A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

30. Fejezet: Rejtélyes igazság

A levegő megtelt hamuval és forrósággal. Még a nyár során sem volt ekkora hőség a tengeren mint ebben a régióban. A Devil’s Roar-ban szinte sosincs tél vagy hideg időjárás. Egyetlen egyszer volt tél a régióban, de akkor számos katasztrófa sújtott le a tenger több pontján is. Az az év a legrosszabb bevételt hozó évnek számított. Az arany amit zsákmányoltak, nem haladta meg a kétmillió angol fontot sem, mikor más években a húszmilliót is elérték, ami az angol fizetőeszköznek megfelelően persze nem volt nagy bevétel, de a kalózok tengeren soknak számított. Anne emlékezett rá, hogy abban az évben járt először a ködön kívül, ahol egy spanyol hadihajót és egy portugál kereskedő hajót is kiraboltak, majd elsüllyesztettek, habár a hadihajó kissé nagyobb falatnak bizonyult számukra. A hajó legénysége izzadt a munka és forró levegő miatt, ami szinte égette a bőrüket. Nemhiába tartották ezt a régiót az ördög lehelletének.

***

Három nappal később mikor már egy kissé hűvösebbre fordult az idő, persze csak a régió körülményeihez képest, már egészen közelről látták a kikötő fáklyáit. Látták azonban mást is, egy hajót. Anne ismerte ezt a hajót, egyik legjobb barátjának a hajója volt, akit a legénysége ugyan alig ismert, de Anne sokmindent köszönhetett neki. Ez volt a Crimson Dragon. És volt még valami a kikötő mólója mellett, valami kicsi dolog, amit alig látott a vízen lebegett. Nem vett róla tudomást.

***

Néhány óra elteltével a Golden Skull már egészen közel járt a kikötőhöz, így Anne tisztán látta a hajót, amely egyedül csendesen állt a vízen. A régió kísérteties csendje körbefogta őket. Ahogy egyre a móló mellé értek, a kalózok felhúzták a vitorlákat, így folyamatosan lassultak és mire a móló mellé értek a másik hajó mellé, már szinte nem is mozogtak. A hajó biztosítása érdekében a horgonyt a mélybe engedték, ezért a hajó teljesen megállt. A kalózok Anne parancsára elhagyták a Skull fedélzetet és ki merre látott, útnak indult a kikötőben. Habár a legtöbben így is a kocsmát vettél céljukba. Anne először a mólónál lévő hajóácshoz, Stevie-hez ment.

-Anne kapitány! Újra itt? – mondta széles mosollyal az arcán a hajóács – Mikor legutóbb erre járt még egészen aprócska kalóz lány volt.

Anne elmosolyodott magában.

-Valóban. – nézett vissza a háta mögött a Skull-ra – Egy kis kellemetlenségbe keveredtünk a Wilds-ban. A főárbocunk eltört, a hajótest is megsérült, a vitorlák elszakadtak. És vannak kisebb karcolások.

-Nos, igen. Azt látom. Mi történt? – kérdezte és közben letette a kalapácsot amivel éppen egy kormányt készített és a mólóra sétált Anne-nel.

-Csak egy kicsit erős volt a vihar, túl erős. – tette hozzá – Sajnos, közben egy villám is belecsapott a hajóba, azért tört ki az árboc.

-Értem. Hát nem lesz egyszerű, de azt hiszem egy héten belül megoldom. Küldök embereket máris a hajóra, de elképzelhető, hogy másfél hét.

-Már megpróbáltuk megjavítani amennyire tudtuk. Persze csak hogy ide elérjünk egyáltalán.

-Semmi gond kapitány. Bízza rám nyugodtan. – mosolygott és a kezét nyújtotta Anne felé.

-És a fizetség?

-Azt elég csak akkor rendezni, ha már készen vagyok, bízok önben.

Anne ismét mosolygott.

-Mennyi?

-Ahogy elnézem a bárka állapotát, azt hiszem háromszázezer vagy ötszázezer arany lesz.