A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

5. Fejezet: A Plunder kikötő

A nap magasan járt a felhők mellett és a forróság mellett a rengeteg munka is megizzasztotta a kalózokat, akik mind hűségesen teljesítették kapitányuk parancsait. Mindannyian nagyon fáradtak voltak és szerettek volna már a kikötőben lenni, de még egy napnyi út állt előttük, ráadásul a szembeszél sem kedvezett nekik. A távolban a békés bárányfelhőket, durva, mogorva viharfelhők váltották fel. A tenger úgy tűnt teljesen elhagyatottá vált, rajtuk kívül csupán még három hajó bontott vitorlákat, akik közül ketten a köd felé hajóztak, a maradék egy pedig a Wilds régióba tartott. Ez a feltűnő üresség pedig azért is volt furcsa, mert nyáron mindíg tömve volt a tenger kereskedő hajókkal, amiket annyira szerették kirabolni, ennek persze később a Kereskedő Társaság is örült, hiszen minden eltulajdonított portéka az ő kezükbe került. A Golden Skull békésen ringatózott a tenger hullámain a Plunder felé, amelynek már látszódott a körvonala egy távoli pontként. Anne egy rumos üveget szorongatott remegő kezében és nagyokat kortyolt a már félig üres üvegből. Az egyik ágyúnak támaszkodva figyelte az embereit. Néma Joe a fővitorla egyik kötelével bajlódott egy fiatal férfivel karöltve és felváltva próbálták megkötni a vaskarikára, az erőlködésüknek végül Carl vetett véget, aki egyetlen rántással a helyéreigazította az elszabadult kötelet. Aaron és Lucas egy a szigeten talált zöld papagájt tanítottak beszélni, amelynek a feje lila színű volt. A madár persze nem akart megszólalni, sőt meg is csípte Lucas ujját, amikor a kezébe akarta venni, mire Aaron kárörvendően hahotázni kezdett. Még Anne is elmosolyodott ezt látva. Sammy a kormánynál volt, felváltva figyelte a tengert, a fedélzetet és a kormány mellé szerelt megkopott iránytűt. Billy egy öt fős csapatnak mesélt különböző történeteket tengeri szörnyetegekről, a Krakenről és a Megalodonról, elásott titokzatos kincsekről, a Devil's Roar-ról és még sok mindenről, amit a kalózok csodálattal vegyes vágyódással halgattak. Sokan szerettek volna eljutni a tenger minden pontjába, de ezt nem tehették meg mindíg, főleg most nem. Anne végtelenül hálás volt a legénységének, amiért vele együtt vállalják a megerőltető utat az Elfeledettek szigetére és nem hagyják magára. Ugyanakkor a gyomra görcsberándult, ha arra gondolt, hogy még beszélnie kell Madame Olivia-val mivel a nő elég rejtélyes volt, ahhoz képest is, hogy a Lelkek Rendjének papnője volt. Hiába, de a rögös út a szigetig talán szenvedéssel, talán bizonytalansággal vagy halállal van kikövezve. Az egyetlen, akik segíthettek neki, azok a Rend tagjai. Madame Olivia-t ismerte már gyerekkora óta, ezért utazik mérföldeket hozzá, habár minden kikötőben van egy tag, így beszélhetett volna akár már a Sanctuary-n Madame Olive-vel. Mégis volt egy különös érzése, hogy amit tudni akar azt csak itt a Plunder-en tudhatja meg, máshol nincs rá lehetősége. Aztán a semmiből eszébe jutott az apja, hogy ő érte teszi most mindezt. Ha elmondta volna a titkot, amit egy életen át őrizgetett, akkor most nem kellene talán a halálba mennie. Aztán a széljárás megfordult és a vitorlák megdagadva vitték előre őket gyorsabban és gyorsabban. Anne feltápászkodott az ágyúról és Sammy-hez ment a kormányhoz. Az iránytű keleti irányba mutatott, enyhén délkeleti, előttük pedig a Plunder.

-Mit mondasz Sammy, még ma odaérünk? - kérdezte élesen.

Mielőtt válaszolhatott volna, Billy lépett melléjük.

-Nem hiszem kapitány, a szél túl sokszor vált irányt és egyik sem kedvez, szerintem csak reggel leszünk ott, de már nem kell sokat várnia.

Billy helyeslően bólintott mikor Anne hozzáfordult.

-Jól van. - sóhajtott - Ramsey kalapjára, mibe keverlek titeket!

Senki sem válaszolt.

-A kabinomban leszek, ha bármi közbejön azonnal szóljatok!

-Igen kapitány! - mondták egyszerre.