Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

47. fejezet

Charles szemszöge

Egyre gyorsabban teltek a hetek, és végre elérkeztünk a Monacói nagydijhoz. Annyira vártam már, hogy végre itthon legyünk, igaz nekem az otthon az, ahol ott van velem Mia, de az azért itt sokkal jobb, mint egy idegen helyen lenni.
Mia munka közben még folyamatosan az esküvőnket is szervezi, ahogy tudja. Esküszöm félek, hogy ki fog merülni. Annyira szeretné, hogy minden tökéletes legyen, és minden úgy legyen, ahogy mi szeretnénk. Én pedig csak is azt akarom, amit ő. Ezt tudja nagyon jól.

-Szívem.- fontam kezeim Mia dereka köré, miközben ő valamit nagyon pötyögött a laptopján.
- Igen?- pillantott rám az imádnivaló mosolyával.
-Riccardoval beszéltem az előbb, és azt mondta, hogy most kellt fel Chiara. Szóval mehetünk babázni.- nyomtam egy puszit az arcára, miközben beszéltem.
- Áh de jó.- csapta le egyből a laptop fedelét és gyorsan felpattant, mire elnevettem magam.- Most min nevetsz?- tette aranyosan csípőre a kezét, mire csak vigyorogva közelebb léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Annyira imádom.

Riccardoék házához érve már nagy hangzavar hallattszódott ki, ahogy a hülyék öldöklik szegény gyereket.
- Oh hála égnek.- nyitotta ki az ajtót a újdonsült apuka barátom.- Végre megjöttek a normális emberek.- ölelt minket magához, mire elmosolyodtunk.
- Ezek nem tudják hogy kell bánni egy kisgyerekkel.- sóhajtott.
- Hát azt halljuk.- nevettem fel, miközben bementünk a házba. A barátaim kézről kézre adogatták a síró kisbabát egymásnak, amit Riccardo csak sóhajtva figyelt és végül elvette őt tőlük.
- Szia szépség.- simította meg az arcát a kislánynak Mia, mire a baba nagy cuki szemeivel rápillantott és abbahagyta a sírást.
- Ezt meg hogy csinálta?- ámultak a srácok, mire elmosolyodtam. Riccardo átadta Miának a kis Chiarat, mire én is odaléptem Miához és már ketten babusgattuk a kislányt.
- Áh, szóval ezért nem sír már.- lépett hozzánk Marta, aki vigyorogva figyelte, hogy a kislányával foglalkozunk. Chiara teljesen elvarázsolt minket. Mia is és én is imádjuk a gyerekeket, és minden olyan alkalmat ki is használunk, amikor velük lehetünk.
Én leültem a srácokhoz beszélgetni, míg Mia Marthával és Sandrával beszélgetett és játszott a kis Chiarával, amit mosolyogva figyeltem.
- Szerintem belőle is jó anyuka lesz.- nézett rám Riccardo, amikor látta, hogy Miát figyelem.
- A legjobb.- vigyorodtam el. Olyan nagy szeretettel van a kisgyermekek felé és annyira szeretném, hogy legyenek nekünk is közös gyerekeink.
- Hogy álltok az esküvővel?- pillantott felém Thomas.
- Elég jól. Bár mondjuk szinte mindent Mia csinál. Nem tudom, hogy tud ennyi dologgal foglalkozni egyszerre.- mondtam az igazat.

Pár óráig maradtunk még Riccardoéknál, de amikor a kis csöpség elaludt, eljöttünk, mert nem akartunk hangoskodni.
- Annyira édes Chiara.- pillantott rám mosolyogva Mia, mikor a kocsimban hajtottunk hazafelé.
- Igen. Egy tündér.- értettem egyet.- És olyan szépen állt a kezedben.- simítottam kezem a combjára, mire aranyosan rámmosolygott.- Alig várom, hogy legyen nekünk is.- tettem hozzá, amit Mia csendben hallgatott.
- Kislányt vagy kisfiút szeretnél?- kérdezte hirtelen.
- Mindkettőt.- vágtam rá egyből. - Ha lenne egy kisfiúnk, akkor vele megoszthatnám a versenyzés iránti szenvedélyem, megtanítanám vezetni, utána pedig csajozni és imádnám, ha ő is ezt vinné tovább, mint én.- mondtam.- Ha kislányunk lenne, akkor őt tuti elkényeztetném, ő lenne a kishercegnőm, mindentől és mindenkitől megóvnám. Főleg a fiúktól.- néztem Miára, aki könnyeit nyelve figyelt rám és odahajolva hozzám gyorsan egy csókot nyomott a számra, amíg a lámpánál álltunk.
- Szeretném, ha így lenne.- mondta szipogva, mire elmosolyodva pillantottam rá.
- Én is. Nagyon.- bólintottam boldogan.

Másnap elkezdődtek a szabadedzések. Anya jött velünk a paddockba, és mosolyogva állta a mindig minket vevő kamerásokat. Én el is mentem a szokásos edzésemre Austinnal, míg Miát anyával hagytam.
- Kisfiam, Arthurnak az előbb mondtam, de neked még nem.- állt mellém anya, amikor visszaértem.- Ezt igazából nem itt szeretném megbeszélni, ezért is mondok csak annyit, hogy szeretném, ha este eljönnétek hozzánk Miával, mert be szeretnék nektek mutatni valakit.- mondta kissé félve a reakciómtól. Én teljesen ledöbbenve próbáltam felfogni, hogy mit is mond.
- Be akarsz mutatni valakit?- kérdeztem vissza pislogva.
- Khm igen.- bólintott anya. Akartam még valamit kérdezni tőle, de Austin elrángatott, mert kezdődött lassan a szabadedzés, ezért vánszorogtam utána még mindig anya szavain kattogva. A motorhome mögött ahol focizni szoktunk Arthurral, már Mia és az öcsém ott voltak, így én beálltam játszani, de még ez sem jött össze. Arthur bement, így csak mi hárman maradtunk.
- Szívem. Mi a baj?- simította meg a vállam Mia, aki egyből észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Az előbb beszéltem anyával, és azt mondta, hogy este be akar mutatni nekünk valakit.- böktem ki halkan.
- És?- kérdezett vissza Mia értetlenül.
- Mi és? Ez már elég baj.- akadtam ki.- Nem bírom felfogni, hogy képes ilyesmire. Ennyi idő után, most talált magának valami palit.- ingattam a fejem dühösen, mert igen, dühös voltam eléggé.- Komolyan elfelejtette apát? Mégis hogy? Mi ütött belé?
- Mondd, te hallod magad?- szólt rám erélyesen Mia, míg Austin csak csendben figyelt. - Ugye tudod, hogy az anyukádról beszélsz? Aki az egyik legaranyosabb nő a világon. Én megértem, hogy fáj, és, hogy mit érzel, de basszus Charles. Anyukád boldog azzal az emberrel. Soha nem fog az apukátok helyébe lépni ez biztos, és ezt az anyukátok is tudja, de ő is megérdemli a boldogságot. És emellett a személy mellett találta meg. Anyukád még mindig ugyanúgy szereti apukádat, mint amikor megismerkedtek és ez nem is fog változni. Az ő helyét, úgy sem veheti át senki. És nem is akarja. Csak szimplán boldogak és élvezik egymás társaságát. - mondta Mia a szemembe nézve, mire egyből elkezdtem megbánni, amit mondtam.- Én találkoztam velük, és láttam őket együtt, de anyukád azt mondta, hogy ne mondjam el, mert ő szeretné. Ezért nem mondtam. Ez az ő dolga. És tudod, hogy eddig miért nem mondta? Mert pontosan jól tudta, hogy így reagálnál. Meg sem hallgatod, hogy mi miért van.- sóhajtott egy nagyot és ellépve mellőlem beviharzott a motorhomeba. Teljesen döbbenten ültem és azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal.
- Most jól kikészítetted.- pillantott rám szájhúzva Austin.- És egyébként neki van igaza.
- Ahj baszki.- temettem az arcom a kezeim közé. Pár pillanatig maradtam így, utána pedig felpattantam és Mia keresésére indultam. Gondoltam, hogy a szobámban találom meg, és ez így is történt. Az ágyamon ült az ablakon kinézve, és amikor hallotta az ajtó nyílását akkor sem figyelt rám.
- Kicsim. Kérlek ne haragudj.- öleltem hátulról magamhoz, de nem is reagált, ezért legugoltam elé, hogy szembe nézzek vele. Mia kissé szomorú és mérges pillantásokkal nézett rám.- Basszus tudom, hogy igazad van. Teljes mértékben, de nekem ezt nagyon nehéz megemésztenem. Tudod, hogy imádom anyát, és azt akarom, hogy boldog legyen. Mindig jót akarok neki. Csak egyszerűen nem bírtam felfogni ezt az egészet.
- Anyukád tényleg félt neked ezt elmondani, mert tudja, hogy milyen vagy. - motyogta.
- Elhiszem.- sóhajtottam és Mia térdére hajtottam a fejem.- Nekem mindig is apa volt a mentor, a legnagyobb hős, akire mindig felnéztem, ezért is érintett meg szerintem engem a legjobban a halála. Csak tudod, nem bírom elképzelni, hogy bárki más ott legyen velünk és próbálja betölteni az űrt, amit ő hagyott maga után. Mert azt nem lehet.- mondtam halkan, mire megéreztem, hogy Mia a kezét a hajamra simítja és utána pedig felemeli a fejem. Megláttam könnyes szemeit, mire egyből elszontyolodtam mégjobban, hogy miattam sír.
- Édesem.- simította meg az arcom, én pedig, mint egy kiscica úgy simultam a kezei közé. - Nem akartalak lekiabálni, én fel sem fogtam hirtelen, hogy te mire gondolhatsz.
- Ez nem a te hibád, hanem inkább az enyém. Te csak az igazat mondtad.- pillantottam rá.- És már, hogy így észhez térítettél, meg is értem. Csak annyira hirtelen jött ez az egész. De tényleg, hogy ha anya boldog vele, akkor elfogadom és támogatom. Mert anya a legfontosabb.
- Apukád lehet a legbüszkébb ember, hogy tudja, milyen csodálatos fia van.- mosolyogott rám Mia a könnyeit nyelve, és egyből megölelt, amit szorosan viszonoztam. Kapaszkodtam belé, így végre teljesen megnyugodtam.- Teljesen megértelek, és elhiszem, hogy te ezt egyből máshogy gondoltad, de anyukád most tényleg nagyon boldog ezzel a férfivel. És ő jó ember, aki pont olyan helyzetben van, mint anyukád.
- Mostmár megértem.- bólintottam.- És elfogadom.
- Én mindig melletted vagyok mindenben és támogatlak, de ha valamit rosszúl gondolsz, el fogom mondani, hogy az szerintem nem úgy van.- mondta a szemembe nézve.
- És ezt nagyon jól teszed. Köszönöm, hogy mindig észhez térítesz.- húztam vissza és magamhozszorítottam.
- Szeretlek Charles.- hallottam halkan a hangját, én pedig elmosolyodtam.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban.

A szabadedzések egészen jól sikerültek, de folyamatosan bennem volt, hogy anya mégis kit akar nekünk bemutatni. És nagyon nem éreztem magam jól a Miával való veszekedés után, hiába kibékültünk. Nem akartam megbántani megint. Utálok vele veszekedni.
- Felőlem mehetünk.- álltam meg a csinos barátnőm mellett, aki, ahogy meglátott maga mellett, egyből megölelt, ami nagyon is jól esett.
- Bárhogy is sikerüljön az este én már büszke vagyok rád.- pillantott fel rám.- Mert tudom, hogy mennyire nehéz neked ez az egész, és csakis anyukád miatt csinálod, de hidd el, kellemes csalódás lesz.
- Remélem.- sóhajtottam és el is indultunk.
Anya házához érve egy nagy sóhaj után kiszálltam és Mia mellé léptem. Anya egyből ajtót nyitott nekünk, és elképesztően nagy mosolyt villantott ránk, mivel gondolom örült, hogy eljöttünk, vagyis eljöttem minden ellenére. Arthur és Lorenzo a kanapénkon ültek és egyből rámpillantottak, amikor megláttak. Szerinten próbálták leolvasni az arcomról az érzéseimet ezzel kapcsolatban, mivel ők is nagyon jól tudják, hogy nehéz ez nekem.
Pár perc telt el, mire csengettek, bennem pedig megállt az ütő.
Mindegy, bárki is lesz, az a lényeg, hogy anya boldog vele. Ezzel nyugtattam magam, de amikor megpillantottam, hogy ki is lépett be a házba, egyből minden rossz érzésem elszállt.

Nicholas, Austin apja közelebb lépett hozzánk, én meg annyira ledöbbentem, hogy köszönni is elfelejtettem. Nem igaz, hogy nem vettem észre, hogy van valami közte és anya között. Pedig mennyit voltunk együtt nyaralni.
- Charles szia.- nyújtotta felém a kezét, amit mosolyogva viszonoztam. Nem gondoltam volna, hogy Nicholas lesz az az ember, aki anyával van. Igaza volt Miának, ő tényleg jó ember, és tényleg azt élte át, amit anya.
A vacsora után, ami kellemesen telt anyáék a konyhában maradtak ketten, mi pedig leültünk játszani.
- Nem igaz, hogy nem vettem észre, hogy mi van köztük.- ingattam a fejem hitetlenül, miközben barátnőm fülébe suttogtam.
- Jól titkolták.- mosolygott rám Mia.
- Egyébként örülök.- mondtam jól átgondolva.- Bírom Nicholast.- tettem hozzá, mire Mia édesen rámmosolygott és egy puszit nyomott az arcomra. - Szerinted ezt ő is tudja?- kérdeztem eltűnődve.
- Szerintem beszélj velük. Anyukád baromira kíváncsi lehet a véleményetekre. Főleg a tiédre.- simította meg a kezem.
- Igazad van.- nyomtam a kezébe a konzolt és otthagytam Miát játszani a srácokkal.
A konyhába mentem, ahol anya és Nicholas egymás mellett ülve beszélgettek, és egyből rámnéztek, amikor beléptem.
- Nem zavarok?- kérdeztem meg.
- Édesem, te sose.- mosolygott rám anya, mire leültem velük szembe. Kíváncsian várták, hogy mit akarok mondani, én pedig nem is tudtam, hogy kezdhetnék bele.
- Amikor anya ma közölte, hogy be akar mutatni valaki, hogy is mondjam, .......... egy kissé kiakadtam.- húztam el a számat. Ők pedig feszült figyelemmel hallgattak.- De utána szerencsére Mia helyretette az agyamban a dolgokat, bár még mindig fostam egy kicsit ettől a helyzettől, de amikor megláttam, hogy te vagy, akit be akart nekünk mutatni, akkor egyből megnyugodtam.- pillantottam Nicholasra, aki rámmosolygott.
- Tudom jól, hogy nem egyszerű ez az egész neked. És én teljesen meg is értem.- mondta Nicholas.- Én csak jól érzem magam anyukáddal.- mosolyogtak össze, ami megmelengette a szívemet.
- Tudom.- bólintottam, mire Mia lépett be a konyhába és leült hozzám.- Megverted őket ugye?- kérdeztem, mire felnevetett.
- Persze. Mind a kétszer én nyertem.- bólogatott, mire büszkén mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára.
- Austin mindig ki volt akadva, amikor legyőzted.- szólalt meg Nicholas.
- Igen, igen. Azóta nem is játszik velem.- mondta Mia, mire mind felnevettünk.
Az este nagyon jó hangulatban telt, és így én is hamar megbékéltem a tudattal, hogy anyának itt van Nicholas.