A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

2. Fejezet: Új társ

A nap fényesen sütötte a már lecsendesedett tengert. A sziget újra kivirult és visszatért a régi időjárás, de nem csak erre szigetre, hanem az egész Tolvajok Tengerére. A vihar távozott a ködön túlra. Sajnos a vihar távozása nem csak napsütést hozott magával, hanem rossz híreket is. Azok a hajók és kalózaik, akik a vihar közben indultak útnak bármerre, egyik szigeten sem kötöttek ki és valószínűleg elsüllyedtek. Néhány roncsot partra sodortak a hullámok és Anne egy régi ismerőse és egyben barátja hajójának roncsait vélte felismerni az egyik kettétört hajótestben. A legénység nem volt a parton, vélhetően belevesztek a tengerbe.

***

Már késő délután volt és a nap az ég alját súrolta és vörösre festette a felhőket. Anne a parton üldögélt, mikor lépéseket hallott a háta mögül. Megfordulva Sharry-t látta, amint mosolyogva közeledik felé.                                                                                                                        -Nem akartam zavarni kapitány, de elkészültem a vitorlákkal. – néztek mindketten a hajó felé, amelyen már az új vitorlák díszelegtek – Engedelmével, bátorkodtam a legénysége néhány tagjával együtt felrakni az árbocokra.                                                                                Anne sokáig meredt a távolba és csak nézte az új vitorlákat. Arra gondolt, vajon mit szólna az apja, ha tudná, hogy újakat csináltatott, a régieket pedig széttépette a viharral. Visszafordult Sharry felé. 

-Köszönöm a munkádat Sharry! Kitűnő, mint mindíg! – majd átnyújtott egy arannyal teli erszényt – A fennmaradó összeg van benne, amit még nem fizettem ki.                                       

-Én köszönöm kapitány! – ezzel megfordult és indult a dokk felé, ahol a dolgozni szokott.         

-Várj Sharry, én is megyek. – szólt utána a kapitány.                                                                      
Egy ideig szótlanul sétáltak egymás mellett. A csendet Sharry a hajóács törte meg.                     

-Most, hogy a vihar elment és kész a vitorla is, merre hajóznak tovább? – érdeklődött. .             

-Egyelőre a Plunder kikötőbe megyünk. Beszélnem kell Madame Olivia-val. Olyan mintha sötétben járnék és a gyertya, ami a kezemben van csak annyira világít, hogy éppen csak azt lássam, ami az orrom előtt van.                                                                                                                -Bízom benne, hogy megtalálja a helyes utat a küldetése célja felé. Önnek talán sikerül az, ami még Ramsey-nek és Briggsy-nek sem sikerült. – veregette meg Anne vállát – Remélem hamar visszatér, egészben!                                                                                                            
Sharry, amilyen gyorsan csak tudott elsietett egy kemencéhez, amiben egy nagy hordószerű tárgy volt tele olvasztott fémmel. Egy ügyes mozdulattal kiöntötte egy formába, úgy néz ki, hogy ágyút készített. Utoljára még visszanézett a kapitányra és annak a dokk felé cammogó legénységére, majd folytatta a munkáját.

***

A Golden Skull kapitánya és kalózai már mind a hajón voltak. Mindenki azt a feladatot végezte, amit a kapitánytól kapott. Anne a főárboc előtt állt, hátát neki döntötte a kemény fának. Annyira hosszú volt a vihar számára, hogy már szinte el is felejtette, hogy milyen a tengeri élet. Sosem töltött még egyszerre ennyi időt a szárazföldön. Éppen a sürgő forgó kalózokat nézte, mikor meglátott egy apró lábát eltűnni a fedélzet egyik sarkában, de nem fordított túl sok figyelmet rá. A horgony mellé sétált. A fekete fa és az aranyozott acél, amiből készült, tökéletes összhangban voltak.                                                                                  -Emberek! – emelte fel a hangját – Az úticélunk egyelőre az Ancient régióban található Plunder kikötő. – a kalózok éljenzésbe kezdtek, mert mindannyian szerették azt a szigetet, volt benne valami különleges – Ha odaértünk, lesz segítségünk, hogy hogyan tovább. Úgyhogy le a vitorlákkal és fel a horgonnyal! Indulunk!                                                                    
A kalózok örvendeztek és boldogan teljesítették a parancsot. A vitorlákat hamar leengedték, viszonyt a horgony olyan nehéz volt, hogy nem négy hanem nyolc megtermett kalóz húzta fel. A kapitány a kormányhoz ment. Sammy a mindenkori kormányos – kivéve, ha a kapitány vezette a hajót – most is megszokott helyét foglalta el. A kapitány alig egy percig csak állt mellette és az iránytűjét nézte. A tű először teljesen körbe forgott majd megállapodott északi irányban.                                                                                                                                      -Az irányunk délkelet, a célt tudja. – jelentette ki magabiztosan.                                                     
-Értettem kapitány! Körülbelül három vagy négy nap alatt odaérünk, széliránytól függően.