A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

35. Fejezet: Őszi hűvös szelek

A fénylő gömb ragyogott még egy pár pillanatig felettük az égen, majd szikrázó fehér fénye lassan szertefoszlott a sötét égen. A szél feltámadt és egyre erősebb lett, ami aztán belekapott a vitorlába is és vitte tovább a tengeren. Anne távcsövén keresztül próbálta megfigyelni, a hívatlan kishajót, amely néhány perc pásztázó pillantás után lett csak ismerős. Meglátta a lila zászlót, amelyen egy koponya volt felette pedig a tűz lángját jelképező fénycsóvák. A Lelkek Rendjének egyik hajója. Meglepetten vágta zsebre a távcsövet és utasította kalózait, hogy azonnal állítsák meg a hajót. Aaron és Nathan azonnal ledobták a horgonyt, mire Néma Joe sietett az egyik vitorlához, hogy feljebb húzza. Azonban egyedül nem sokmindent ért el, így Anne és Henry is segítettek megbirkózni az erős széllel. A hajó a hirtelen leeresztett horgony miatt, nyikorogva és recsegve állt meg a tengeren. A kishajón eközben kék lámpások fénye jelent meg, majd több ember is a fedélzetre tévedt, akárcsak a Golden Skull-on. A hajó lassan közelebb ért hozzájuk így Anne már tökéletesen látta a kapitányát is, aki a Rend egyik szolgája volt, valamint az egyik papnő is felbukkant. A hajó közvetlenül a Skull mellett állt meg, ezért gond nélkül átjutottak Anne feldélzetére. A papnő nem volt más, mint Madame Olivia.

***

Catherine némán ült férje ágyának szélén és hideg remegő kezébe szorította a férfi élettelennek tűnő kezét. Többször is mintha érezte volna, hogy a férfi megszorította volna a kezét, de csak fantom érzés volt. Legnagyobb bánatára. Halkan egy szolgálólány lépett be és sietve a királyné mellet lépett.

-Felséges asszonyom. – suttogta.

-Mit akarsz? – kérdezte Catherine mogorván.

-Bocsásson meg, hogy zavarom, de levél érkezett Spanyolországból. Johanna királyné írta.

-Mit írt?

-Épségben hazaérkeztek. Érdeklődik őfelsége állapota felől.

Catherine egy ideig képtelen volt a válaszadásra, de nemsokkal később elengedte férje kezét oly sok idő után.

-Kérem, - fordult a lány felé – írja meg Johanna királynénak a nevemben, hogy köszönöm érdeklődését, de sajnos Fülöp király állapota nem mutat javulást. Illetve adja át üdvözletemet is.

-Igenis felség! – hajolt meg – Ha nincs további parancsa akkor engedelmével távoznék.

-Menj csak nyugodtan. – mondta.

Miután a lány elment és hallotta, amint az ajtó becsukódik újra Fülöp felé fordult, akinek arca falfehér volt már. Kezei hidegek voltak, és látszottak kékszínű erei is. Arca beesetté vált és szemhéjai elnehezülten és szinte feketén pihentek. Catherine szemeibe könnyek gyülekeztek, ahogy egyre tovább nézte haldokló férjét. Egy titkos ajtón keresztül, amely a hálószoba falába volt építve, távozott és a király dolgozószobájába ment. Meglepetésére fia, Richard is ott volt nevelőjével együtt, akik szintén a gyász színeibe öltöztek. Habár a király nem halt meg, mindenki készült a legrosszabbra. Richard ugyan túl kicsi volt ahhoz, hogy megértse a dolgokat.

-Felség, elnézését kell kérnem, amiért itt vagyunk, de Richard herceg ragaszkodott, ahhoz, hogy láthassa önt.

-Nem történt semmi, Lady Sailbury. Hallgatlak Richard.

A fiú elengedte nevelője kezét és anyja mellé sétált. A királyné szoknyája mellett egészen eltörpült, pedig Catherine sem volt magas. Gonddal terhelt szemeit anyja tekintetében fúrta.

-Meg fog halni az apám? – kérdezte, majd elcsuklott a hangja.

Catherine egészen leguggolt hozzá és fájdalmas mosollyal beszélt hozzá.