Ne hazudj többé!

38.

Zora

Alig bírok kiszállni a kocsiból, mert Molly már rögtön mászna az ölembe és nem bírok tőle mozdulni. Alaposan meggyurmázom, majd magammal hívom a melléképülethez, hogy megetessem. A kimért tápját felöntöm vízzel, majd miután jól átázott odaadom neki. Másodpercek alatt befalja az adagját és várakozóan néz rám. Mosolyogva simogatom meg, majd a ház felé indulok. Adél kocsija még itthon, ezek szerint még nem ment el dolgozni. Bíztam benne, hogy már nem futok vele össze, mert nem tudom mit mondhatnék még neki. Tanácstalan vagyok mit kezdjek vele, illetve a kapcsolatunkkal. Vegyes érzéseim vannak, egyik pillanatban azonnal befejezném, míg a másik másodpercben, ha szakításra gondolok összeszorul a szívem és tiltakozok ellene. Pár hete, amikor hazajött hamarabb a suliból a félreérthető fotók miatt, akkor kicsit megörültem a vádnak. Bíztam benne, hogy ez észhez térítette és többet lesz velem, de nem így lett. Helyette csak árgus tekintetet kaptam és bizonytalan kérdéseket. Hazudtam neki, mikor azt mondtam nincs semmi köztem és Hajni. Ez nem teljesen igaz. Ő érez irántam valamit és én is kezdek egyre erőteljesebb érzéseket táplálni felé. Semmi olyan testi kontakt nem volt még közöttünk, csak lopott érintések és ölelések. Hajni valóban ismerkedik valakivel, ami engem nagyon zavar és rosszul is esik. De ezt nem mondtam el neki, hanem magamba fojtom és sok sikert kívánok neki. A reakcióját is válasz nélkül hagytam, hogy ő ezt az ismerkedést csak figyelemelterelésre használja, rólam. Furcsa és megmagyarázhatatlannak mondanám a közöttünk lévő kapcsolatot. De egyelőre nem akarok vele foglalkozni, előbb Adéllal kell lerendeznem a dolgainkat, ami nem lesz egyszerű. Sok mindent éltünk át együtt és mindketten nagyon sokat köszönhetünk a másokat, ami nem múlik el nyomtalanul. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom elkerülni Adélt mégis olyan csendben nyitom ki a bejárati ajtót, ahogy csak tudom.

- Szia – hallom meg a hangját a folyosóról, mire felé pillantok. Melegítőben és egy nyúzott pólóban feszengve álldogál alig két méterre tőlem. A szemei vörösek a sok sírástól, amitől elönt a bűntudat, hogy tegnap veszekedtem vele. Hiába volt jogos és hiába kellett volna már hónapok ezelőtt megtennem, most még is rosszul érzem magam emiatt. Nagyon csúnyán nekiestem és ő meg szóhoz sem tudott jutni.

- Szia. Nem mentél dolgozni? – kérdezem, de csak nemet int a fejével.

- Merre jártál? Azt hittem azért hazajössz aludni.

- Nem – mondom, majd a kabátom zsebéből előveszek egy papírt. Kihajtogatva azt lépek elé és az orra alá dugom – Szállodában voltam, nem Hajninál mielőtt rosszra gondolnál. Itt a számla.

- Jó – pillant röviden a papírra, majd újra rám – Aggódtam miattad.

- Jól vagyok. Reggeliztél? – kérdezem és ellépve mellette a konyhába indulok.

- Nem, nem tudtam enni. Készítsek neked valamit?

- Nem kell, reggeliztem a szállodában. Csak egy kávé kell.

- Beszélgetünk Zora?

- Miről? Nem nagyon tudok mit mondani mást, mint tegnap.

- De én igen. Én szeretnék pár dolgot mondani neked.

- Oké, lefőzöm a kávémat utána leülhetünk. Te kérsz? – fordulok felé.

- Nem, köszönöm. Adtam a kutyának enni – mondja halkan.

- Én is. Akkor nem értem miért reklamált repetáért, ha kétszer reggelizett – mondom mosolyogva, mire ő is óvatosan elmosolyodik.

- Bélpoklos jószág.

- Az biztos – bólintok rá, majd mutatom, hogy mehetünk be a nappaliba. Leülök a kanapéra a kávémmal, míg Adél picit messzebb tőlem helyezkedik el. Alaposabban szemügyre veszem őt és látszik rajta mennyire megviselte a tegnapi nap. Karikás a szeme alatt és nagyon kimerültnek tűnik. Gondolom ő sem aludt sokat, ahogy én sem. Hajnalig csak forgolódtam az ágyban hol a plafont bámulva, hol pedig az ablakot.