Ne hazudj többé!

6.

Adél

Mióta tudom, hogy Zora kint él Amerikába szüntelenül csak rá gondolok és a kettőnk között lévő „valamin". Annyira bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, hogy egyik másodpercben elküldeném a bánatba, majd a következőben meg biztatom magam, hogy meg tudjuk oldani ezt a 10 hónapot. Nem tudom képes vagyok-e teljes bizalommal belemenni ebbe a kapcsolatba, pedig tudom, hogy nem sok szabadideje van. Elvégre Zora félévet kint tölt, egy hónapot itthon, nincs ideje meg szerintem energiája sem csajozni. Én meg sosem voltam az a csélcsap, nagy társasági életet élő személy. Ezekkel a gondolatokkal próbálom nyugtatni magam, akár egész nap képes vagyok ezen pörögni. Több mint négy hónapja vagyok egyedül és eddig nem is éreztem szükségét a társkeresésnek. Aztán jött Zora és minden megváltozott, hirtelen hiányozni kezdett a pár mellőlem. Hogy valaki mellé feküdjek le aludni és hogy valakinek kávét főzzek reggel. Szívesen mennék nyaralni, kirándulni vagy akárcsak moziba a társammal. Olyan szívesen kimennék Zorához látogatóban Amerikába, még sosem voltam ott, de nagyon vágyom rá. Azon a jelenlegi helyzetem nem engedi meg ezt a kiruccanást. De ha minden jól alakul közöttünk, akkor talán jövőre meg tudjuk tenni. Kíváncsi vagyok Zora kinti életére is, hogy hol él, hogyan telnek a napjai, milyen is az amerikai élet. Ő is már említette, hogy szívesen megmutatatná az otthonát. Annyira elvakult lehettem, hogy nem vettem észre rajta, a beszédén, hogy nem itthon él. De most hogy már tudom és jobban figyelek nem könnyen, de kivehető, hogy nem napi szinten beszél magyarul. Tegnapi találkozónk alatt valamelyik katona kollégája hívta telefonon és ott lettem figyelmes arra, hogy mennyivel magabiztosabban használja az angol nyelvet. Hadar, sietve beszél, elharapja a szavak végét, míg a magyarul sokkal lassabban kommunikál és egyszerűbb mondatokat használ. Mesélte, hogy igyekszik azért időt szánni arra, hogy magyarul is tanuljon. Apukája sok könyvet küld ki neki, valamint magyar cikkeket olvas és van egy itthoni katona barátja, akivel a szakszavakat gyakorolja. Sokszor érzi bizonytalannak a tudását, ezért beszél megfontoltabban. Bezzeg az angolt azt úgy pörgeti, hogy nem is lehet érteni.

Ma névnapi borozásra vagyok hivatalos, de úgy beszéltük meg Zorával, hogy időben eljövök és összefutunk pár szó erejéig. Ő most zongorázni van az apukájával, nem boldogul egy komolyabb darabbal és ezért segítséget kért. Sokkal jobban örülnék, ha Zora inkább a zenével foglalkozna, mint hogy a seregnél legyen. De ő láthatóan szereti és jó is a szakmájában meg igazat adok neki abban, hogy nehéz családtag árnyékában élni. Egyik este rákerestem az édesapjára, több cikkben is elismerően és magasztosan írtak a zenei tehetségéről és munkásságáról. Neves zongorista és karmester, aki a világ szinte minden pontján járt már, nagy embereknek és teltházas rendezvényeken adott elő. Zorától meg hasonló karriert vártak el, ami hatalmas teher. Ahogy megérkezem a barátnőmék lakásába az ünnepelt kezébe nyomom a kis ajándéktasakot, majd helyet foglalok Andi mellett, aki rögtön egy pohár bort nyom a kezembe.

- Mi a helyzet az amerikai barátnőddel Adél? – szegezi nekem egyből a kérdést Gréti.

- Minden rendben vele, most az édesapjával van. Később majd összefutok vele – mondom és egy aprót kortyolok a boromból.

- De akkor tényleg összejöttél vele és várni fogsz rá 10 hónapig? Ennyire megéri? – faggat tovább, mire már a többiek is kíváncsian fordulnak felénk. Minden szem rám szegeződik, amitől zavartan hajtom le a fejem. Kellemetlen nekem, hogy olyanról faggatnak, amiben még én sem vagyok biztos.

- Még nem tudom, még találkozgatunk, beszélgetünk és majd kiderül. Jól érezzük magunkat egymás társaságában.

- Mikor megy vissza? – faggat tovább Gréti.

- Holnapután hajnalban. De jön majd egy hónap múlva képzésre a csapatával, akkor tudunk majd találkozni megint.

- Ez tök jó, meg tudtok telefonálni is, amikor csak akartok – mondja lelkesen Andi, majd látva, hogy a többiek még forszíroznák a kérdést feldob egy másik témát. Nem értem miért zavarja őket az, ha távkapcsolatba kezdek vagy ismerkedem. Értem én, hogy féltenek, de ez az én döntésem. Rajtam áll, hogy miként folytatom az ismerkedésemet Zorával. Azt tudom, hogy ő mindenképp velem tervez, ő hisz bennünk. Innentől kezdve tőlem függ. Nyolc óra után elköszönök a társaságtól és hazaindulok, mivel még találkozni akarok Zorával. Nincs kedvem már sehová beülni, így a lakásomra hívom őt. A válaszán hangosan felnevetek, mert azt írja, hogy megpróbál kilógni a házból, anélkül, hogy az apukája és felesége felébredne, mert aztán szobafogságra ítélik. Furcsa lehet neki, hogy a szüleinél lakik most, mert már kamasz kora óta nem élt velük. Vizet és üdítőt készítek be a nappaliba, majd valami rágcsálnivaló után kutatok a szekrényem mélyén, mikor megcsörren a kaputelefon. Az órámra nézek és megállapítom, hogy Zora nagyon hamar ideért.