A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

88. Lee és én

A helyzet úgy állt, hogy a fiúk azért tervezték a robbantást, hogy be tudjak jutni Umbridge irodájába - és mivel Harry beszélni akart Siriusszal, engem pedig megkért, hogy másoljam le az ő mappáját, amíg ezt megteszi izgatottan vártam az ikrek jelzését. 

A nagy durranás napján minden átlagosnak tűnt, és ez volt a furcsa. George ugyan csillogó szemmel rám mosolygott, de én nem viszonoztam. Harryékkel egyszerre értünk a Nagyteremhez, elkínzott arcából ítélve hozzájuk sem csatlakoztam, így csak simán Neville mellé slisszantam. 

- Jó reggelt! - köszöntöttem őt kedves mosollyal. Ő kissé fehérebb volt a szokásosnál, némi unszolásra elárulta, hogy a nagymamája írt neki egy levelet, amiben közölte, hogy ideje elkezdeni tanulnia RBF-re. - Hát... - tanácstalanul grimaszoltam neki, az elmondásai alapján ugyanis elég kiismerhetetlennek tűnt a nagymamája. - Az tény, hogy tanulni sosem árt. 

- Te miért nem vagy ideges? - kétkedett. - Nem borultál ki még egyszer sem, kipihentnek tűnsz... mellesleg nagyon szépnek.

Na, erre nem számítottam. Neville Longbottom bókolt nekem? Pillanatok alatt elvörösödtem, de ahogy láttam, ő is. Vajon ő is arra gondolt, hogy, amire én?

Az ötödikes griffendéles nem tudta, mennyi munkámba került úgy kinézni, hogy ne látszódjanak kisírt szemeim. Nem akartam mégsem arra a tátongó űrre gondolni a mellkasomban, amit valamikor szívnek neveztem, és amibe George belemászott és kitörölhetetlenül ott hagyta a nyomát. Nem akartam, hogy kínosan érezze magát, helyette gyorsan megköszöntem, majd a vizsgára tereltem a szót, és őszintén, egészen a becsöngőig a különböző stratégiákról csevegtünk élénken. 

Cedricet igyekeztem kerülni, vele sem akartam beszélgetni. Persze mégsem kerülgethettem egész álló nap őt, mert ebéd után gyógynövénytanórán a hugrabuggal együtt voltunk. Egészen megszerettem Bimba professzort és az óráját, és amíg elfoglaltam helyemet Noah mellett, még Borsókát is megsimogattam. 

Unokabátyám számonkérő tekintettel mért végig.

- Nem ebédeltél velünk  - súgta Noah. Cedric továbbra sem mondott semmit, Noah pedig ezt kihasználva "kihangosította" a gondolatait. A baj csak az volt, hogy Bimba professzor magyarázni kezdett, és Noah tovább folytatta a kis játékát, egyre "poénosabb", bugyutább kommentekkel látva el Ced szigorú "apa-arcát".  Ettől én nem tudtam rendesen figyelni, pedig a Tülkölő Kürtvirág egy húsevő növény volt. Bimba professzor sokat magyarázott erről az ősi növényről, amely még a mágusok gondozása, kísérletezése nyomán vált mozgó, húsevő lénnyé.

Kaptunk egyet mi is - sietve pattantam fel a fiú mellől, hogy hozzak egyet a csapatunknak, és neki is láttam volna gondozni.

Jobbára csak néztem, hogy mi a túrót kezdjek vele, de Noah folytatta.

- Meg sem kérdezted, hogy van Katie Bell. Hát képzeld, bár nem a te dolgod, de összejöttem vele.

Úgy fordultam oda, hogy a nyakam is belereccsent. Ha ez igaz, az fantasztikus! Tudom, hogy korábban nem örültem a hírnek, de ha Katie és az unokabátyám boldogok együtt, miért ne próbálhatnák meg?

- Hogy micsoda??? - A sokkoló hírtől hangosan kiáltottam fel, mire Bimba azonnal felénk fordult, és már ott is termett a semmiből. Cedric és Noah megszeppent arcát látva alig bírtam visszafogni a nevetést, de aztán Bimba engem is leteremtett.

- Mire várnak? Lássanak hozzá! Fejtsék le a váladékát! - sürgetett, és tovább lépett volna.

- Tanárnő! - szóltam utána. - El tudná magyarázni még egyszer, hogyan kell biztonságosan? Nem láttam mindent - magyaráztam, de leintett.