A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

63. Kakaót piros pöttyös bögréből

- Elég volt!

Először is, George elhagy, amiért olyan sokáig titkolom előle Umbridge büntetőmunkájának nyomait. Aztán seprűket látok - három seprű, lánccal egy falhoz szíjazva, majd hirtelen már én vagyok a seprűk helyén. A láncok akkor kígyóvá változnak, és mind meg akar marni, érzem, én pedig a torkomat szorítom, hogy legalább ahhoz ne férjenek hozzá.

Olyan érzésem van, mintha ezer sebből véreznék, de mégis, csak a kézfejemen levő heg szakad fel újra és újra, az szivárog. Mégis, mintha mi sem történne, McGalagony professzor hívat, el kell mennem a Roxfortból, mivel Amos bácsikám visszafogad a családjába, ha az általa alapított iskolában fejezem be a tanulmányaimat.

Még időm sincs meghökkenni, hogy Amos bácsi iskolájába kell járnom, George miatt belemegyek, bár szomorúan tartok a kijárat felé, amikor Trelawney-val találkozom össze, aki ennyit mond:

- Láttam, hogy ez lesz, ha Dumbledore minden kedd reggel piros pöttyös bögréből iszik kakaót.

A jóslástan tanárnő, akivel soha egy percet sem beszéltem, ekkor mély levegőt vesz, és részletezni kezdi, hogy mi a különbség a piros pöttyös bögréből ivások között, ha a professzoron pamutzokni van, illetve, ha az a zokni tartalmaz legalább 5% poliésztert. Még búcsúzóul azt mondja:

- Talán nem is a pöttyök színe számít. A kakaó - meggyőződve bólogat, majd arca torz grimaszba fordul, bár csak kacsint rám.

Én pedig akkor felébredtem. Zihálva, mint aki maratont futott, mintha egész éjszaka sikítottam volna. Száraz a torkom, annyit sem bírok mondani, hogy vizet, a lábam pedig remeg. Nem először álmodok ilyen fantasztikus ostobaságot mostanában, de George szakítása és az attól való szorongásom új. A piros pöttyös bögre is új, így ezeket gyorsan lefirkantottam a füzetembe, majd kitámolyogtam a fürdőbe készülődni.

Mindezt persze csak csendben, hogy ne ébresszek fel senkit, ugyanis hajnali fél három volt.

Az álmom eléggé felzaklatott, és egy hosszas fürdés után sem tudtam visszaaludni már. Ezt utáltam. Mármint, ha felébredek hajnalban, és kimegy az álom a szememből, az mindig kiakasztó számomra. Csendes sóhajjal törődtem bele, hogy valószínűleg fáradt leszek, de azért még elővettem az átváltoztatástan beadandót és néhány könyvet, majd a tőlem telhető leghalkabban leslattyogtam a klubhelyiségbe.

A reggel ott talált rám, az ébresztőm nem volt más, mint Angelina.

- Jó reggelt! Újabb rémálom?

Álmosan pislogtam rá, a három könyvből kettőt kiolvastam, és a beadandómat a kért hossz duplájára bővítettem az éjszaka alatt. Angie is a munkámat nézte.

- Pedig nem is vagyok éltanuló... - motyogtam, mivel én is a száradó tekercs hosszát bámultam. - Amúgy igen.

- Meg kell tanulnom befogni a szám? - kérdezte csodálkozva, mire meglepetten néztem rá vissza.

- Én nem mondtam ilyet... - feleltem reflexből. Aztán leesett és koppant. Nagyon nagyot koppant, hogy fájt is. - Igen - zavaromban felálltam, és a pizsamám ujjával próbáltam eltakarni a gyógyuló írást.

Azóta nem voltam büntetőmunkán, hogy Noah-t kimentettem a nő karmai közül.

- Ez meg...

- Figyelj, az én dolgom.

- Ez Umbridge büntetőmunkája. - Inkább kijelentés volt ez részéről, mint kérdés, így nem is feleltem rá. Nem is lepődtem meg a reakcióján, az elmúlt pár hónapban megismertem annyira, hogy tudjam, az érzelmeit és a gondolatait, véleményét kordában tudja tartani, ha akarja. Kissé félelmetes is volt számomra, de imádtam őt ettől függetlenül.