A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

50. Könnyek és szavak

Alig vártuk, hogy magunkra maradhassunk, és megbeszéljük mit jelent mindaz, amit odalent hallottunk. A szobánkban sötétség uralkodott és kísérteties csend. Az utca fényei nem hatoltak át a piszkos üvegen és az azt takaró vastag, egykor élénkzöld sötétítőfüggönyön, így semmit nem láttunk. A leghalkabb zörej is olyan volt, mintha hatalmas robaj történt volna.

- Basszus! - szitkozódott Hermione. Ginny-vel egyszerre fordultunk a hangja irányába, és láttuk, ahogy az ajtón lévő reteszt a helyére tolta. - Nem látok semmit.

- Menten szívrohamot kapok, Hermione... - a lány felé léptem, és egyből fényt oltottam a pálcámmal. A látókörömben ott volt a Weasley-lány mosolygós arca is. - Te vérzel - pillantottam ismét Hermionére, a kezére.

- A zár... - sziszegte ő, lassan megnyugodva, ahogy elmormoltam egy bűbájt, ami bekötötte a kezét.

- Hidd el, nem akarnál arra kelni, hogy Sipor hajnali háromkor az ágyad felett téged néz a véreres szemeivel... - Ginny közben gyorsan pizsamát öltött, és bebújni készült az ágyába.

Az ágy kényelmetlennek tűnt, de ez csak a csalóka látszat volt. A párnának kellemes levendulaillata volt, ami máris segített relaxálni. A párnám az ágy végébe tettem, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni.

- Mit gondoltok? - A velem szemben fekvő lány egyből feltette a kérdést. - Arról, amit megtudtunk...

- Sok újdonság nem volt benne, igazából... - Hermione válasza morgásként hatott, mintha bosszankodna.

- Hát igen... - sóhajtottam én is. A délután folyamán szinte mindent elmondtak nekem, amit levélben egyáltalán, még elrejtve sem mertek megírni, így próbáltam összetenni mindent, aminek kapcsán felmerülhetett az, hogy a rend mivel foglalkozhat még. - ...az egyetlen újdonság talán a fegyver lehet.

- Vajon mi lehet az? - A lányok találgatásba bonyolódtak arról, hogy mekkora lehet a mérete, mire használható. - Biztosan nagyon sok ember halálát követelheti egy ilyen valami - sóhajtott Ginny, elnyúlva az ágyon.

- Egyáltalán nem biztos, Gins - suttogtam. Eszembe jutott, hogy Sirius akart valamit mondani nekem még, az este, mielőtt Harryt üdvözölte. Az továbbra is kérdéses volt, hogy miért akart engem beavatni, mindenesetre lehet, hogy mondott valami hasznosat, ami elsőre nekem nem is esett le. - Én nem feltétlenül valamilyen gyilkolóeszközre gondolnék...

- Hát mire? - Mindketten kíváncsian pislogtak rám.

- Lehet, hogy Valér valamilyen információt keres... Mit tudom én, mondjuk egy használati utasítást.

- Ami mondjuk beindítja ezt a fegyvert? Ez érdekesen hangzik, de attól még nem tudjuk, mi lehet maga az eszköz.

- De kereshet egy leírást egy ritka bűbáj használatáról is - vetette fel Ginny. - Akárhogy is, még keresi, ez tehát jó.

- Vajon merre lehet? Elvégre bárhol el lehet rejteni egy ilyen papírt, ha egyáltalán azon van. Kétségbeejtő, hogy nem tudjuk mi az! - csattant fel, mire én már ugrottam is, hogy eltakarjam a száját.

- Ne kiabálj Hermione, lebukhatunk! Ki tudja, Mrs. Weasley hallgatózik-e... - Egy kis ideig némán füleltünk, hátha meghalljuk őt. És valóban, egy-egy lépcsőfok megnyikordulni hallatszott.

- Azt azért remélem, hogy a mieinknél van ez a fegyver, akármi legyen is az... - súgta még Ginny. Valószínűleg ez volt az utolsó, amit aznap éjjel mondhattunk, mert én határozottan emlékszem, hogy hallottam az asszonyságot megállni az ajtónk előtt, de elmenni már nem...