az érvek. A szemében lobogó eszelős tűz nem lappant.

-Jól látom Sirius, te félsz? Bizony, a híres dementorcsók. Milyen érzés lehet megkapni? Azt mondják végig nézni is iszonyú, de a kedvedért, Sirius, erős leszek. Miss Potter, jöjjön ide hozzám!-parancsolta a házvezetőm, mire megtettem amit kért.  Fekete szemébe végig mustrálta az arcomat, majd mintha íriszeiben megnyugvást vettem volna észre.

Black felháborodottan felkiáltott, de ekkor Harry felemelte az időközben valahonnan összeszedett pálcáját, és elkábította a professzort. Felsikoltottam, és a fekete hajú bájitalmesterhez léptem. Homlokán egy helyen felszakadt a bőr, ahol nekicsapódott a falnak, de más külső sérülése nem volt.