A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

24. Fejezet: A kaland folytatódik

A Golden Skull békésen ringatózott a tenger hullámain. A Dagger Tooth kikötő magas sziklacsúcsa és a két lángoszlopként világító két árboc még látszottak a távolban, de már csak apró pontokként. Anne nem akart elmenni köszönés nélkül, de nem rabolhatta az idejét tovább. Már nagyon régóta várt arra, hogy megtalálhassa Briggsy földi maradványait és ezzel együtt a kapitány utolsó emlékeit és képeket, amiket a halála előtti utolsó pillanatokban látott. Sok legenda övezi Briggsy halála körüli körülményeket. Sokan úgy tartják, hogy a kapitánnyal az átok végzett, ami az Elfeledettek szigetét vette körbe. Mások megint, hogy a kapitány halála egy, a szigetet védő kísértet vagy kalóz szelleme végzett vele. De, ami talán a leghihetetlenebb teória, hogy maga Athena a kalózistennő végzett vele, amiért a szigetre kívánt merészkedni. Egyetlen dolog biztos csak. A kapitány legénysége mefutamodott a sziget láttán, mert látták, hogy pusztulást hoz rájuk. Azonban Briggsy nem tartott velük és makacssága miatt Marauder’s Arch-on maradt, ahol aztán egy névtelen meg nem határozott sírban lelt végső nyugalomra. Ezért tartják a legvalószínűbbnek, hogy ahhoz a szigethez van a legközelebb a rejtélyes és halálos hely. Viszont a Kalóz Tanács már évekkel ez előtt megtiltotta, hogy bárki is a sziget keresésére induljon, hiszen annak felfedezése akár végzetesnek is bizonyulhat a Tolvajok Tengerére és a kalózokra nézve. Briggsy viszont szerette a feltűnést és nem riadt vissza attól sem, hogy világgá kürtölje a hírt, hogy ő bizony ennek a szigetnek a felkutatására indul. A Tanács el is indult utána, hogy megállíthassák, azonban nem jártak sikerrel. Briggsy rendkívüli gondolkodásáról és agyáról volt híres, na meg arról, hogy utolsó éveiben mikor már a sziget nyomában volt elment az esze. Ezeket kivéve a legokosabb kalóznak tartották, aki hajózott a tengeren. De még ő sem tudta megtéveszteni a sorsot és nem tudta az átkot, sem megtörni, így végül a Tanács büntetését ez intézte el. Nyughelye máig ismeretlen, azonban egy idegen, akinek személyét senki sem ismeri egy rejtvényes versikével árulta el sírjának pontos helyét. Ezt a verset azonban még senki sem tudta megfejteni. Anne azzal a reménnyel ment oda Marauder’s Arch-ra, hogy neki talán sikerül megfejtenie a metaforákból és más rejtvényekből álló verset. Túl sok reménye viszont már így sem maradt, hiszen, ha meg is tudja, hogy hol nyugszik a híres kapitány, akkor sem tudja már meg tőle a titkot, amit kutat. A kapitány halott, a halottak pedig nem beszélnek. Azonban tudta, hogy a Lelkek Rendjének papnői sokmindenre képesek, többek között arra is, hogy a megtudják a halottak gondolatait és olvassanak az emlékükben. Talán a rengeteg tudás között erre voltak a legbüszkébbek. Anne-nek eszébe jutott erről a kalózok himnuszának is egy sora, amit erről a különleges táraságról írtak.

The Order of Souls are full of mystery,
They came to seek the skulls of history.

Ez a két sor vitte előre, mikor arra gondolt, hogy talán sosem tudja meg a szigethez vezető titok nyitját. Teltek az órák és a szél egyre csípősebbé és hidegebbé vált. Anne csak úgy, mint máskor most sem tudott aludni egyhuzamban két órát inkább csak szunyókált egy keveset, majd a fedélzeten fel-alá járkált. Szemei mindig a tengert figyelték és figyelme egy pillanatra sem lankadt, hiszen mostmár bárhonnan feltűnhetett egy hajó és bármikor rájuk támadhat a Morningstar is. Szerette volna azt hinni, hogy a hajó csak puszta véletlen folytán került a hozzájuk legközelebb eső kikötőbe, de érezte, hogy másról van szó. Graymarrow nem az a kapitány volt, aki egytelen verség után feladja a küzdelmet. Ha kell akkor addig megy, amíg csak tud és az áldozatait nem válogatja meg. Anne már nem is a saját életét féltette leginkább, hanem a legénysége életét. Ami viszont a legnagyobb gondot jelentette, hogy nehéz, volt az egész tenger elől eltitkolni a tervet és hatvanegynéhány ember száját befogni. Ekkor még nem tudta, hogy az az ember árulja el titkát, akire a legkevésbé számít.