A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

44. Szökési kísérlet

Az elmúlt napokat cirka hét négyzetméteren töltöttem, és a nyári pihenésem annyiból állt, hogy éjszaka kiszöktem a tetőre a csillagokat bámulni.

Amos bácsi nehezen dolgozta fel a tényt, hogy otthagyom a francia mágusképzőt az utolsó évben. Sokat gondolkodtam rajta, és szerintem nem is maga az iskolaváltás zavarta őt, hanem a körülmények. Nyilván nehezen birkózott meg azzal, hogy a tusa bajnokaként annak voltam tanúja, aminek, ahogy az utolsó próbát megelőző pletykák sem segítettek engem abban, hogy hitelt kapjanak a szavaim. Hiszen hírbe hoztak nemcsak engem, Cedricet, Viktort és Harryt is. Az is lehet, hogy a bácsikám ezzel csak védeni szeretett volna engem az újságíróktól, az újabb pletykáktól, és Merlin tudja még, mitől.

Az én gondom csak az, hogy a szobafogság, ami egyébként népszerű büntetés, és amit Amos bácsi kiszabott rám, nem segít. Az elhatározásomban nem ingatott meg az eddig így eltöltött, vagy inkább átunatkozott napok sem és nem is fog megtörni akármennyi időm van még. Sőt, csak ront a helyzeten, mert elvették Hérát, a baglyomat is, így nem tudom tartani a kapcsolatot a barátaimmal - sem az újabbak, sem a régebbiekkel. És ez az, ami igazán gyötört engem.

Az egyetlen, aminek örültem, hogy Cedricet nem tiltották el tőlem, ő szabadon járhatott-kelhetett, és felajánlotta, hogy átadja a leveleimet - ha megkapja őket. Így a kérésemre tájékoztatta George-ot, illetve Harryt, hogyha írni szeretnének nekem, akkor neki címezzék a levelet, illetve megkérte őket, hogy minél ritkábban írjanak, hogy ne legyen feltűnő a levélzápor.

Nagyszerű, mostmár nemcsak arra kell vigyáznunk mit írunk le, hanem arra is mikor postázzuk a kész küldeményt.

Az első napokban még dühöngtem, hogy a bácsikám betartotta a szavát. Pár nap után kezdtem megnyugodni, de egy héttel később már csak az ágyamon fetrengtem, nyitott ablaknál, de lehúzott redőnyökkel. Nem fésülködtem, és fürödni is csak kb. kétnaponta mentem el. Nem is ettem rendesen, habár Abby néni hozott mindig ennivalót, sosem láttam őt. Egyedül este, kint a tetőn ücsörögve, Cedric társaságában majszoltam el némi édességet.

Az sem segített, hogy sokszor aludtam rosszul, rémálmaimban többször találtam magam a temetőben. A valóságtól csak abban különböztek ezek az álmok, hogy Cedricet mindannyiszor eltalálta egy halálos átok, és összezuhanva, élettelenül feküdt a lábaim előtt. Ilyenkor sírva és nyöszörögve ébredtem fel.

A letargiámból a Harry által írt levél elolvasása rángatott ki. Az utolsó levelet még a büntetésem előtt érkezett tőle, és most kaptam egy másikat. Ő is hasonló, illetve más rémálmokkal küzdött, és még mindig nem tudott semmit sem. Én már jóval többet tudtam a semminél... és egyszer csak beugrott a tökéletes megoldás: meg kell látogatnom őt.

Igen ám, de hogyan? A levélben nem írhatom meg nyíltan neki, hogy mi a tervem, szabadtéren pedig még véletlenül sem találkozhatunk... és ekkor eszembe jutott. Rögtön pennát és pergament ragadtam.

Kedves Dudley!

Fogalmam sincs mikor és végül hogyan fog ez a levél eljutni hozzád, mert a mugli postával szeretném elküldeni hozzád. Nevezz paranoiásnak, ha mersz, de tartok tőle, hogy bagollyal a levelem illetéktelen kezekbe kerülne.

Azért írok egyébként, mert nagyon szeretnék beszélni az unokatestvéreddel, és arra lennék kíváncsi, hogy tudnál-e segíteni megszervezni a találkozót, mondjuk négy nap múlva, július 28-ra? Számítanék a segítségedre ebben, hiszen ismerem a családi kapcsolataitokat, és nem is szeretnék hívatlanul beállítani hozzátok.

Nálam egyébként többnyire minden rendben, apáék nagynénje nálunk nyaralt pár hétig, de utána csak amiatt lettem szomorú, hogy a nagybátyámmal nem jövünk ki túl jól. Szobafogságot kaptam.