Ne hazudj többé!

27.

Zora

A telefonom folyamatos rezgésére ébredek fel, mire csak odanyúlok és automatikusan elhallgattatom. Még nincs kedvem senkivel sem beszélni, rá sem nézek a telefonra, hogy ki hívhatott már harmadjára. Kezembe veszem az órámat, hogy megtudjam milyen napszak is van. Halkan sóhajtva ejtem vissza a fejem a párnára, ahogy meglátom a 8-as számot a kijelzőn. Oldalra fordulva látom, hogy mellettem már üres az ágy fele. Adél már biztos vagy egy órája ébren van és nem akart felébreszteni a forgolódásával. Tegnap talán is kissé túlreagáltam az egészet, de egyszerűen fáradt voltam ahhoz, hogy azt a vitát lefolytassam vele. Könnyebb volt egyszerűen csak ellépni és itthagyni őt. Tudom, hogy rossz neki és nehezen viselni ezt az egész herce-hurcát körülöttem, lehettem volna megértőbb vele. De ő is ugyanúgy türtőztethette volna magát és lenyelte volna a véleményét, legalább pár nap erejéig, míg összeszedem magam. Este még hallottam, hogy halkan szipog mellettem és próbálja titkolni a sírását, de én képtelen voltam odafordulni és megvigasztalni. Haragudtam rá tegnap, ma már meg részben túltettem magam.

- Jó reggelt. Hallottam, hogy rezeg a telefonod – lép be a szobába Adél.

- Jó reggelt. Igen – fordulok a hátamra.

- Jobban vagy? – kérdezi és leül mellém az ágy szélére.

- Kicsit. Te hogy vagy?

- Még mindig bűntudatom van, hogy neked estem – ismeri be halkan – Én nem így terveztem a tegnapot és bánt. Rettenetesen.

- Próbáljuk meg inkább elfelejteni. Neked ez az első ilyen eseted, hogy katona a párod és megsérül. Nekem ez megszokott.

- Jó – hagyja rám. Látom rajta, hogy nem tetszik a válaszom, de nem mer rá semmit sem mondani.

- Gyere ide – fogom meg a kezét és lehúzom magamhoz – Hagyjuk most ezeket, kérlek. Nem akarok még ezen is kattogni. Térjünk vissza rá pár nap múlva, rendben?

- Rendben – bólint rá és kényelmesen elhelyezkedik mellettem – Hiányoztál, furcsa volt nélküled itt lenni.

- Nem féltél? – kérdezem mosolyogva.

- Csak az első két hétben, utána megszoktam mindent. Meg elfoglaltam magam, pakolásztam, kertet rendeztem, meg túlóráztam. Matyit is látogattam, hogy ne érezze magát elhanyagolva.

- Jól tetted. Akkor megvan mindenünk? Elfért minden?

- Igen. Pár dolgot átpakoltam, nem baj? Neked tetszik így?

- Nekem jó így minden – mondom, ahogy óvatosan az oldalamra fordulok. Kezemet határozottan vezetem be a pólója alá, majd lejjebb csúsztatva az apró rövid nadrágjában áll meg – Így is hiányoztam?

- Nagyon – sóhajtja az ajkaimra.

- Nem oldottad meg magadnak? – kérdezem vigyorogva.

- Gondoltam rá, de aztán ahhoz meg nem volt ihlet. Na meg sokkal jobb veled, mint egyedül.

- Ezt örömmel hallom – csókolom meg őt. Halkan szisszenek fel, ahogy Adél felém kerekedve a hátamra fordít, mire rögtön elhúzódik tőlem.

- Nagyon fáj?

- Nem vészes, csak legyünk óvatosan. Most nem fogunk úgy belelendülni – tolom fel magam félig és a derekánál fogva vonom magamhoz még szorosabban

- Nem baj – dünnyögi a nyakamat csókolgatva. Óvatosan fejti le rólam a pólómat és összeszorított szájjal néz végig újra rajtam. Mielőtt meggondolhatná magát határozott mozdulattal fektetem le a hátára és veszem vissza magamhoz az irányítást. Adél képes lenne ezt ismét túlagyalni, ami újabb vitába torkollana. Kicsit nehezebben oldódik fel, de amint a belső combját kezdem csókolgatni ellazul és végre átadja magát az élvezeteknek. Halk nyögései idővel felerősödnek, pont úgy ahogy a csípője mozgása is a nyelvem alatt. Imádom hallani a hangját szex közben, teljesen megőrjít vele és feltüzel. Mielőtt azonban, hogy elérni az orgazmust felmászom hozzá és a kezemet csúsztatom be kettőnk közé. Pár másodperccel később én is megérzem az ujjait magamban és azonos tempóban haladunk a csúcs felé.