Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~2. 1.~nyári szünet I.-békülés

A nyár nem telt olyan felhőtlenül mint képzeltem. A Prive Dive-ra érkezésünk első pillanatában az összes varázstárgyunkat elkobozták tőlünk, a baglyainkat pedig kalitkafogságra ítélték, amit nem igen viseltek jól.

Aznap este szomorúan dőltem le az ágyamra, ami olyan kemény volt, hogy akár a földön is fekhettem volna.

Hiányzott a Roxfort. Az első hely ahol valóban jól érezhettem magam. Hiányoztak a barátaim és az izgalmas tanórák. Hiányzott a mardekár zöld-ezüst színű klubhelyisége és az ott uralkodó légkör.

Ott minden félhomályba öltözött. A falakból áradt a mágia és a hatalom, a felsőbbrendűség, amely keveredett a diákok boldog nevetéseivel.

Nagyot sóhajtottam. Nyx idegesen repkedett az apró vasrács másik oldalán. Kinyújtottam a kezem és megérintettem a puha tollakat. A madár a kezembe hajtotta a fejét.

-Sierra... Beszélgetnénk?-szólalt meg a bátyám.

Nem nézetem rá. A szárnyasom szépségére szegeztem a tekintetem, hogy elmeneküljek a beszélgetés elől.

-Kérlek... - megint nem válaszoltam. Nem tudtam, hogy mint mondhatnék. Annyiszor próbáltam megértetni magam vele, míg ő mintha meg sem hallotta volna tovább került.

-Sierra könyörgöm... - a bátyám most elém lépett, közvetlenül a baglyom mellé. Fűzöld tekintete az enyémbe mélyedt. Sóhajtottam, majd a másik oldalamra fordulva válaszoltam. Messze a fürkésző íriszei elől.

-Mit akarsz Harry?

-Én... Szeretnék bocsánatot kérni. Azt hiszem... Azt hiszem igazságtalanul bántam veled az évben, amiért...

-Mert a mardekárba kerültem! Mond csak ki ! Együtt nőttünk fel. Mindig számíthattunk egymásra! Most pedig amiért egy olyan házba osztottak, ami éppen riválisa a tiédnek kerültél! Gonosznak és veszélyesnek tituláltál, amire tudtommal egy kicsit sem szolgáltam rá!

-Nem erről van szó, ... Tudod a Teszlek Süveg engem is a mardekárba akart osztani.. - mondta, mire rá kaptam a tekintetem. Felültem az agyamon. Az én bátyám, akinek története az egész varázsvilágban ismert és minden gyerek tudja a nevét, majdnem a mardekár házba osztották.

-Hogy... Mi? De akkor hogy kerültél a griffendélbe?

-Azért, mert azt kértem tőle. Én... Féltem a mardekárba kerülni! Mindenki azt mondja, hogy ott tanul rengeteg sötét varázsló és én...

-.... Féltél, hogy félre értenek, ha oda kerülsz.-motyogtam szomorúan. Csalódtam a bátyámban. Az hogy fontosabb neki a hírneve mint én, mélyen érintett.

-Nem! Én... Hisz ismersz. Sosem érdekelt, hogy sok barátom legyen... Én attól féltem, hogy talán tényleg gonosszá válhatok ott, hogy olyanná válok, mint a halálfalók, vagy... Vagy Voldemort.

- És én ?! Úgy gondolod én olyanná válok, mint... - elhallgattam, mikor eszembe jutott az a hátborzongató hófehér arc azokkal a gonoszságtól vörösen izzó szemekkel. Megborzongtam.

-Épp ez az Sierra! Te sokkal erősebb vagy nálam! Neked van annyi erőd, amivel önmagad maradhatsz közöttük! Azért kerültél a mardekárba, mert te okos vagy de ravasz is, nem pedig becsvágyó és alattomos. Sajnálom, amiket akkor mondtam. Sok idő kellett, mire erre mind rájöttem... - hajtotta le a fejét szégyenkezve. Egy pillanatig nem tudtam megszólalni. Túlságosan hihetetlenül hangzott az egész, hogy igaz legyen. Nem mondtam semmit, csak óvatosan megöleltem öt.

-Köszönöm - suttogtam halkan. Talán ez volt az egyetlen jó pillanat az egész vakációban.

A következő naptól minden onnan folytatódott, ahol abbamaradt. Dudley párszor megkísérelte piszkálni Harryt, de a biztatásomra a fiú ilyenkor értelmetlen szavakat kezdett el motyogni, miközben az unokatestvérünkre szegezte a tekintetét. A szőke fiú olyan gyorsan menekült el, ahogy a hájas lába bírta.