A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

17. Fejezet: Újabb dologra derül fény

Lizzy másnap reggel ismételten munkába állt, kicsit nagyobb kedvvel talán, mint amikor először lépett partra a szigeten. Egy asztalhoz lépett és a nagy fémtálcáról pakolta a kalózok elé a rumoskorsókat. A férfiak kockáztak és tudomást sem vettek a nőről. Csendben ültek és a kártyáikat bámulták és csak néha egy-egy hümmögéssel erősítették meg erősen gondolkodó állapotukat. Lizzy többnyire kezdett beletanulni és megszokni új életét, de még mindig undorodott a kocsmai emberektől és rum szagától. Visszatért a pult mögé és letörölte a tálcát a ráfröccsent rum maradványairól. Egy férfi lépett oda hozzá és rákönyökölt a pultra. Egyenesen a nőt nézte, de Lizzy próbált róla tudomást sem venni, hiszen nem szólt semmit csak bámulta. Végül nem bírta idegekkel, ezért megkérdezte.

-Uram, szeretne valamit vagy csak...

Lizzy ekkor látta meg mikor felnézett, hogy a férfi ugyanaz az ember, akivel tegnap este találkozott itt a fogadóban, azonban most józanabbnak tűnt, mint akkor. A férfi elmosolyodott és kopott kalapját a pultra tette. Zöld szemeibe volt valami különleges, ami magával ragadta Lizzy-t. Korábban sosem érzett még ilyet, de nem akarta, hogy a férfi elmenjen. Fehér ingje, ami a kosz miatt szürkévé vált, félig ki volt gombolva alóla pedig kilátszott izmos mellkasa. A férfi tegnapi hangja szinte nem is volt ugyanaz. Most, hogy nem ivott, sokkal mélyebben és varázslatosabban tetszett.

-Nem kérek semmit hölgyem. – mondta.

Lizzy-t mindig is hölgyemnek vagy kisasszonynak hívták, mikor még otthon volt, de itt többnyire már csak a kocsmáros vagy pultos megnevezés maradt neki. Újra elpirult akár csak tegnap.

-Ugye nem zavarom?

-Nem, dehogy zavar. – mondta idegesen Lizzy.

A férfi csak mosolygott.

-Tehát akkor Roger kapitány itt hagyta vesződni egyedül egy kocsmában? Nem volt szép tőle.

-Sokminden történt azóta, hogy a tengerre kerültem. Ez volt a legjobb megoldás. – hajtotta le fejét szégyenlősen, mikor visszagondolt a Graymarrow-val való találkozásra.

-Mindenesetre én nem bánom, hogy itt van, legalább többször láthatom. Megtudhatnám a nevét?

Lizzy elfordult tőle és a tálcát egy polcra tette.

-Elisabeth Fay vagyok, de a legtöbben csak Lizzy-nek szólítanak.

-Miss Fay. Ön a határon túlról érkezett, méghozzá a királyi udvarból? Az apja pedig a király egyik tanácsosa.
Megtisztelő számomra, hogy találkozhattam önnel. De hogyan került akkor egy finom arisztokrata hölgy, ide a barbár kalózok közé?

-Erről inkább nem beszélnék, ha nem nagy gond. – mondta Lizzy.

A férfi megértően biccentett.

-Én Alan vagyok, egy egyszerű halász. Lenne kedve délután a partra jönni?

-Nem is tudom, rengeteg a tennivalóm és Tasha sem biztos, hogy megengedné...

-Menj csak nyugodtan Lizzy. Így is sokat dolgoztál, megérdemled! – lépett melléjük Tasha.

A férfi bizakodóan nézett Lizzy-re, aki egy kis gondolkodás után igent mondott.

-Rendben lemegyek.

-Nagyon örülök Miss Fay.

-Lizzy, hívjon Lizzy-nek.

-Lizzy. – hajolt meg színpadiasan, majd rákacsintott és eloldalgott.

Tasha átsétált a nő másik oldalára, majd eleresztett egy félmosolyt.