Ne hazudj többé!

36.

Zora

Adéllal olyan messze kerültünk egymástól, hogy azt el sem tudom mondani. A képzése elején még próbáltam a közelében maradni és erőltetni a közös programokat, meséltem neki a napomról. De mára már szinte kizárom őt az életemből, legalábbis ezt érzem. Nem szándékosan, csak egyszerűen belefáradtam abba, hogy én mondom és mondom, ő meg csak hümmögve válaszol, miközben a tankönyvét bújja. Elfeledkezik arról, hogy értem kell jönnie vagy orvoshoz kísérnie. Számtalan ilyen alkalom volt, hogy megígérte elkísér valahová, aztán teljesen elfeledkezett róla. Én meg meguntam a fejére olvasni ezeket, így inkább úgy vagyok vele, hogy nem is hívom többé sehová. Lehetőséget kapott arra, hogy egy specialistához menjen tanulni pár napot. Ő rögtön rávágta az igent, engem meg sem kérdezett, hogyan is oldjuk ezt meg. Ő eldöntötte és 4 napra vidékre utazott, hogy az egyik legjobbtól tanuljon. Így most kettesben vagyok itthon a kutyával és agyalok mit kéne csinálnom. Az igazat megvallva semmihez sincs kedvem, rossz hangulatom van a kapcsolatom miatt. A nappali kanapéján szenvedek, amikor csörögni kezd a telefonom. A kijelzőn Hajni neve villan fel, amit kinyomok. Nincs kedvem most vele sem beszélgetni, biztos megint kitalált valami programot. Miután harmadjára is ő hív, így végül csak felveszem.

- Mi az? – kérdezem rögtön.

- Sokkal kedvesebben – torkoll le – Neked is szia.

- Szia. Mi újság? – érdeklődőm nyálas hangon, amin ő felnevet.

- Sokkal rosszabb, na mindegy. Mit csinálsz?

- Semmit és ezt is tervezem mára – szögezem le gyorsan mielőtt bármit is mondhatna.

- Rossz terv. Egyedül vagy még?

- Nem, itt van velem Molly – mondom mosolyogva.

- Az is valami. Gyere át Xbox-ozni. Hozhatod a kutyát is.

- Hány éves vagy? 17? – nevetek fel a programja hallatán.

- Kac-kac, unaloműzőnek tök jó. Unokaöcsémtől elvették a szülők, mert állandóan rajta lógott és ideadták nekem. Sok béna játék van hozzá, de van autóversenyzős, ami egész jó.

- Nem tudom – dünnyögöm elgondolkodva.

- Gyere, van mézes puszedlim, amit annyira szeretsz.

- Miért nem ezzel kezdted? Mikorra menjek?

- Indulj most. Szia – vágja rám a telefont. Igazából semmi kedvem nem volt kimozdulni, de ha itthon maradok csak még jobban magam alatt leszek. Letusolok, majd miután összeszedtem a cuccaimat és a kutyát nekiindulunk az útnak. Alig 20 perc múlva már Hajni lakásának az ajtaján kopogtatok be. Mosolyogva nyit ajtót és invitál be minket, majd rögtön Mollyt kezdi nyúzni.

- Kocsival vagy? – kérdezi.

- Gyalog. Miért?

- Akkor tessék – nyom a kezembe egy kis üveges sört.

- Köszi – telepszem le nappali kanapéján. Felveszem a mellettem heverő könyvet és belelapozok. Molly egy darabig köröz mellettem, majd a lábamnál leheveredik.

- És milyen az új hely? Tényleg annyira durvák? – kezd faggatni, miután átnyújtja a tányérra pakolt puszedliket.

- Jófejek, magasabb a követelmény ugyan, de megéri. Jól elvagyok ott. Kár hogy csak 3 hónapról van szó, de ki tudja. Hátha idővel lesz ott üresedés és átvesznek végleg.

- Párod mit szólt hozzá? Elvégre ez csak egy komolyabb munka, felfelé lépkedtél.

- Örült neki – zárom rövidre és egy aprót kortyolok az italomból. Adél nem is tudja, hogy több mint egy hónapja a különleges részlegnél vagyok összeköttető szerepben az amerikai hadsereg egyik osztagával. Sajnos csak ideiglenesen, amíg a mi emberünk felépül egy komolyabb műtétből – Na játszunk akkor?