Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

13. fejezet

Hihetetlen meleg van a tavaszi időjáráshoz képest, ami nem igazán volt a hétvége eddigi napjaira jellemző.
Az időmérő kissé kaotikusra sikeredett, mivel a vége előtt pár perccel Yuki csinált egy kisebb balesetet, így már nem indították újra az időmérőt és maradt a sorrend, amivel nem igazán voltunk megelégedve. Charles éppen akkor kezdte volna az utolsó mért körét, amikor történt a baleset, így sajnos ez az egész nagyon rosszúl jött ki. Mivel a Q3-as első köre nem sikerült jóra, így a második körében szerette volna ezt kompenzálni, csak ugye ez nem jött össze...
Végül a sorrend a következő lett: első helyről Lando, másodikról Arthur, harmadikról Daniel, negyedikről Checo, ötödikről Max és végül hatodikról Charles indul majd a futamon.
Charles eléggé ki volt akadva az időmérő után emiatt, így elég sokáig kellett nyugtatnom.

- Hé.- pillantottam szomorúan a mellettem fekvő barátomra.- Minden rendben lesz holnap.
- Könnyű azt mondani.- ingatta a fejét dühösen.- Itt soha nincs semmi rendben.- folytatta.- Gondolhattam volna, hogy lesz valami baleset, mert általában így szokott lenni. Egyébként meg hogy lehetek olyan barom, hogy elcseszem az első körömet? Ilyet hibázni?- mondta folyamatosan.
- Charles.- néztem rá már egy kicsit hangosabban beszélve, mert alig hallja, amit neki mondok annyira ki van akadva.- Ne ostorozd magad. Felesleges. Megtörtént, már nem tudsz ellene tenni.- mondtam, amikor végre rámpillantott.- Holnap mindent helyrehozol szépen, mint ahogy mindig csinálod és megnyered a futamot.- néztem mélyen a szemébe.
- Köszi.- mosolyodott el hitetlenül.- Mindig tudod, hogy mit kell nekem mondani.
- Ügyes leszel a versenyen. Mindig az vagy.- öleltem át szorosan.- De ne csinálj semmit hiretelen felindulásból okés?- pillantottam komolyan a szemébe.
- Szoktam olyat?- kérdezte vigyorogva, mire mindketten elnevettük magunkat. Persze, hogy szokott. Sajnos.- Nem fogok nyugi.- nyomott egy puszit a homlokomra megírégve. Tartotta is magát ehhez az álításhoz, de sajnos ezzel más nem így van, mint az másnap kiderült...

...............

Most éppen a szokásos reggeli futásunkra készülünk.
- Indulhatunk?- pillantottam a mellettem álló, félig alvó három férfira.
- Teljesen.- motyogta Arthur.
- Ez most baromira hiányzik.- folytatta Charles is hasonló hangnemben.
- Naaa. Rázzátok fel magatokat szépen.- ingattam a fejem sóhajtva.
- Az nem olyan egyszerű.- szólalt meg Austin is.- De essünk túl rajta.- mondta fáradtan.
- Ahj de semmi kedvem ehhez most.- sóhajtott egy nagyot Charles, mire odaállva mellé szorosan magamhoz öleltem. - Jó, mondjuk így máris jobb a helyzet.- mondta elmosolyodva miközben a karjaiban tartott.
- Titeket is öleljelek meg?- pillantottam a minket néző másik két srácra.
- Nem kell, kösz.- legyintett Austin, Arthur pedig csak nevetve ingatta a fejét.
A szokásos kilómétereket tettük meg, és utánna visszaértünk kifulladva a paddockba.
- Az Marco?- néztem a tőlünk nem messze álló srácra, aki mondjuk háttal volt, de nagyon hasonlított a bátyámra.
- Az bizony.- bólintott Austin és közelebb mentünk a tesómhoz, aki a Ferrari motorhomeja előtt állt.
- Marco.- öleltem meg szorosan a bátyámat.
- Sziasztok.- nézett végig rajtunk vigyorogva.- Én is örülök, hogy látlak hugi, de nem vagyok törölköző.- engedett el arra utalva, hogy ilyen melegben a futás miatt egy kicsit leizzadtam.
- Igazán kedves vagy, mint mindig.- forgattam a szemem, Marco pedig nevetve kezetfogott a többiekkel.
- Hogy kerülsz ide amúgy?- kérdeztem tőle.
- Jöttelek meglátogatni.- vigyorgott rám.
- Tuti, nem csak miattam vagy itt.- forgattam meg a szemem. Ismerem őt eléggé.
- Jó igaz, tényleg van más dolgom is.- húzta el a száját, mire elmosolyodtam.
- És egyedül vagy?- kérdeztem körbefordúlva, hátha meglátom az irtó aranyos kis Violat.
- Igen egyedül. De tudom, hogy másnak jobban örültél volna.- vigyorgott rám mindenttudóan.
- Dehogy.- ingattam a fejem kissé hamiskásan, mire Marco felnevetett. Simán átlát rajtam. De azért neki is örülök, mert régen láttam. Tényleg.
- Mizu srácok?- fordúlt a többiek felé érdeklődve Marco.
- Semmi különös.- vonta meg a vállát Arthur.
- Tegnap jó szar volt az időmérő.- húzta el a száját Charles, aki időközben a kezével átkarolt.
- Ja. Láttam.- bólintott Marco.- Nagyon rosszul jött ki az egész.- ingatta a fejét.- De majd ma úgyis kielőztök mindenkit és simán nyertek.- bíztatta őket a bátyám, mire elmosolyodtam.- Na én most megyek megkeresem apát. A futam előtt még biztosan találkozunk.- paskolta meg a fejemet és utánna bement a motorhomeba.
- Én is léptem.- mondta Austin. - Találkozunk egy óra múlva. Addig higgadj le szépen Charles. Minden okés lesz a futamon.- mosolygott az edzője Charlesra és utánna elment.
- Én pedig....- kezdte Arthur felénk fordúlva.
- Lelépsz csajozni. Tudjuk.- bólintott Charles vigyorogva, mire Arthur nevetve pillantott rá.- Menjél nyugodtan. Amúgyis sokkal jobban el vagyunk nélküled.
- Ezt egyből gondoltam.- forgatta meg a szemét Arthur röhögve és utánna lelépett ő is.
- Mit fogunk csinálni?- pillantottam fel a barátomra.
- Lenne egy pár ötletem, csak a gond az, hogy ahhoz elég kevés időnk van, hogy abból mindent teljesítsünk.- vigyorgott rám, mire felnevettem.
- Ezt szomorúan hallom.- vágtam rá szemgorgatva.- Majd legközelebb hátha sikerül.
- Biztosan.- kacsintott rám.- De végülis nem muszáj mindet.- gondolkozott.- Majd este. Olyankor úgyis hangulatosabb.- folytatta, mire hangosan felnevettem.
- Szörnyű vagy.- ingattam a fejem nevetve és nyomtam egy puszit az arcára.
- Nem is.- vigyorgott rám.- Csak inkább most elterelem a figyelmem egy kicsit a pár óra múlva kezdődő futamról.
- Minden rendben lesz.- mosolyogtam rá bíztatva. Később rájöttem, hogy ez elég elhamarkodott kijelentés volt részemről...

- Sok sikert gyerekek.- mosolygott anya a Leclerc testvérekre.
- Köszönjük.- bólintott Charles, már fejben a futamra összpontosítva.
Anya elköszönve bement a boxba, így már csak én, Austin a két testvér és Marco maradt itt.
- Jó lesz az srácok.- próbálta bíztatni Marco őket.
- Jaja.- bólogatott Austin is. Én pedig csak Charles kezét szorongattam miközben őket hallgattam.
Körülöttünk össze-vissza szaladgáltak a csapattagok és a pilóták.
- Daniel tényleg táncol?- nézett Arthur a távolba, mire mi is odafordúlva néztük, hogy miről is beszél. Daniel tényleg valami táncféleséget művelt a korlát mellett fülhallgatóval a fején. Mindenki aki elment mellette, csak megmosolyogta a látottakat, mi pedig nevetésben törtünk ki. Daniel körbefordúlva megpillantott minket, így röhögve idejött hozzánk.
- Na halihó.- lépett mellénk levéve a fejéről a fülhallgatót.- Tetszett a produkcióm?- pillantott végig rajtunk.
- Nagyon.- bólogatott Charles nevetve.
- Én se csináltam volna jobban.- folytatta Austin.
- Én így koncentrálok.- vonta meg a vállát vigyorogva Daniel.- Jahj mennem kell. Mindent bele srácok.- paskolta meg a pilótáink vállát és elköszönve visszament a csapatához.

Baromira izgulok. Tudom, hogy Charles nagyon ideges volt, hogy a hatodik helyről kezdi a futamot, amikor simán lehetett volna első is. Ez ott volt az én, Charles, apa és az egész csapat fejében. És egyáltalan nem hagyott nyugodni, a tudat, hogy most Charles tényleg mindent meg fog tenni azért, hogy a tegnapi napot helyrehozza. És igazából nem is ezzel van a bajom, mert sokszor volt már így, hogy szép javulást akart elérni a futamon. Ez viszont most más. Érzek valami furcsát a mellkasomban, ami nem hagy nyugodni és folyamatosan remeg a lábam a széken ülve miközben nézem, hogy a kocsik felálltak a rajtrácsra.
- Minden oké?- pillantott felém Austin furán.
- Persze.- bólintottam annyira magabiztosan amennyire csak tudtam.
- Csak mert jobban remeg a lábad, mint általában szokott, és folyamatosan ijedt tekintettel nézed a kivetítőt és tördeled az ujjaidat, mintha ez tök természetes lenne.- mondta Austin, mire elhúztam a számat és próbáltam egy kicsit ellazulni. Nem sikerült.- Mi a baj?- kérdezte végül.
- Semmi.- ingattam a fejem. Nem akarom zaklatni a hülyeségeimmel őt is. Elég, hogy én nem vagyok jól.
- Minden rendben lesz Charlessal.- szólt közbe a mellettem ülő bátyám, akinek egyből leesett, hogy miért viselkedek így.
- Jahj már értem.- bólintott Austin megvilágosodva miközben a kocsik elindultak a felvezetőkörre.- És igaza van Marconak.- tette hozzá.- Tud magára vigyázni és okos is. Nem megy bele hülyeségekbe. Már tanult belőlük.
- Tudom.- bólintottam a számat húzva.- Csak rossz érzésem van.- motyogtam. Miután mindenki beállt a rajtrácson elfoglalt helyére megvolt a zöld zászló és a piros lámpák is egymás után kialudtak hivatalosan is elindult a futam. Csak a két piros autóra tudtam koncentrálni, de valjuk be, hogy ebben a pillanatban leginkább közülük is a hatodik helyről rajtoló barátomra.
Szapora pulzussal néztem, hogy rögtön megelőzte egy szép és elég húzós manőverrel Maxot és egyből a másik Redbullos srácot üldözte. Már kezdtem egy kicsit megnyugodni, amikor jött a legrosszabb...