A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

23. Fejezet: A győzelem után

A Százak Flottája már elhagyta a Ködöt és már több, mint másfél mérföldet is maguk mögött hagytak Dagger Tooth kikötő felé. Egyedül Crook és legénysége nem tartott velük, ő ugyanis Ancient Spires kikötő felé vette az irányt. A többi hajó sorrendben a Tanács tagjainak hajóit követték, melyek élén a megszokottal ellentétben nem Glitterbeard vezetett, hanem Anne a Golden Skull-al. A hajón azonban a győzelem ünneplése mellett a bizonytalanság is felütötte a fejét. Anne azóta a kabinjába zárkózott Henry-vel - aki nem adott magáról semmilyen életjelet és teste kezdett kihűlni - mióta a király hajója eltűnt a horizonton. A kapitány nem volt hajlandó kijönni és még csak nem is mutatkozott a fedélzeten. Sammy komor tekintettel állt a kormánynál és Billy, akinek már alig látszottak a sebei, beszélgettek.

-Ön szerint meg fog halni? - kérdezte Billy, akinek a hangjában még érezhető volt a csata nyújtotta sokk, ugyanakkor a remény is.

-Nem tudom, - felelte az öreg kalóz - Nem sok esélyt látok arra, hogy túlélje hacsaknem már meg is halt.

Billy-re a láthatatlan szomorúság mellett a csatában nyújtott hősiessége miatt érzett vidámsága hamar eltörpült. Larinna tartott a kapitányi kabin felé, majd megállt előtte és kopogtatott. Bentről csak egy ideges „Mi van?" hallatszott.

-Kapitány el kell látnom a sebeit, különben elfertőződnek. Henry-n is tudnék segíteni, ha engedné.

Ekkor a kabin ajtaja kivágódott és Anne dugta ki a képét a résen. Szemei feldagadtak a sírástól, arca pedig csupa mocsok volt. Rosszabb állapotban még sosem látta a legénysége. Dühös és egyben fájdalmas arcáról az összes benne kavargó érzelmet le lehetett olvasni.

-Kapitány...

-Nem...kell...a...segítség! - dadogta, majd becsapta az ajtót és eltűnt újabb sötét órákra.

Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Henry meghalt. Az, aki annyi éven át szerette, mikor ő eldobta és nem foglalkozott vele, már nem lehet vele. Iszonyúan fájt neki. A férfi még akkor is a segítő kezet nyújtott neki, amikor senki más nem tette volna meg. Amikor még akkor is szerette mikor már mindenki elpártolt volna tőle. Sosem kérhet már tőle bocsánatot. Soha. Ez a szó visszhangzott a fejében percekig, mintha egy démon vette volna át a tudata helyét és ezt kiabálta volna megállás nélkül a koponyájának csarnokában. A férfi az ágyán feküdt mozdulatlanul és élettelenül. Teste kezdett kihűlni és a szíve leállását követően a vérkeringése is lassult. Sok vért vesztett, nagyon sokat, rengeteget. Anne amennyire csak tudta próbálta a sebet bekötni, hogy minél kevesebb vére szökjön meg ereiből. Ezen felül egy alkoholos anyaggal lefertőtlenítette a sebet, mikor a férfi nem szisszent fel az égető érzéstől, amit érezhetett, Anne-ből feltörtek a könnyek és megállás nélkül csak sírt. Sosem gondolta, hogy egyszer ez is eljön. Nem akarta elfogadni, hogy a férfi meghalt. Továbbra is beszélt neki, reménykedve kötötte újra a sebet, ami már nem vérzett, hiszen a vére megalvadt. Hiába kérte Larinna, hogy hadd segíthessen, Anne senkit nem engedett be a kabinba. Neki is súlyos sérülései voltak ugyan, mégsem aggódott magáért egy percig sem. Pedig vérzett az orra és néha sédült is, a karja továbbra is vérben úszott, akár csak a jobb szeme, amit kishíján elvesztett, mikor elesett és egy törött deszka fúródott pontosan a szeme mellé. Már nem is látott csak a bal szemével, de tovább törölgette le a vért a férfi sebéről. Érezte, hogy már alig van benne élet és nem adott neki sok esélyt arra, hogy túléli. De nem akarta elengedni. Azt akarta, hogy éljen, és soha többé nem gonoszkodott volna vele, soha. De a múltat nem lehet visszacsinálni és nem lehet megnem történté tenni azt, ami már megtörtént. A könnyei lassan lemosták az arcáról a mocskot és a rengeteg vért. Összeesett a földön pontosan az ágy mellett, ahol Henry teste is pihent. Kezébe temette arcát és csak sírt. Fájdalma olyan mély volt, amit csak az apja elvesztése után érzett. Átkozta magát, amiért nem volt mellette mikor az az álnok katona, aki ördögi módon szívenszúrta. Úgy érezte, mintha őt szúrák volna szíven és ugyanannyira fájt neki, akárcsak Henry-nek. Semmi jel nem utalt arra, hogy felépül, már nem reménykedett. Odakúszott az ágyhoz, akár egy béna és mellétérdepelve megfogta a hideg élettelen kezet. Megmarkolta és soha többé nem akarta elengedni. A sós cseppek teljesen eláztatták az ágyneműt.