Ne hazudj többé!

50.

És elérkeztünk a várva várt utolsó részhez :D

Adél

Korábban kelek, mint Zora és újfent a gyűrűben gyönyörködöm, mint ahogy már ezredjére is. Sosem mertem bízni abban, hogy egyszer eljutunk ide Zorával. Reménykedni ugyan reménykedtem, de mindig volt valami bökkenőnk, ami miatt elbizonytalanodtam. Neki sosem mertem beismerni, de nagyon féltékeny voltam a volt menyasszonyára, illetve a kapcsolatukra. Ők eljutottak az eljegyzésig, esküvőszervezésig, mi meg nem. Egészen mostanáig. Őrültség, tudom jól, mert nem ezen múlik a kapcsolatunk, hiszen Zora nem egyszer kifejtette nekem, hogy én sokkal támogatóbb vagyok a volt párjánál. Hogy velem minden annyira jó és kerek, egésznek érzi minket. Tegnap sűrű napunk volt, hiszen nekem még el kellett mennem valami hivatali emberhez, akit meg kellett győzzek, hogy nem a zöld kártya miatt megyek hozzá Zorához. Mivel ő kettős állampolgár, így ezt a kört is le kellett fussunk. De mivel nem itt élünk és nem is tervezünk ide költözni, meg nem mellesleg Magyarországon van az életünk, így könnyen ment. Délután megérkezett Tamás, Dana és Kinga is, akik az esküvőre jöttek. Mint kiderült Zora tényleg mindent leszervezett, már hónapok óta tervezi ezt az egészet a hátam mögött. Még a missziója előtt elkezdett utánajárni a dolgoknak és beszélgetett bizonyos emberekkel, hogy mi miként tudnánk itt egybekötni az életünket. Cara és a többi katonatársa meg partner volt ebben és mindenki bevetette az összes kapcsolatát, hogy ez sikerüljön. Helyet és esketőt szerveztek, elintézték a hivatalos papírokat. Ruhaszalonokba és virágüzletekbe jártak helyettünk. Boldogan fordulok Zora felé és mászok át az ő takarója alá, hogy a meztelen testéhez tudja simulni.

- Jó reggelt – suttogom a fülébe, mire dünnyögve nyomja a fejét a nyakamba.

- Jó reggelt.

- Biztos, hogy ma összeházasodunk? Nem álmodtam azt, hogy megkérted a kezem? – kérdezem tőle vagy századjára.

- Én ugyan nem, szerintem keversz valakivel –mondja nyugodt, álmos hangon, mire finoman a nyakába harapok.

- Hé!

- Nem álmodtad, tényleg ma lesz a nagy nap – válaszolja mosolyogva – De gyere még ide, pihenjünk egy kicsit.

- De apudékkal megbeszéltük, hogy együtt reggelizünk. Kinga kinyír minket, ha késünk.

- Csak tíz perc – kérlel és a derekamnál fogva húz közelebb magához. Negyed órát ejtőzünk még az ágyban, majd nagy nehézségek árán sikerül kirángatnom onnan Zorát. Mióta hazatért a kórházból sokkal higgadtabb és lustább is, szeret sokáig az ágyban ébredezni. Eljár ugyan kondizni és bicajozni, de reggelente már nem pattan ki az ágyból tettre készen. Tamás és Dana olyan kitörő örömmel fogadnak minket az étteremnél, hogy kissé zavarba is jövök. Eddig is nagyon jó volt a kapcsolatom velük, de most hogy nemsokára összeházasodom a lányukkal mintha még jobban ragaszkodnának hozzám. Ők mindig támogattak és segítettek minket, ami az én szüleimről nem volt elmondható. Jó lett volna, ha ők is itt lehetnek az esküvőmön, de másként döntöttek évekkel ezelőtt. Emiatt kicsit szomorú vagyok, de kárpótlásként itt áll mellettem Zora családja. A reggelinél Kinga a kezünkbe nyom egy borítékot, amit még Márti küldött nekünk. Zora őt is meghívta az esküvőnkre csak nem tudott eljönni, de azt nem tudjuk miért nem. Csak sejtjük, hogy Feri miatt. Persze nem egyszerű és olcsó kijutni ide, de Zora mindenkinek szólt időben és Kingának is segített elintézni a vízumát és megvette a repjegyét. Tamás és Dana pedig vállalta a „felügyeletét", így most mindenfelé viszik magukkal Kingát, hogy sok mindent láthasson, ha végre kijutott ide. Anna sajnos nem tudott elszabadulni a munkából, de cserébe vállalta a ház és Molly gondviselését. Mártitól egy egyiptomi nyaralást kaptunk nászajándék gyanánt. Konkrét időpont nem volt feltűntetve, így mi dönthetjük el mikor akarunk elmenni. Zora rögtön a telefonjáért nyúl és ír egy hosszabb üzenetet, amiben kettőnk nevében megköszöni az ajándékot. Reggeli után meggyorsulnak az események és csak kapkodom a fejem. Zora eltűnik mellőlem és a helyét átveszi Kinga és Cara, akik fodrászhoz és még egy utolsó ruhapróbára visznek. Ebéd gyanánt csak valami kis szendvicset bírok magamba erőltetni, mert már most nagyon izgulok. Maga az egész ceremónia már 14 órakor kezdődik és utána lesz egy kis fogadás, hogy mi még viszonylag időben a szállodába érjünk. Meg Zora amúgy sem szereti a felhajtást maga körül és én meg csak vele akarok lenni. A rendezvény helyszínére érve tátott szájjal bámulok végig a parkon, hogy milyen hangulatos. A székeket már felállították és most kezdik el díszit a szertartásra. Kinga finomon tolni kezd az épület felé, hogy igyekezzek a szobámba átöltözni. Zorát már órák óta nem láttam, csak telefonon üzengetünk egymásnak. Miután átöltöztem és mindenki jóvá hagyta a sminkemet és hajamat izgatottan ácsorgok az ajtó előtt, hogy végre szabad utat kaphassak. Kettő óra előtt nem sokkal lesétálok az emeletről, hogy Tamás oldalán Zorával együtt indulhassunk meg az oltár felé. Ahogy meglátom a páromat az egyszerű szabású fehér ruhában könnyek szöknek a szemembe. Nem szokott sosem szoknyát vagy ruhát hordani, de most a kedvemért és Dana unszolására felvette. Boldogan mosolyodik el, ahogy meglát és felém indul. Ahogy elé érek, akkor magához húz és szorosan megölel. Kézen fogva sétálunk Tamáshoz, aki miután körbepuszil minket büszkén kihúzva magát indul meg velünk az oltárhoz. Igazából nem tudom milyen beszéddel készült az eskető, mert csak Zora mosolyát figyelem, ahogy engem néz. Fogalmam sincs kin milyen ruha van, milyen színűek a virágok és hogy milyen zene szólt, amikor bevonultunk. Csak akkor eszmélek fel, amikor meghallom a nevem, majd a fontos kérdést, hogy akarom-e. Soha semmit sem akartam még annyira, mint azt, hogy Zora felesége legyek. Miután elhangzik a két igen tőlünk boldogan hajolunk egymáshoz a csókra. Az első házastársi csókunk. Az apró vendégseregünk pedig ujjongva gratulál nekünk. A fogadásunk nagyon hangulatosan telik, sorra köszöntenek minket és fotózkodunk mindenkivel. Két óra múlva viszont átöltözve a kocsiban ülünk és indulunk a nászutunkra.

- Hát akkor kezdjük meg a házas életünket – vigyorog rám boldogan Zora és a szemébe tolja a napszemüvegét.

- Így van. Boldog vagyok veled, melletted – hajolok át az ülésen és arcon puszilom – Köszönöm ezt a mai napot. Hogy mindent leszerveztél és elintéztél.

- Én is boldog vagyok veled. Ez volt az én álmom, hogy itt vegyelek el egyszer. Teljesült – mondja mosolyogva.

VÉGE