Ne hazudj többé!

4.

Zora

Igencsak eltoltam Adéllal, de egyszerűen annyira jól éreztem magam vele, hogy nem akartam ezt elveszíteni. Tudtam, ha elmondom neki, hogy én Amerikában élek, akkor megköszöni a beszélgetést és utamra bocsájt. Ezt meg nem akartam. Aljas terv volt részemről, hogy magamba bolondítom és akkor talán ad esélyt kettőnknek. Szintén aljas dolog volt az, hogy úgy kezdtem ki Adéllal és hívtam randizni, hogy közben párkapcsolatban voltam. Az első és egyetlen csókunk után vetettem véget a románcomnak Tara-val, amit már rég meg kellett volna tennem. Csak nem volt hozzá merszem, mert nem akartam egyedül maradni. Ma egész nap azon agyaltam, hogy mit kéne tennem, hogy megbocsásson. Egyetlen üzenetemre sem reagált, szerintem meg sem nézte, csak egyből kitörölte. A munkáját leszámítva Adél tökéletes. A szeme, az alakja, a stílusa, a beszéde és a jelleme rögtön magával ragadt és ezt nem akarom veszni hagyni. Kell nekem ez a nő! Akármennyire is kényelmetlen volt számomra mégis odamentem Adél munkahelyéhez. Sokáig ülök a kocsiban és bámulom az épületet, majd amikor egy kocsi kihajt az udvarról kiszállok és a rendelő felé indulok. A váróterembe lépve látom, hogy még egy kiskutyával várakozó idősebb nő ül az egyik széken. Alig három percig topogok egy helyben, mikor kilép a vizsgálóból Adél és meglepetten mér végig.

- Mit akarsz? Mit keresel itt? – kérdezi rideg hangon Adél elém állva.

- Beszélni.

- Nincs miről, menj el. Én dolgozom, nincs időm ilyenekre – suttogja halkan, majd a vendég felé fordul – Tessék nyugodtan bemenni, rögtön megyek.

- Kérlek, csak pár percet kérek. Utána elzavarhatsz, elmegyek. Adél, kérlek – nézek rá szinte könyörögve, mire felsóhajt. Hosszasan néz a rendelőbe tipegő néni után, végül felém fordul.

- Rendben, várj meg. Ő az utolsó páciensem, utána bezárunk és kapsz 3 percet. Többet nem.

- Köszönöm, kint megvárlak akkor.

- Rendben – mondja, majd sietve vonul vissza a rendelőbe. Pár másodpercig tétlenül topogok a váróban, végül kimegyek a kocsihoz és nekitámaszkodom. Van jópár percem összeszedni a gondolataimat, hogy meggyőzzem nem kihasználni akartam. Nem egy éjszakát akartam tőle, hanem annál sokkal többet. Otthon többször elpróbáltam ezt a beszélgetést magamban, de ott Adél egy mondatom után megbocsátot. Legszívesebben rágyújtanék, de nem akarom elrettenteni még ezzel is, így inkább a kis kavicsokat kezdem rúgdosni a cipőm orrával. Több mint 20 percet várok, mire Adél elém áll és kérdőn néz rám.

- Nem megyünk el meginni valami üdítőt vagy kávét vagy bármit? – kérdezem kiegyenesedve, de ő csak a fejét rázza.

- Nem, mondd amit akarsz aztán megyek haza – fonja keresztbe a karját maga előtt.

- Oké – bólintok rá – Sajnálom, hogy nem mondtam el az igazat a munkámmal és az életemmel kapcsolatban. Annyira szimpatikus voltál, hogy nem akartalak ezzel elijeszteni.

- De kedves vagy – mondja fintorogva és szinte arcon csap a haragja.

- Tudom, hogy nem volt szép húzás és már rettenetesen bánom. Nem így kellett volna. De figyelj, én tényleg mindent komolyan gondoltam, amit mondtam.

- És mégis hogy tervezted a kivitelezést? Félévente találkozunk pár napra?

- Nem tudom.

- Na az remek – vágja hozzám és szemét forgatva ellép tőlem.

- Haza fogok jönni – szólok után, mire rögtön megtorpan és újra felém fordul – Haza fogok költözni.