A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

9. Fejezet: Útra fel

A kabinra teljes sötétség borult. Egy alak ült az asztalnál és egy lúdtollat forgatott a kezében. Fehér ingje csapzottan és hanyagul lógott le a válláról. A koponya, amelyen a gyertya már félig leégett és a viasz szétfolyt körülötte, a gyér fényben még rémisztőbbnek tetszett. Csak a hold világította be a kabint, de csak annyira, hogy éppen lásson valamit az ember. A kapitány mozdulatlanul ült a széken és nem egészen egy perc múlva állt csak fel, majd az ablakhoz sétált. Kissé elhúzta a függönyt, hogy lássa a tengert és egy kicsivel később újra behúzta és elfújta a gyertyát, ezzel teljes sötétségbe borítva a helyiséget. A kapitány az egyik szekrénye felé közeledett, majd mikor már egészen közel ért hozzá egy vékony női hang kezdett nyöszörögni a földön. A fiatal lány, aki nem lehetett sokkal fiatalabb a kapitánytól és talán húszas évei elején járhatott, sírdogálni kezdett, de a bekötött szája miatt nem nagyon tudott megmukkanni. A kapitány lehajolt hozzá és anélkül, hogy hozzá ért volna zöld szemeivel tanulmányozta a nő szabályos arcát. Egyik szőke hajtincsével kezdett játszani, mire a nő a hirtelen mozdulat hatására hátrébb csúszott. A férfi elmosolyogott, a sötétben a fehér fogsora szinte világított. Valaki halkan kopogtatott az ajtón. A kapitány nehéz lépteivel sétált oda és résnyire nyitotta, pont annyira, hogy lássa, hogy ki az. Miután szemügyre vette a látogatót szélesre tárta az ajtót és beinvitálta az érkezőt. A másik férfi szemei nem tudták egyhamar megszokni a sötétséget miután az ajtó bezárult. A kapitány az asztalához lépett és figyelte a másikat. A fiatal nő még mindig a fal mellett sírdogált, de az ő szemei már megszokták a fényviszonyokat és tökéletesen látta fogvatartóit. Az érkező kopasz kalóz zord külseje megrémítette. A hústorony maga előtt összefonta a karjait és a kapitányt nézte legalábbis próbálta már amennyire sikerült megtalálnia a feketeségben és várta, hogy a férfi engedélyt adjon. Egy pillanattal később megszólalt a kapitány mély baritonján.

-Remélem jó hírekkel szolgálsz nekem jó barátom, mert nem vagyok jó hangulatban.

-Igen kapitány, a lehető legjobbakkal. – majd öblös nevetés hangzott fel – Éppen most hajóztak ki a kikötőből és északkeletre tartanak.

-Biztosan ők azok? Több hajót is láttam a közelben, remélem nem kevered össze valamelyikkel.

-Nem kapitány biztosan nem, láttam a zászlójukat és ezer közül is felismerem a Golden Skull-t. – jelentette ki magabiztosan.

-Akkor utánuk megyünk, ne maradjunk le. A köd elég sűrű, de ha kivannak világítva akkor szem előtt tarthatjuk őket. Mi viszont maradjunk teljesen láthatatlanok. – adta ki a parancsot.

A kalóz nem szólt semmit, csupán mélyet sóhajtott, amit a kapitány nem hagyott szó nélkül.

-Talán valami nem tetszik? – hangja fenyegetően csengett.

-Nem erről van szó kapitány, de a köd, ami azt illeti tényleg elég sűrű, attól tartok, hogy még így sem tudnánk követni őket csak nagyon közelről, akkor pedig biztosan észrevesznek minket.

A kapitány nem válaszolt azonnal, sőt mintha mérlegelte volna a hallottakat, de a beszélgetés folytatása mégsem ezt bizonyította.

-Követjük őket! Ha kell közelről, Miss Roger kapitány nem számít látogatókra, főleg nem ránk, mert azt hiszi, hogy a terve titokban van, de téved. – nevetett – Túl könnyű célpontok, minden szempontból. Menjünk nyugodtan utánuk és hagyjuk, hogy elvezessenek a legnagyobb kincshez, ami létezik ezen a tengeren.

-Igenis kapitány!

A kalóz hátra lépett egyet és a nőre pillantott. Féloldalasan elmosolyodott és visszafordult a kapitányhoz.