A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

34. Fejezet: Briggsy titkai

Amint belépett a híresen kísérteties sátorba a már-már szokásos koponyák és varázslatokkal tele könyvek, bájitalok és színes főzetek sokasága tárult a szeme elé. Az egyetlen talán, ami mégis hiányzott a környezetből az a barátságtalan sötétség volt. Egész életében csak egyszer járt ebben a kikötőben és akkor is csak az apjával volt, valamint akkor még Henry-vel karöltve. Ide nem lépett be egyszer sem. Csupán a más kikötőkben állomásozó papnők sátraival tudta összehasonlítani. Itt más volt a fény, nem volt annyira sötét és misztikus, valamint fullasztóan tömény zsálya illat sem volt annyira erős. Anne megállt a bejáratban és nem ment tovább. Meghátrálásan okát még ő maga sem tudta igazán. Ekkor egy idősebb női hang szólalt meg a helyiség egy kevésbé megvilágított szegletéből.

-A félelem valójában az ismeretlentől való tartózkodás. – mondta a hang.

Anne lábai földbe gyökereztek, sem lépni, sem mozdulni még csak meg sem tudott szólalni.

-Jöjj beljebb idegen! – szólalt meg ismét a hang, amelyhez ezúttal egy alak is társult.

Csak úgy, mint a többi papnő, ő is lila inget viselt, amelyet egy szoros bőrfűző segítségével igazított az alakjához. Szemeiből a Kraken iszonyatos tintája folyt, amely feketére festette szemeit. Egy kist övtáskát is viselt, amelyből néhány szárított levendula, gyömbér és rózsalevél is kilógott, amelyek közül egy a földre is pottyant. A nő a földre hajolt érte majd a fénybe tartva motyogott valamit, amitől a növény meggyulladt és elporladt.

-Nem szeretem, ha piszok borítja a növényeimet. Sajnos ebben a régióban nehéz jó minőségűt találni. Lépj közelebb ifjú kalóz, hadd lássam az arcodat. 

Anne eleget tett a kérésnek és közelebb lépett papnőhöz, mire az elmosolyodott.

-A nevem Anne…

-Felesleges bemutatkoznod, - mosolygott és kilépett az asztal mögül Anne mellé, egyik kezét gyengéden az arcához érintette – vártalak.

A papnő egy üveggömbre mutatott Anne mögött, amelyben mintha füst és viharos szelek tomboltak volna és villámok táncoltak volna benne. Anne számára így minden értelmet nyert.

-A nevem Madame Oya. A Lelkek Rendjének egyik papnője vagyok. De feltételezem, hogy ezt tudod már.

-Igen. – felelte Anne.

Madame Oya perceken át nézett Anne szemeibe, amelyek megijesztették kissé és nem is állta a tekintetét csak néhány másodpercig.

-Egy elég titkos és egyben fontos dolog miatt jöttem ide. – kezdte Anne a monológot és elővette a kabátja alól a derekára erősített díszes koponyát és a nő kezébe nyomta.

Madame Oya szemei kitágultak és cikáztak Anne, valamint a koponya között. Valamit motyogott valami ismeretlen ősi nyelven, majd az asztal mögé sétált és egy kék színű folyadékkal töltött üveget vett a kezébe.

-Ezt honnan szerezted meg? – kérdezte.

Hangja komoly és mély volt. Szemei szikrákat szórtak. Ritkuló vörös haja majdnem égnek állt.

-Ez egy nagyon hosszú történet és félek, hogy nincs elég időm arra, hogy mindent az elejéről elmondjak. A lényeg, hogy tudja mi ez?

Madame Oya megköszörülte a torkát és szólt.

-Nagyon is tudom, hogy mi ez. Ez egy koponya, méghozzá nem is akárki koponyája. A néhai Briggsy kapitányé. – itt elmosolyodott egy pillanatra.

-Mi az?

-Járt itt nagyon sokszor, tudtam, hogy valami rosszban töri a fejét, de hogy ennyire. Sajnos nem láttam előre a problémát. Nehéz volt a szemében olvasni, és a tudatában még nehezebb. No de neked? Neked mi a célod ezzel? – emelte fel a koponyát.