A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

56. Hugrabug vs. Griffendél

A Roxfort Expressz piros mozdonyát látni lehengerlő érzés volt. Láttam már korábban is a vonatot, emlékeztem rá, hogy ötödik év végén itt vártam a peronon a befutó járművet, ami Cedricet hozta, most azonban az, hogy én magam is az iskolába tartok, annak diákjaként szinte egy plusz érzést adott.

- Most látod először? - hallottam meg Lupin hangját mellettem. Röviden megráztam a fejem.

- De most utazom először vele - néztem a férfire. Arcán lévő sebhelyeit szinte már meg sem láttam, az együtt töltött idő alatt a szívembe zártam a férfit. Halvány mosolya elemi erővel hatott rám, és már nyitottam is a számat. - Szeretném megköszönni mindazt, amit tettél értem a nyáron. Nagyon sokat jelent nekem. - Nem szállhattam fel anélkül, hogy ne mondtam volna el, milyen hálás vagyok neki mindenért. Értem jött Haynehill-be, de ennél sokk több mindent tett. - Egész nyáron barátságos voltál velem, akkor is, amikor... nos, amikor Mrs. Weasley nem. Így nem éreztem magam egyedül sosem.

- Nem kell ezt megköszönni - ingatta a fejét, mire én csak bólintottam. Szívesen ellenkeztem volna, de az óra pár perc múlva elüti a tizenegyet, és most nem engedhettünk meg egy félórás vitát magunknak. Cedric szigorú-siettető pillantása is ezt támasztotta alá. - Hát akkor... vigyázzatok magatokra! - Egyesével köszönt el mindenkitől, Cedricet, Harryt és engem hagyott utoljára. Esetlen kézfogását elutasítva a nyakába vetettem magam.

- Tényleg nagyon hálás vagyok - suttogtam. - Vigyázzatok magatokra Ti is!

Mordon utasításait hallgatva a minket kísérő nagy, loboncos kutyát néztem. Jó fiúkutya módjára ült a mellettem álló Harry mellett, el sem mozdulva onnan. Lee odaköszönt nekünk, meg is dicsérte őt, mire az állat vehemens farokcsóválásba kezdett.

- Szia, Tapmancs - simogattam meg a buksiját, mire megnyalta a kezemet. Abban a pillanatban megszólalt a mozdony sípszója és Mrs. Weasley egyből az ajtók felé terelt minket. - Tapi, rossz kutya! - szóltam rá gyorsan, mert hátsó lábaira állt, mellső mancsait pedig Harry vállaira tette. - Rossz kutya, nem ugrálunk fel az emberekre! - koppintottam az orrára.

Ő bosszúból morogni kezdett rám, farkasszemet néztünk, majd felugrott rám... és jól összenyálazott engem és még Harryt is.

- Fúj - Ced úgy húzott fel a vonatra, mikor az lassan, egy nagy döccenéssel útjára indult. - Remus kutyája egyszerűen gusztustalan - fintorgott, miközben a - természetesen az én kezemről- a kezére ragadt kutyanyálat vizslatta. Persze bátyám is tudta, hogy Siriusról volt szó, de így egyeztünk meg arról, hogy nyilvánosan mit mondunk. - Na gyere, menjünk - Miután tisztára törölte mindkettőnket, megindult egy irányba.

- Mags... nem jössz velünk? - kérdezte George is.

- Már miért...? - húzta össze a szemöldökét bátyám is.

- Hé, az utóbbi két napban, és a nyár nagy részében szinte egész nap vele voltál! Szeretnék én is a barátnőmmel tölteni időt.

- Ott lesz az egész évetek! Ez nem elég?

- Ezt én is mondhatnám... - forgatta meg a szemét.

- És mi van a reggelekkel, a közös órákkal, az estékkel? Mellesleg ez az első útja!

- Ezt én is kérdezhetném!

- Ugyan már, Gretie holtbiztos, hogy a griffendélbe kerül - legyintett.

- Fiúk... - sóhajtottam, de meg sem hallottak. Kezdtem egyre idegesebb lenni, mert érdekes módon azt, hogy én mit szeretnék, még senki nem kérdezte meg.