A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

37. Fejezet: Sir Arthur Pendragon

Az esküvőt követő napon Lizzy és Alan egy kis sloop-pal szálltak a tengerre. Az időjárás jelentősen romlani kezdett az előző napokéhoz képest, és már egyáltalán nem volt hűvös, egyenesen hideg és fagyos volt a levegő. Lizzy dideregve szállt fel a hajóra, amelyet Alan egy halásztól kért kölcsön és persze fizetett érte hatvanöt quartot, amely régi kalózpénz volt és már a legtöbben nem használták, de néhány helyen még fizethettek vele a kereskedők főleg, ha nagyon ritka árucikkről voltszó. Alan gondosan ellenőrizte a hajó minden szegletét, hogy minden rendben legyen az út során, habár a halász kiemelte, hogy a hajója rendkívül jó állapotban van a korához képest és pontosan ez tette gyanússá. Alan meglepetésére azonban tényleg nem talált semmilyen kifogásolható tényezőt, így nyugodtan útnak indulhattak a zord tengeren.

-Nagyon vigyázzatok magatokra! – búcsúzott Tasha, a fogadós – Várunk titeket haza két hét múlva…

-Vagy kettő, talán több. Ahogy az időjárás és más tényezők engedik. – vágott közbe Alan.

Azonban Lizzy a nő megnyugtatására odasietett hozzá.

-Nem kell aggódnod! – mondta kedvesen és átkarolta a vállát – Haza fogunk térni hamarosan.

Tasha visszamosolygott ugyan, de szemeiben már is könny csillogott.

-Nagyon fogsz hiányozni Lizzy! – borult a karjaiba és sírni kezdett.

-Ugyan! Nem egy egész életre megyek el, hogy máshol éljek, hanem csak pár hétre. – nevetett.

-Az is rengeteg idő. – törölte meg könnyes szemeit.

-Lizzy! – kiáltott neki Alan – Gyere indulnunk kell!

-Hamarosan visszatérek! – Tasha szemeiben ismét gyűlni kezdtek a könnyek ezért hozzátette – Hamarabb, mint gondolnád!

Miután mindketten a hajón voltak Alan feltekerte a horgonyt és vitorlátbontott, majd a hajó először lassan, végül ahogy belekapott a szél a vitrolába egyre gyorsabban szelték a hullámokat. Lizzy még látta Tasha integető sziluettjét, de kisidő múlva elnyelte őt a távol.

***

Anne és a Golden Skull kalózai már majdnem egy hete voltak úton, amikor felbukkant előttük Shipwreck Bay körvonala. Ugyan még csak egy pont volt a távolban, de Anne már tudta, hogy közel a céljuk. Különleges érzés fogta el. Valami, ami mintha a szigeten lenne húzná felé őt. Ekkor már tudta, hogy a láda valóban a szigeten van, benne pedig a napló, amit személyesen Briggsy írt és rejtett el. Anne kitűnő állapotban érezte magát, még Henry szándékos idegesítése sem tudta felbosszantani. Ingje szakadtan lógott a karján, amelyet kötés borított. Larinna és Billy az árboc tövében ültek és egy könyvet tanulmányoztak. Anne mosolyogva nézett rajtuk végig, majd megpillantotta Néma Joe-t feljönni a fedélzetre hullarészegen.

-Csak nem ivott barátom? – nevetett – Vén már maga, nem lenne szabad ennyit innia.

Néma Joe csak bólogatott, holott fogalma sem volt arról, hogy mit is mondanak neki. Randy a kótyagos papagáj Anne vállára repülve pihent meg.

-Azt hiszem egy ideig nem számíthatok a szolgálataira Joe. – mondta Anne – Pihenjen le és majd, ha beszámítható állapotban lesz, akkor majd jelentkezzen. Értette?

Joe egy esetlen mozdulattal tisztelgett, jelezve, hogy értette a parancsot, Anne mégis biztosra vette, hogy azt sem tudja melyik bolygón van éppen. Carl, aki szintén most jött a fedélzetre, Anne parancsára egy szinttel lejjebb kísérte Néma Joe kótyagos fejét. Anne a hajó elé nézett, ahol már tisztán látszottak uticéljuk szikláinak csúcsai.