Ne hazudj többé!

33.

Zora

Fáradtan mászok fel a teraszra és keresem a kulcsot a zsebembe, de mielőtt ajtót nyithatnék az lendülettel feltárul előttem. Cara nyúzott és mérges arcával találom szembe magam, aki kérdőn méreget. Egy darabig meghökkenve figyelem, majd fújtatok egy nagyot és intek neki, hogy mondhatja, amit akar.

- Hol voltál? – kérdezi elsőkörben – Úgy volt hogy hazajössz ide. Adél rajtam keresett, mert nem bírt utolérni. Azt írtam neki, hogy még hullafáradtan fekszem az ágyban és nincs erőm felkelni megnézni, hogy itthon vagy-e.

- Lemerült a telefonom, mindjárt felhívom, vagy írok neki – nézek az órámra – Köszi, hogy falaztál.

- Merre voltál? Eddig buliztatok?

- Kicsit másképpen alakult az este, mint terveztem. Találkoztam a bárban Reese-vel.

- Oh – döbben le.

- Jah – húzom el a számat, majd őt kikerülve a konyha felé indulok. Kiveszek két palack vizet és az egyiket Cara felé nyújtom.

- Mi volt? – telepszik le az egyik konyhaszéken és kortyolni kezdi az italát.

- Elmentünk beszélgetni egy régi helyünkre, majd hazakísértem – mondom halkan, majd hátradőlök a széken és többször megdörzsölöm az arcomat – És felmentem hozzá.

- Bassz. Akkor ti...

- Nem! Nem, nem – vágok a szavába – Nem.

- Oh hál Istennek! Mármint én bírtam Reese-t, nagyon is. De Adélt is szeretem és..., na mindegy. Mi volt?

- Beszélgettünk, nosztalgiáztunk és végig húzta az agyamat és incselkedett, mint anno. Őszintén megvallva nekem ez meg nagyon jól esett és tetszett is. Tudod milyen Reese.

- Tudom, emlékszem rá. Mindig úgy elcsavarta a fejedet hiába voltatok együtt már évek óta.

- Igen, ért hozzá. Szóval aztán felhívott még egy italra és ott tovább folytatta, néha hozzám ért és kacérkodott és én meg adtam alá a lovat. Tudod nagyon jól esett, hogy valakiből még kiváltok ilyet és valaki ennyire engem akar. Hiányzott ez az érzés, illetve még mindig hiányzik. De nem volt semmi, vagyis hát majdnem. Nem tudom – mondom bizonytalanul

- Hogy-hogy nem tudod? – néz rám értetlenül – Mi történt?

- Ott ültünk egymással szembe a kanapén és tudod már érezni lehetett azt, hogy itt mindjárt történni fog valami. Mindketten úgy néztünk egymásra, alig választott el minket pár centiméter és már majdnem mozdultam, amikor kettőnk között megszólalt a telefonom. Majdnem hülyeséget csináltam, nem sok híja volt. Adél pont írt egy üzenetet és az józanított ki – ismerem be a kupakot piszkálva – Ha nem csipog ott a telefonom, akkor nem álltam volna meg, akkor összekavartunk volna Reese-vel. Annyira akartam, annyira vágytam rá, meg a szexre. Ott voltunk egymással szembe és érezni lehetett tudod azt a feszülést, a vágyat, hogy itt és most ennek meg kell történnie.

- Mit írt, ami hirtelen észhez térített? Mert eddig akárhányszor írt csak fintorogtál és a szemedet forgattad vagy teljesen hidegen hagyott.

- Hogy ne haragudjak, amiért minden buli alkalmával elmondja, hogy óvatos legyek és ne szedjek be semmi szart. Csak félt engem és nem akarja, hogy bajom legyen, de bízik bennem és érezzem jól magam kint. Ezt elolvastam és rögtön megszűnt a feszülés, legalábbis bennem. A telefonom meg persze lemerült mielőtt válaszolhattam volna neki.

- Ez kedves. De mi a gond most veletek amúgy? Annyira szűkszavúan nyilatkoztál rólatok, róla az elmúlt időszakban, hogy nem tudok semmit. Azt hittem minden jó, hiszen együtt éltek meg eddig jó volt minden.