Ne hazudj többé!

42.

Zora

Nem mondtam el Adélnak a megcsalást, pedig el akartam. Nagyon is. De egyszerűen akárhányszor belekezdtem volna leblokkoltam és egy árva szó sem jött ki a számon. Csak bámultam rá tátott szájjal és nem bírtam kinyögni. Utána meg ő olyan boldogan és szerelmesen nézett rám, hogy amiatt voltam képtelen rá.  De a lelkiismeretem a mai napig marcangol a tettem miatt. Mára meg már későinek érezném a beismerést, hiszen úgy néz ki, hogy Adéllal sikerült rendezni a kapcsolatunkat. Ő sokkal figyelmesebb és én is lenyugodtam mellette. Sietek haza munka után és ugyanúgy izgatottan várom őt, mint az elején.  Adél néha ugyan megcsúszik a munkába vagy a tanulással, de igyekszem nem szólni ezek miatt. Fontos neki a munkája és a képzése, ennek én meg tényleg nem akarok az útjába állni. Elvégre ő sem szól, ha több napra elutazom vagy hajnalban esem haza az útról. Oda-visszaműködik ez, amit mi be is tartunk. Hajni felé megszűntek az érzéseim, ahogy Adéllal kezdtünk újra közelebb kerülni egymáshoz. Szerintem amolyan fellángolás lehetett, hiszen egy magányosabb időszakban mélyült el a barátságunk. Mára már szerencsére feszengés nélkül tudunk beszélgetni, ha találkozunk. Bár ezek megritkultak, ami érthető is. Helyette Annával járok edzeni és neki segítek a felkészülésben. Szeretne hamarosan feljebb lépni azon a bizonyos ranglétrán és ehhez a közreműködésemet kérte. Mivel látom, hogy komolyan is gondolja és nem utolsó sorban a húgom párja segítek neki. Ennek nem csak Kinga, hanem Adél is és anyu is örül, hiszen végre teszek valamit a család érdekében. Többször hívtak minket ebédre anyuék, de mindig ilyen-olyan okkal hárítottuk Adéllal. Már ő sem szívesen ül egy asztalhoz a főnöke párjával, Ferivel. Benne is ott van a szálka a fenyegetőzése miatt és nem tudna már olyan fesztelünk beszélgetni vele, mint az elején. De helyette inkább elhívjuk külön anyut kávézni vagy sütizni, így nincs harag közöttünk. Sokat javult a kettőnk kapcsolata most már, hogy nem szól úgy bele az életembe és nem próbálja meg irányítgatni. Ennek ellenére már sosem lesz közöttünk olyan családi kapcsolat, amire anyu vágyik.

Ma én érek haza hamarabb, így rám vár a feladat, hogy valami ételt varázsoljak az asztalra. Adél írt, hogy kicsit késni fog, mert beesett egy sürgős eset és egyedül van a rendelőben. Császármetszést kell csinálni egy kutyánál, mert nem bírja természetes úton megszülni a kölyköket. Úgy terveztem, hogy ma elmegyünk moziba, de lehet elhalasztjuk holnapra. Adélnak holnap suli van és nem akarom, hogy nyúzott legyen. Sokszor látom rajta mennyire leterhelt, de sosem mondja. Ilyenkor inkább otthoni programot tervezek, mint például filmezés vagy süti készítés. Alig várom már, hogy végre befejezze az iskolát, de ez még jó pár hónap. Már mosogatok, amikor Adél hazaér a munkából.

- Szia. Hazaértem – kiált az előszobából.

- Szia, konyha – válaszolok neki és elzárom a csapot.

- Hm de jó illatok vannak – lép be a helyiségbe és egy gyors puszi ad – Mit eszünk?

- Vacsorára van császármorzsa, a holnapi ebéd meg még sül. Fűszeres csirke meg saláta, semmi extra, de ezt meg tudod enni a suliban is.

- Szuper, köszönöm szépen – mondja, majd belekóstol a tűzhelyen lévő vacsorába.

- Héé – csapok a kezére finoman és elhúzom onnan – Leülünk asztalhoz és úgy eszünk, ha már vesződtem vele.

- Oké-oké, csak éhen veszek – búj hozzám mosolyogva.

- Tusolj le gyorsan akkor, addig megterítek és befejezem a mosogatást.

- Sietek – libben ki a konyhából. Nagyon nyúzottnak és fáradtnak látszik, szerintem ebből ma nem lesz semmi program. De nem baj elvégre tegnap korán itthon volt és sétálni mentünk a kutyával. Nem lehet mindennap toppon az ember, Adélra is ráfér a pihenés. Miután Adél végez a tusolással rögtön jön is vissza a konyhába. Elmeséli a műtétet, hogy sikerült 3 kiskutyát élve kiszednie, de egy sajnos a szülőcsatornába rekedt és megfulladt. Rögtön meg is jegyzi, hogy Mollynak is elérkezett az ivartalanítási procedúrája. Beszél majd Mártival és hamarosan beiktatnák, mire én rábólintok. Én sem akarok váratlan meglepetéseket látni az udvarban. Vacsora után bevonulunk a nappaliba, míg Adél a tanulnivalót veszi az ölébe, addig én egy történelmi regénybe kezdek bele. Már 21 óra után jár az idő, amikor csörögni kezd a telefonom. Csodálkozva emelem fel a kisasztalról a készüléket és összehúzott szemmel nézem a kijelzőt.