A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

13. Fejezet: Elrendezett jövő

A Szent Margit székesegyház hatalmas faragott kapui mind tárva voltak a nép előtt. Mindenki azon igyekezett, hogy minél többet láthasson az újdonsült jegyesekből, akik ugyan még csak gyerekek, de máris fontos szövetséget jelentenek a két ország számára. A két fiatal gyermek fehér ruhában vonult végig a vörös szőnyegen a székesegyházból a palota felé tartva, ahol megtartják a fogadást. A gyerekek arcán mosoly ül és integetnek az ujjongó népnek, akik jó kívánságokkal és virágokkal szórják őket. Lábuk alatt megannyi rózsa szirma hever, amelyeket frissen szedtek, hogy a herceg és a hercegnő minél nagyobb díszben vonuljon. Mögöttük szüleik a spanyol és az angol uralkodópár lépdeltek. Az ő mosolyuk is őszinte, de nem Catherine-é. Az övé ugyan kifelé vidámságot tükröz, de legbelül arra gondol, vakon milyen életet szánt a sors a fiának. Félt, ha a fiú felnő, talán neheztelni fog a szüleire, amiért engedélyezték ezt és el kell vennie majd egy lányt, akit csak évekkel azelőtt látott néhány évesen csupán. Lelke legmélyén mégis élt a remény, hogy ha megismeri majd a lányt megszereti és házasságuk nem csak a szövetség jelképe lesz országaik között, de gyümölcsöző is lesz egyben. St. Adelaide egész népessége a székesegyház elé gyűlt, hogy láthassák a ceremóniát. A nemzeti díszbe öltözött fegyveres katonák szinte izzadva tartották vissza az embereket, akik tolakodva akartak közelebb férkőzni a királyi család tagjaihoz. Fülöp őszinte mosolya mögött is megbújta a félelem alig észlelhető vonása. Miközben a palota felé vonultak, közelebb hajolt királynéjához és a fülébe súgta.

-A jövő mostmár a mi kezünkben van, nincs mitől félnünk, ahogy nekik sem.

-Remélem jó döntést hoztunk. – súgta vissza a királyné férjének.

A spanyol királyi pár viszont félelemmentesen és büszkén sétáltak Catherine és Fülöp mögött. Fejüket előre szegve integettek a népnek, akik ujjongva és üdvrivalgás közepette integettek a párnak.

A palotában a fogadási szertartás után Fülöp és Károly a kertben sétálva tanácskoztak maguk között. Léptüket mindig egy-egy katona és őr figyelte kicsit távolabbról.

-Azt kell mondjam Fülöp rendkívül szép hely ez a St. Adelaide! Biztos vagyok benne, hogy a királyságod többi része is, - itt elgondolkodott a szavak után kutatva – precioso!

-Gyönyörű. – segítette ki Fülöp.

-Sí, señor! Gyönyörű. Hallottam hírét, hogy a királyné elveszítette a második gyermeküket. Hadd fejezzem ki szívből jövő sajnálatomat!

-Köszönöm. Sajnos még kissé meggyötört állapotban van. – mondta szomorúan.

Miközben mindketten a távolba figyeltek feltűnt néhány hajó a horizonton.

-Fülöp ezentúl szeretném, ha a családjaink között nem lenne titok, ezért legyünk őszinték mindig.

-Ez természetes! – vonta fel a szemöldökét a király – Hogyan is lehetne bármilyen titok, ha pár év múlva gyermekeink egybe kelnek.

-A lányom hozományáról ígérem hamarosan gondoskodom, de minden formaiságtól eltekintve szeretném tudni, hogy a királyné nővére befolyásol-e valamit az udvarban?

-Ugyan, hogyan is lehetne egy olyan akasztófavirágnak, bármilyen befolyása. Legfeljebb a tolvajok között. De miatta ne fájjon a feje, mert amilyen gyorsan csak tudom kézre kerítem és lógni fog! Nem hiszem, hogy bárki is ellen tudna állni annak a vérdíjnak, amit a fejére tűztem. – vigyorgott ördögien.

Károly megveregette a vállát és mosolyt fakasztott.

-Úgy legyen! Erre inni kell! – majd a palota báltermébe mentek, ahol a meghívott vendégek és a kis Richard, valamint Izabella is táncoltak. A két királyné meghitten beszélgetett az emelvényen elhelyezett trónusokon ülve és a táncra perdült nemeseket figyelték.
A mulatozásnak nagyon későn, mikor már a hold az ég legmagasabb csúcsán járt, akkor ért véget. Az emberek fokozatosan fogytak el, míg a királyi párok már csak egyedül sétálgattak a palota folyosóin. Csendesen lépkedtek egymás mellett, miközben csemetéik már az álmok tengerét szelték. Az udvarra vezető folyosó végén azonban megálltak.