Ne hazudj többé!

22.

Zora

Az anyáméknál történt látogatás utána napokig rosszul érzem magam, nem találom a helyem sehol és nem köt le semmi. Adél lázasan igyekszik kirángatni engem ebből az állapotból, különböző programokat ajánl fel, amik közül válogathatok. Legszívesebben persze befeküdnék az ágyba és ki sem mozdulnék onnan, míg magától el nem tűnik a letargiám. De nem akarom, hogy Adél ilyen állapotban lásson, nem akarom, hogy ő is csalódjon bennem. Azt már nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni és nem tudnék együttélni a tudattal, hogy neki is elcseszett vagyok. Próbáltam megerőltetni magam és rábólintottam arra, hogy menjünk kirándulni a hegyekbe. A túra alatt végig magyarázott mindenféle erdei állatról meg valami tanösvényről is, de az igazat megvallva nem figyeltem rá. A fejemben újra és újra csak visszhangoztak a rokonaim mondatai, hogy „mi a francért játszom katonásat", „miért vagy ilyen érzéketlen édesanyáddal" szemben, „hatalmas csalódást okoztál neki, hogy leléptél", „önző vagy, csak magadra gondolsz". Nem vagyok érzéketlen, nagyon is érzékeny vagyok, engem nagyon megviselnek a bántó szavak. Napokig nem tudok aludni, semmi másra nem tudok gondolni, annyira foglalkoztat, hogy sokszor a fejem is nagyon megfájdul. Újra és újra lejátszom a fejemben a beszélgetéseket és kielemzem, néha már túlzásba is esem. Hiába próbálom kizárni őket az életemből, tudat alatt mégsem megy, hiszen „számít" a véleményük. Azt akarom, hogy ők is elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok.

- Hé! – billent ki Adél a kattogásomból, mire megtorpanok és kérdőn nézek rá. Mindkét karjával átöleli a nyakam és akaratosan, követelőzően csókol meg. Ilyet még sosem csinált, pedig elég sokféle helyzetbe kerültünk már, többféle módon kezdeményezett már. A pár másodperces döbbenetem után viszonzom a csókját és magamhoz szorítom őt.

- Hát ez? – kérdezem, ahogy elhúzódik tőlem.

- Láttam, hogy megint agyalsz és nem akartam, hogy magad alatt legyél. Szép helyen vagyunk, jó idő van, közös programunk van, élvezzük ki. Próbáld meg kérlek.

- Igazad van – bólintok rá. Kifújok egy nagy levegőt a tüdőmből, hogy így próbáljam meg elengedni a fejemben kavargó rossz gondolatokat – Ne haragudj.

- Semmi gond Zora, tudom, hogy foglalkoztat. De most gyere menjünk tovább, még sokat kell mennünk ma – fordul iránynak és megindul előttem. Két szökkenéssel utolérem és a vállát átkarolva folytatjuk tovább az utunkat. Tökéletes jó kedvem ugyan nem lett, de legalább meghallom, amit Adél mond és néha még válaszolok is. Érezhetően ő is megkönnyebbül, hogy nem maradok a letargikus kedvemben és hogy hamarosan túl leszek ezen az állapoton.

Jókedvűen, magamban dudorászva sietek fel Adélhoz, kettesével szedem a lépcsőfokokat kezemben a vacsoránkkal. Ma kifejezetten jó napom van, a munkahelyem sem volt semmi konfliktus, sőt. Készülünk a jövő héten induló misszióra, ami üdítő változatosság. Persze nem az hogy egy veszélyes övezetbe megyünk, hanem hogy más munka van napközben. Adélnak is jó napja van, mert napközben írta üzenetben, hogy vacsora után elmehetnénk csavarogni valamerre. Az elmúlt pár napban olyan fáradtan dőlt be mellém az ágyba, hogy megmozdulni sem volt ereje. Nekem is voltak rossz napjaim, amin nemrég léptem túl az ő segítségével. Kopogás nélkül nyitok be a lakásba és Adél keresésére indulok, akit a nappaliban találok. A kanapén ül összetörten és meredten néz maga elé.

- Mi a baj? – kérdezem tőle, ahogy meglátom a kisírt szemeit – Mi történt?

- Hívott a lakás tulaja, hogy ki kell költözzek a jövő hónapba. Az unokája idejön dolgozni és neki kell a hely.

- Basszus – nyögök ki ennyit és leülök mellé. A vállát átölelve húzom magamhoz, hogy így vigasztaljam.

- Most hová menjek? Mit csináljak? Ezt tudtam fizetni, itt élek már 7 éve. Jó helyen van, megfizethető. Hogy találok most másik helyet 4 hét alatt? Ki kell fizessek 2 havi kauciót! Nekem erre nincs félretéve pénzem, mindent a hitelembe tolok. Most hirtelen honnan szedjek félmilliót? Mert annyi lesz, ha kiszámolod. Két havi kaukció, meg az első havi lakbér és még a költöztetőket is fizetni kell meg ki tudja találok-e bútorozottat – kesereg, mire még szorosabban magamhoz ölelem. Tudom mennyire küzd azért, hogy minél hamarabb visszafizesse a diákhitelét, amiből már nem sok híja van. Végre felszabadulhatott volna, de erre most beüt ez.