Ne hazudj többé!

34.

Adél

Reggel hangtalanul próbálok kimászni Zora mellől, de még így is morogva fordul át a másik oldalára. Magamhoz veszem a telefonom és becsukom mögöttem az ajtót. A konyhába teát készítek magamnak és azzal helyet foglalok az asztal mellett és a híreket kezdem bogarászni. Vajon sokan vannak ma a rendelőbe? Jó végre itthon lenni és kicsit nyugodtabban kezdeni a napod, de közben meg van egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy Mártiékra sok munka szakad, mert én nem vagyok bent. Örülök, hogy Zora ilyen jól fogadta a terveimet, az igazat megvallva kicsit azért féltem, hogy újra felhozza azt, miszerint ki kéne költöznünk Amerikába. Én jól érzem itt magam, megtaláltam a számításaimat és elégedett vagyok az életünkkel. A szomszédok elfogadnak minket, nem ér atrocitás, mindketten jók vagyunk a munkánkban. Nincs okunk panaszra, így nem látom értelmét a költözködésnek. Zora ezalatt a 19 nap alatt több összejövetelen és buliba is volt, ezért remélem egy időre itthon felhagy a csavargással. Jó lenne, ha nem mindig úgy kéne bevadásznom őt, hogy éppen merre van. Itthon is lenne mit csinálni és neki sem ártana a visszafogottabb élet. Azt hiszi eltitkolhatja előttem, de én látom, hogy nyúzott és rosszul van. Megviselik a háborús övezetekbe való mászkálások, hiszen látom a kezein, hogy szanaszét szedi magát. Mikor kérdezem róla csak a vállát vonogatja és „nincs semmi"-vel válaszol, elnyomja magában, ami nem tesz jót neki. Ezekkel a csavargásokkal akarja eltompítani a szenvedését. Sokszor kértem, hogy maradjon itthon és kicsit foglalkozzon magával, de mindig leintett, hogy neki erre van szüksége. Egy idő után már feladtam, mint oly sok minden mást nála. Szeretném, hogy jól legyen, de ehhez neki is társnak kell lennie ebben. Az üres teás bögrémet a mosogatóba rakom, majd utána a fürdőszobába vonulok. Miután megmosakodtam nekiállok Zora cuccainak a válogatásának és mosást indítok. Kicsit azért irigylem, amiért ilyen gondtalanul élvezte a kintlétet, én is szívesen mentem volna, de nem ennyi időre és nem a barátaihoz. Náluk csak a bulizás és összejövetelek vannak, engem ez meg nem annyira vonz. De talán majd jövőre másként lesz. Visszamegyek a konyhába és kávét készítek fel, amikor meghallom, hogy nyílik a háló ajtaja. Zora eltűnik a fürdőben, majd pár perc múlva csoszogva megy vissza a háló felé.

- Kérsz kávét? – kérdezem tőle hangosan, mire csak valami dörmögést kapok válaszul. Ezt egy igen-nek veszem, így két csészét készítek elő. Kitöltöm az italunk, majd követem őt a szobába.

- Jó reggelt – dünnyögi a párnába, majd nagy szenvedések közepette átfordul a hátára és átveszi a felé nyújtott csészét.

- Jó reggelt. Hogy vagy?

- Álmosan, nyúzottan – válaszolja, majd megpaskolja a helyet maga mellett.

- Kell egy kis idő az átállásra – mondom, ahogy leülök mellé – Estére majd hamar alszunk. Holnap már dolgozol?

- Sajnos. Megkapom a beosztást is, hogy menni kell-e valamerre a hónapban.

- Jól van, aztán majd összeegyeztetjük a naptárunkat. Ma 13 órára kell bemennem.

- Tudom, de addig még van 3 óránk – mosolyodik el és kiveszi az üres csészét a kezemből, majd sajátjával együtt az éjjeli szekrényre pakolja – Mit szólnál, ha addig elütnénk az időt?

- Mire gondoltál? – húzom fel kérdőn a szemöldököm szintén mosolyogva.

- Hm mondjuk egy kis ilyenre – suttogja a nyakamba, majd kicsit erősebben beleharap.

- Ahh – csúszik ki a számon egy halk sóhajtás, majd a trikójánál fogva húzom őt magamra. Már hetek óta nem voltunk együtt. Sokat volt most távol, előtte meg voltak a kis vitáink, ami miatt nem bújtunk össze. Követelőzően csókol meg, miközben én már a trikóját cibálom le róla, hogy végre újra szabadon végigsimíthassak a hátán. Mind a ketten türelmetlenül és hevesen reagálunk a másik érintésére, rajta is és magamon is érzem, hogy rettenetesen vágyunk a szexre. Elégedetten mélyesztem a körmeimet a hátába, ahogy végre megérzem az ujjait magamban. Halkan szisszenve dönt a hátamra az ágyon és elégedetten vigyorogva csókol meg.