A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

74. Pechesek pechese

Harry Potter totálisan peches. Nem is értem, miért nem jöttem rá erre hamarabb, ahogy azt sem, miért csak én jöttem rá.
Ott kezdődhet a sor, hogy ő az a gyerek akit meg akar ölni egy őrült fekete mágus, egy jóslat miatt, pedig mindenki tudja, hogy a jóslástan az egyik legbizonytalanabb mágiaág.
Ott folytatódik, hogy borzalmas rokonokhoz került, bár talán lehetne az első dolog az, hogy ez a rémes kompánia létrejött. Emiatt viszont előbb hitte volna el, hogy bolond, mintsem varázsló, és még utána sem ért véget ez a balszerencsesorozat, hiszen a Roxfortban töltött ideje alatt is rengeteg minden történt vele. Legutóbb persze ez az álomlátás-dolog kavart be az események menetébe, és karácsony után két nappal, amikor frissen és üdén, Cedricet, Noaht és Dudleyt lefárasztva hazaérkeztem, Harry Potter savanyú arckifejezése fogadott.
Persze csak miután Sirius a maga módján elmondta, hogy cseppet sem hiányoztam, aminek valószínű ellentétes jelentést kell tulajdonítsak.

Nos, a fiúk szobájában találtam magam, ahol Harry kipanaszkodta magát, mivel Piton professzor beállított a Grimmauld térre (sajnos lemaradtam róla), és azt állította a második félévben okklumenciát fog tanítani.
Mielőtt megörültem volna, hogy végre valami izgalmasat tanulhatok én is, ami rám is férne, közölte velem, hogy ezek privát randevúk lesznek, és bájitaltan korrepetálás címen futnak majd.

Hát, ennyit erről, noha igazán feldobta volna valami kihívás az életem. Na de semmi baj, igazi kihívásokkal kell szembenéznem okklumencia nélkül is, mert George, aki vigyorogva lebbent be a szobába, legfiatalabb és egyetlen öccsét keresve, elújságolta, hogy hazaérkezett az apjuk.
Én meg pechemre nagyon éhes voltam, miután fél nap nem ettem semmit, és kettesben maradtam a frissen gyógyult családapával. Elképzelni sem tudtam volna ennél kínosabbat.

Erre mondják, hogy a balszerencse forgandó.

-Margaret... - már a megszólításból éreztem, hogy tudja, Mr Weasley tud róla mit vágtam a felesége fejéhez. - Kérlek ülj le, beszélgessünk.
-Mr Weasley - hadartam-, kérem. Remélem nem haragszik meg rám, nem is ismerem önt igazán. Elismerem mit mondtam és nem a legszebb stílusban, de kérem, mielőtt bármit mond, én azért kérdeztem azt amit, és úgy ahogy, mert a felesége olyan alaptalan vádakkal illetett, ami nem igaz.
- Molly csak jót akart - suttogott-, ne vedd magadra.
- Már hogy ne venném! - harsányan tiltakoztam, mire Mr Weasley kezével gesztikulálva csititott. Nem kértem újra elnézést, de visszavettem a hangomból. - Meghallgatom én szívesen a feleségét, viszont a vádaskodást nem tűröm, és sajnos abból én, Sirius és még a bátyám, illetve Harry is kapott. De Sirius és én a legtöbbet, még Mrs Weasley-től is. Hozzátenném, én tényleg nem hibáztatom Önöket, hiszen a halálfalók mind a megtévesztés mesterei - tettem hozzá.
- Valóban hatalmas az igazságérzeted. De nem haragszom. Margaret, az egyik fiam barátnője vagy, és ismerem jól a feleségemet is. Én nem szeretnék igazságot tenni, nem is tudok. Csak ti tudjátok ezt rendezni Mollyval. De az a kérésem, hogy emiatt a konfliktus miatt ne George-ot büntesd. Nem ő tehet róla, és látod, mi sem vettük észre, tőlük még úgy sem várhatod.
- De én n.... Hogy? - leesett az állam, amint eljutott az eszemig, hogy mégis miről beszél a velem szemben ülő. - George-ot büntetni? De hát én szeretem őt! Mégis hogy hibáztathatnám őt bármiért, amikor nem is tehet semmiről?

Mr Weasley félrenézett, és egy pillanatig visszatartotta még a levegőt is. Az arcát tanulmányoztam közben, kicsit még beesett volt, gondolom az események és a kórház hatásaként, a szemei pedig mintha szomorúságot tükröztek volna.
- Erről talán vele kellene beszélned.

Hallgattam. Igaza volt, hiába magyaráztam volna még a bizonyítványom tovább neki, az sem vitt volna semerre.

- Köszönöm - félmosolyra húztam a szám, és kisétáltam a konyhából.
Utána kell járnom, mi játszódik George fejében, hiába reszket a lelkem.
Elméláztam ezen, több dolog is kavargott bennem. Talán George azt hiszi, hogy neki is észre kellett volna vennie? De hát tudnia kéne, hogy nem hibáztatom őt. Hiszen még mind gyerekek voltunk, egy gyakorlott bejegyzetlen animágust pedig még leleplezni is veszélyes, és nem is egyszerű észrevenni.