Ne hazudj többé!

39.

Adél

A nagy vitánk óta Zora megváltozott és szerintem jó irányba. Próbálok a közelébe férkőzni és helyrehozni a hibámat, de falakba ütközök. Nemet mond a kéréseimre és a randi meghívásaimra, ezt azzal indokolja, hogy neki még kell egy kis idő, hogy elfelejtse az elmúlt félévet. Kilép az érintéseim elől és semmit sem kezdeményez. Le kell nyugodnia, amit meg is értek, de azt, hogy mindent hárít azt nem. De várok vele és a közelében maradok. Az a bajommal ezzel az egész „időkéréssel", hogy nem tisztáztuk le a szabályokat. Zora hol mellettem alszik, hol kint a kanapén. Nem mindig mondja meg merre megy és meddig marad, csak ha a kedve tartja. Közös programot nem szervezünk, de hétvégente, amikor nincs sulim, akkor együtt főzünk. A munkabeosztását ugyanúgy kitűzi a hűtőre, de a plusz munkáiról hallgat. Néma csendben van, ha korábban érek haza a klinikáról, de szúrós szemmel néz rám, ha kések kicsit. Egyszer baj, ha kimosom és rendezem az egyenruháit, máskor meg kérdőn néz rám, hogy miért rakom külön. Teljesen tanácstalan vagyok vele kapcsolatban, ilyen hangulatingadozásai felém még sosem voltak. Egyszerűen nem tudom követni és helyén rendezi őket. Nem tudom rendesen szedi-e a gyógyszerét vagy hanyagolja és most emiatt van ilyen állapotban. Megkérdezni persze nem merem tőle, mert nem akarok újabb feszülést. Mártival megbeszéltem, hogy kicsit kevesebbet szeretnék dolgozni, amit ő csodálkozva fogadott és rögtön faggatni kezdett. Én azzal magyaráztam, hogy nagyon leterhelt vagyok a sulival és nem győzöm energiával. Megértően bólintott, sőt még kicsit le is torkollt, hogy nem hamarabb szóltam. Nem akartam az orrára kötni, hogy nézeteltérésem van a lányával, tudom, hogy rögtön kombinálna és a segítségünkre sietne. Erre meg semmi szükség nincs, majd mi megoldjuk valahogy. Nem akarom őt elveszíteni, hiszen olyan jók vagyunk együtt. Minden téren egymáshoz illünk, sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk és az ágyban is annyira nagy az összhang, mint még soha senkivel. Annyit kínlódtunk és küzdöttünk egymásért, hogy ez így nem érhet véget. Mindennap azon gondolkodom hogyan is férkőzhetnék újra a bizalmába és miként lehetnénk újra együtt. Át kéne őt billentenem ebből a dacos időszakból, mert ez már csak az nála. Ismerem minden rezdülését és gesztusát, meg tudom különböztetni a tényleges haragját az akaratosságától. Ezzel csak az a baj, hogy nagyon-nagyon makacs és onnan kirángatni nehezen vagy egyáltalán nem lehet. Így nekünk együtt meg nem sok esélyünk van.

Ma az egyik gazda nem bír a kutyájával a vizsgálat alatt, fél megfogni és emiatt az állat hátrafordulva a bal kezembe mar. Szinte felpattanok mellőle és fájdalmasan ölelem magamhoz a kezemet, mire Márti rögtön ott terem. Leszidja a tulajt, hogy a bénázása miatt megsérültem, míg engem az asszisztenssel hátraküld. A csap alá tartom a kezem, hogy hideg vízzel megelőzzem a duzzadást és megtisztítsam a sebet. Szerencsémre nem marcangolt, csak ráharapott kétszer kezemre, valamint a csuklómra. Csilla kiszalad a vizsgálókba és sebtisztítóval valamint gézlappal tér vissza, majd segít leápolni a sérülésemet. Miután ezzel megvagyunk le kell üljek a székre, mert a rosszullét kerülget az iszonyú fájdalomtól, ami az egész karomat átjárja. Tudom mozgatni, nem érzek zsibbadást, a vérkeringésem rendben van, így nem lesz maradandó károsodás. Ahogy Márti beront a helyiségbe Csilla jobbnak látja sietve távozni.

- Miért nem adtál a kutyára szájkosarat? – kérdezi idegesen Márti, ahogy a kezemet vizsgálja.

- Nem tudom, úgy láttam, hogy nem veszélyes. De tévedtem – sziszegem a fogaim között, ahogy az egyik seb széleit kezdi nyomkodni. Figyelmetlen voltam, mert teljesen máshol jártak a gondolataim.

- Be van oltva veszettség ellen, így megúszod az injekciókúrát. Tudod mozgatni? Zsibbadás? Nem érzem sehol hidegnek az ujjaid végét.

- Jól vagyok, csak fáj – sziszegem fájdalmasan.