Ne hazudj többé!

1.

Adél

Üres helyet vadászva körözök a parkolóba, míg végül nagy nehezen találok kicsit messzebb a bejárattól. Sokan jöttek el a megnyitó ünnepségre, nagyon jó kezdeményezés volt ez a tulajoktól. Kiszállva a kocsimból egyből megcsap a ló- és istállószag, amit én nagyon szeretek. Örültem, mikor minket kértek fel állatorvosnak a lovardába és annak még jobban örülök, hogy a főnököm átadta nekem ezt a feladatot. Nem csak anyagilag jött jól ez a munka, hanem a lelkemnek is. Régebben én is lovagoltam, de mióta dolgozom nem igazán volt rá időm. A „buli" a fedett lovardában van, így arrafelé indulok. Nem tervezek sokáig maradni, mert holnap dolgozom és biztos vagyok benne, hogy nem fogok unatkozni. A helyiségbe lépve szinte rögtön kiszúrom a tulajokat, Dórit és a férjét Fecót, így feléjük indulok. Nagy a fedeles, de így is kerülgetnem kell az embereket. Beszélgetünk pár percet, majd továbbállok a szendvicses asztalhoz, mert nem sikerült még vacsoráznom és éhen akarok halni. Szóba elegyedek pár ismerőssel, akiket még egy másik istállóból ismertem meg, akik bemutatnak újabb itteni lótartóknak. Mindenkivel váltok pár szót, de nem az illendőségből, hanem mert tényleg jó kapcsolatot akarok kialakítani velük. Mindenki udvarias és kedves, nem kezd ömlengeni a lováról és egyéb állatáról, tisztában vannak vele, hogy ez egy összejövetel. Egy valakit kivéve, egy tőlem fiatalabb nő szinte letámad, amikor megtudja, hogy én vagyok a lovarda kinevezett állatorvosa. Szerintem még levegőt sem vesz a mondatai közben olyan gyorsan mesél nekem a lovairól és a betegségeikről. Tanácsot kér, de a válaszomat nem hallja, hanem saját nézetét kezdi ecsetelni. Nem igazán szeretem az ilyen stílusú embereket, annyira figyelmetlenek és önzők, hogy az már szint fáj. Már több, mint félórája hallgatom a végeláthatatlan monológját, amikor sikerül félbeszakítanom azzal, hogy mosdóba kell mennem. De helyette inkább az udvart választom, szükségem van egy kis friss levegőre. Mélyet lélegezve indulok meg a közelben lévő karámok felé. Nem merek visszamenni, mert a nő újból le fog támadni és én nem fogok tudni szabadulni tőle. Lehet írok Dórinak egy üzenetet, hogy megfájdult a fejem és hazamegyek.

- Látom sikerült megismerkedni Mariannal – hallok meg egy női hangot mögülem, mire felé fordulok. Egy fiatal, rövid hajú, vékony testalkatú mosolygós nővel találom szembe magam.

- Igen, beszélgettünk pár szót – adok kitérő választ, hiszen nem tudom, hogy ők barátok-e.

- Pár szót? – néz rám kétkedve, majd jóízűen felnevet – És te szóhoz jutottál? Vagy csak ő beszélt levegővétel nélkül?

- Néha tudtam annyit mondani, hogy igen vagy nem – ismerem be mosolyogva.

- Egyszer én is a csapdájába estem, másfélórával tartozik nekem az életemből. Nem tudnám megmondani, hogy miről beszélt, szerintem nyitott szemmel aludtam.

- Gondolom nem vette észre – nevetek fel őszintén – Szerintem nálam sem szúrta ki, hogy három ásítást nyomtam el.

- Még én sem észleltem, hogy unsz – dől közelebb hozzám összehúzott szemmel, majd vigyorogva visszaegyenesedik – Vagy ennyire jó vagy vagy nem untatlak. Még.

- Elég jó színész vagyok – húzom őt egy kicsit, mire csodálkozva tátja el kissé a száját, majd újra elmosolyodik.

- Akkor már most elköszönök, hogy ne sérüljön a lelkem.

- Nem vagy fárasztó, még maradhatsz.

- Nagylelkű vagy, köszönöm – mondja, majd oldalra pillant – Mariann, szia. Ne haragudj, még egy kicsit feltartanám a beszélgetőpartnered, de ígérem nem sokáig. Utána megkeres majd.