A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

58. A Fekete Penna

- Nem te vagy az egyetlen, aki kivívta Umbridge ellenszenvét.

- Nem?

- A-a... Nem hallottad még, mi történt az ötödéveseknél?

Vacsora előtt nem volt már órám, aminek kifejezetten örültem is. A Sötét varázslatok kivédései alakításom után magam alatt voltam, mert igazságtalannak tartottam, hogy büntetőmunkára küldtek. Teljesen véletlenül csúszott ki a számon az a megjegyzés a hajdani professzorról, aki a Roxfort pincéjében lelte halálát, de a tanárnőt természetesen nem érdekelte. Bár pár osztálytársunk biztosan örült, hogy nem a könyvvel foglalkoztunk, a büntetőmunkám után ugyanis Umbridge kismonológját kellett hallgatnunk arról, hogy Voldemort nem tért vissza az élők sorába. Mondja ő, és általa a minisztérium.

Fred és George velem tartottak az óra után, szerelmem a kezem fogta, és a két fiú egymást váltva szidta a „varangyképű némbert". Párom felajánlotta azt is, hogy megleckéztetik a tanárnőt, törnek valami borsot az orra alá, de igyekeztem lebeszélni őket róla. Azért kértem őket, mert nem tudjuk még, mivel, pontosabban kivel állunk szemben. „Na jó, egyelőre békén hagyjuk" felszólalással letettek tervükről, de volt egy olyan érzésem, hogy ezzel nem nyertem sok időt. Talán csak a büntetőmunkáig.

A bűbájtanóra Flitwick professzorral nagyon jól sikerült, a csöpp kis tanár év eleji ismétlést tartott, és nyertem is húsz pontot a griffendélnek az órai munkámmal. Büszke voltam rá, a Beauxbatonsban nagy hangsúlyt fektettek a bűbájtanra - ezt az órát emelt óraszámban is tanultuk. George és Fred persze hüledezett tőle, de végre el is felejtettem a korábbi fiaskót. Aznap még egy dupla legendás lények gondozása órám volt még, oda rajtam kívül csak Angelina járt, és Suette-Pollts nagyon megdicsérte őt. Ráadásul a tanárnő nagyon kíváncsivá tett, azt ígérte az egyik órára szerez nekünk néhány thesztrált is.

Persze a házi feladatok sem maradhattak el, így vacsora előtt a klubhelyiség egyik asztalánál ültem. Alicia cseppet sem törődött az előttem heverő könyvekkel és a száradó bűbájtan dolgozatommal, ledobta magát mellém, én pedig feladva a pletykálkodást megvető természetemet felé fordultam. A fáma Harry Potterről szólt, aki egy heti büntetőmunkát kapott az Umbridge-dzsel való feleselés miatt.

Angelina közben csatlakozott hozzánk, és elhűlve hallgatta először, én másodjára mi is történt ma. A kviddicscsapat kapitánya sopánkodott nekünk, és szentül megfogadta, hogy ezért leteremti Harryt, az én gondolataim pedig Cedric felé terelődtek. Vajon ő is kihúzta a gyufát a tanárnőnél? Igen, valóban egy „Tusa-bajnokok" elleni összeesküvésre gyanakodtam.

Hamarabb kaptam választ a kérdésemre, mint vártam volna, ugyanis amint kitettem a lábam a klubhelyiségből, unokabátyámba botlottam.

- Vacsora? - kérdeztem, mire ő bólintott. A lányok a világért sem hagytak volna nekünk privát teret, leplezetlenül mérték végig őt, mintha csak azt fontolgatnák, velünk tarthat-e. Végül hümmögtek, és figyelmesen hallgattak minket. Ha egyikünk megszólalt volna. Ced aggodalmasan méregetett egy ideig, de hallgatott. - Büntetőmunkára megyek - forgattam meg a szemem -, nem meghalni.

- Mégis mi történt azon az órán, hogy még egy nap sem telt el, máris büntetést kaptál? - kérdezte. Nagyot sóhajtottam, és elmeséltem neki az egész történetet.

- Te nem kaptál büntit? - kíváncsiskodtam. Mintha Cedric nem jófiú lenne.

- Nem - ingatta a fejét -, de nehéz is lett volna. Még nem volt óránk a tanárnővel.

- A mázlista!

- Elkísérjelek majd?

- Köszi, nem kell. Úgy hallottam, lesz társaságom. - És ezzel én is a pletykahálózat része lettem. - Szóval vigyázz magadra holnap, Ced. Legalább te ne mérgesítsd fel. - Menet közben oldalba böktem, mire elmosolyodott, és visszabökött.