A Tolvajok Tengerén - Elfeledettek szigete

12. Fejezet: Crook's Hollow remetéje

Richard már kora reggel óta az ablakban ül hálóingben és a tengert nézi. Szemei csillogni kezdnek és szája mosolyra görbül, amint meglát egy öt tagú hajó flottát a horizonton. Apró pontoknak tűnnek még, hiszen olyan messze járnak még a partoktól. Imádta a tengert, a vizet és a hajókat is, de sajnos nem volt lehetősége arra, hogy naponta megnézhesse apja királyi flottáját. Az anyjától a királynétól tudja, hogy nénikéjének, akit Anne-nek nevez, van egy saját hajója, amely felülmúlja legvadabb álmait is. Hatalmas és csodaszép, ezeken felül pedig a legrettegettebb a Tolvajok Tengerén. Sajnálta, hogy sosem láthatta még és valószínűleg soha nem is láthatja majd. A nap egyre feljebb kúszott az égen és egy félkorongot alkotva sárgára és pirosra színezte a tenger vizét, mintha belefolyt volna. Az aranyozott mintákkal díszített hatalmas fehér ajtó, résnyire kinyílt mögötte és Bessy, Richard nevelője helyett az anyja Catherine lépett be a tágas helyiségbe. A kisfiú nem nézett hátra és talán észre sem vette, hogy édesanyja lépett be a szobájába. Catherine mosolyogva figyelte kisfiát egy darabig az ajtóból, aztán közelebb lépett hozzá és csendben becsukta az ajtót. Mellé érve a vállára tette kezét, majd Richard megfordult és felnézett anyjára. Átkarolta a derekát, mire Catherine lehajolt, hogy megölelhesse.

-Miért nem alszol még? Nagyon korán van. – érintette meg az orrát, mire a fiú nevetett.

-Várom, hogy megérkezzenek a spanyolok édesanyám. – mondta.

-Jaj, kedvesem ők még messze vannak látod? – mutatott ki az ablakon a közeledő flottára – Csak délután érnek ide.

-A hercegnő is velük jön?

-Minden bizonnyal igen, azt hiszem.

-Édesanyám mit tanácsol? Tényleg el kell vennem?

Catherine kissé felnevetett, de csak ahogyan egy anya teheti, ha kérdez valamit a gyermeke, amelyre csak évek múltán kerül sor.

-Még nem Richard, az esküvő csak akkor lesz megtartva, ha Izabella hercegnő nagykorú lesz. Te addigra már egy fess fiatalember leszel.

-Értem. – mondta, majd visszafordult az ablakhoz – Mesélsz nekem Anne nénikémről?

Catherine szíve nagyot dobbant a név hallatán és körbenézett a szobában, mintha attól félne talán kihallgatják.

-Most nem Richard. – sóhajtott – Majd máskor. Gyere feküdj vissza és aludj még egy kicsit.

-Nem vagyok fáradt. Bessy mikor jön?

-Bessy-nek pihennie kell. Az elkövetkezendő hónapokban biztosan nem találkozol vele sokat.

-Miért, beteg?

-Nem csak… - Catherine-ben feltörtek a királlyal folytatott fájdalmas beszélgetések, amely miatt még azóta is fájt a szíve – nem érzi jól magát.

Richard-nak ennyi elég volt magyarázatként, de továbbra sem feküdt vissza az ágyába, hanem az ablak mellett ácsorgott.

-Fel akarok öltözni és ki akarok menni a kertbe. Amíg nem jönnek meg, addig megkérem Lord Radford-ot, hogy folytassuk a vívást.

-Akkor idehívom Lídiát az egyik udvarhölgyemet és majd ő segít neked, rendben?

A fiú csak bólintott, majd széles mosollyal az arcán átkarolta anyjának vállait.

Catherine a palota egyik udvarra néző nyitott folyosóján állt két udvarhölgyével együtt. A nő az élénkzöld pázsiton tanuló fiát és egyik tanácsosukat egyben legkiválóbb hadvezérüket nézte. Lord Radford könnyedén forgatta a kardot és szándéka volt erre a kis Richard-ot is megtanítani. A király közeledett felesége felé. Odaérve két udvarhölgye meghajolt előtte, majd a király intésére elvonultak. A pár egyedül maradtak és sokáig nem szóltak egymáshoz, de a király egyszer csak szót emelt. Arca komorú és egyben bánatos volt.