Ne hazudj többé!

16.

Adél

Szombat este lévén a barátnőimmel az egyik felkapott bárba igyekszünk, hogy kicsit kikapcsolódjunk. Sűrű volt a hétköznapom és másra sem vágyom, mint egy jó koktélra, zenére és beszélgetésre. Jól esik végre kicsit elengedni magam és nem a munkára koncentrálni. A helyiség tele van már vendégekkel, de szerencsére nekünk foglalt asztalunk van, így van helyünk. A tőlünk távolabb lévő sarokban az egyik asztal mellett állva kiszúrom Zorát, ahogy engem néz. Bizonytalanul lép egyet felém, de rögtön meg is torpan. Látom rajta, hogy vacillál magában, hogy idejöjjön-e vagy sem. Egy kicsit reménykedem, hogy megteszi, de ehelyett picit megrázza a fejét és leül az asztalhoz a barátaihoz. Ahogy végignézek rajta látom, hogy nyúzott és gondterhelt és többször fáradtan dörzsöli meg a szemét. Rettenetesen hiányzik, nagyon rossz nélküle lenni, de annyira elárultnak érzem magam. Ahogy megkaptam tőle az üzenetet szinte rögtön fel akartam hívni és tisztázni akartam a kettőnk közötti vitát. De aztán belegondoltam, hogy mennyi mindenben lódított már és miért tűröm én el ezt. Válaszolatlanul dobtam félre a telefonomat azon az estén.

- Ő Zora? – kérdezi Andi fejével az említett fél felé bökve.

- Igen – bólintok rá, majd újra felé nézek. Pont elkapom még a pillantását, majd a száját harapva fordulva el tőlem.

- Ennyire mosolyszünet van köztetek? – érdeklődik tovább. Neki sem számoltam be, hogy pontosan mi is volt a vita közöttünk. Csak annyit mondtam, hogy elzavartam őt, mert hazudott és most nem tudom mi van közöttünk. Keresett párszor, de egyszer sem reagáltam, mert nem tudom mit kéne neki mondjak. Annyiszor hazudott már, annyira sok mindent titkolt már el előttem, hogy meg sem bírom számolni. A sok kis apró lódításain ő csak nevetett, míg én a fejemet ráztam. Nem értettem miért nem lehet azt mondani, hogy beült a barátaival inni egyet, miért kellett azt mondania, hogy még a bázison volt. Miért félt elmondani, hogy a teremben beszélgetett még pár emberrel edzés után? Ilyenkor egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni, nem értem a tetteit. Engem tényleg nem zavar, ha munka vagy edzés után nem rohan haza hanyatt-homlok, csak írjon egy üzenetet, hogy ne várjam feleslegesen. Az sem piszkálja az agyamat, hogy beszélget az amerikai barátaival kettőnkről vagy az életünkről. Nem azért érdeklődöm a témáról, mert nyomon akarom követni, szimplán csak érdekel. Egyszer kihallottam egy telefonálásából, ahogy rólunk mesél és csupa jó dolgot mondott. Nincs okom féltékenykedni, Zora hűséges és diszkrét.

- Igen, de hagyjuk – kérem őt és egyúttal a többieket. Megértően bólintanak, majd gyorsan valami témát dobnak fel, hogy eltereljék a figyelmem Zoráról. Az este folyamán többször az asztaluk felé nézek és érzem azt is, hogy ő is figyel engem. Éjfél felé látom, hogy megjelenik az asztaluknál a rövid ital, de Zora elutasítja. De csak az első kört, a másodiknál már beszáll. Pedig azt mondta, hogy nem szokott erős italt inni, mert nagyon hülye lesz tőle és meggondolatlanul cselekszik, meg nem mellesleg a gyógyszere mellé sem ajánlott. Ezután folyamatosan csak az ő asztalukat figyelem és a barátnőim beszélgetéséből teljesen kivonom magam. Valahonnan előkerül egy fiatal kis fruska is, aki Zora mellé ül le és láthatóan próbálja magára vonni figyelmet. Sikertelenül, hiszen Zora rá se hederít, csak néha válaszol neki és amikor meg akarja simogatni elhajol. Ez nagyon megnyugtat, hogy nem menekül más karjaiba. Az asztaltársasághoz jönnek még új emberek is és páran elmennek, elég nagy a forgalom náluk. Nem is nagyon figyelek az emberekre egészen addig, míg egy furcsa alak meg nem jelenik és valamit sutyorogni nem kezd a többiek fülébe. Zorának is halkan magyaráz valami, de ő csak erősen nemet int a fejével, majd feláll és a mosdók felé igyekszik. Pár másodperc múlva azonban a férfi is feláll és utána indul.