Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

45. fejezet

Charles két napja ment el Austinnal, Arthurral, Lorenzoval és Jorissal Val Gardenaba, a szokásos szezon előtti edzésük helyszínére. Én nem igazán szeretem a hideget a síelést pedig érthető okok miatt egyenesen gyűlölöm, így én nem mentem velük. Tegnap este beszéltünk utoljára, amikor éppen vége volt az edzésüknek. Rájöttem ebben a két napban, hogy egyedül lenni rettentő unalmas. Takarítottam, főztem, zongoráztam és festettem is de nem sokáig tudtam magam lekötni. Szörnyen hiányzik Charles, mint ahogy, az anyukájuknak is a fiai, aki szintén otthon maradt, így én töltöttem időt Pascaléval. Most pedig úgy döntöttem, hogy míg Pascalé megérkezik festek valamit. Megint elővettem egy üres vászont és a rengeteg festékemet és az ecseteimet, amikből mindig veszek újakat, mert hát sosem elég. A gond mindig ott kezdődik, hogy kitaláljam, mit alkossak. Rengeteget gondolkoztam, mire végre beugrott az egyik legcsodálatosabb pillanatunk Charlessal, így azt próbálom vászonra festve visszaadni. Amikor megkérte a kezem és az Eiffel torony előtt állva néztük a csodaszép párizsi fényeket. Imádtam azt a napot. Annyira csodálatos volt minden. Szeretek festeni és rajzolni is. Ez engem nagyon kikapcsol és ilyenkor a saját kis álomvilágomban élve alkothatok bármit, amit csak én szeretnék. Mikor megfestettem a képem alapját tartottam egy kis szünetet, így leültem enni, miközben a telefonomra néztem, ami éppen kiírta a sok instagram értesítés között, hogy Charles kirakott valamit sztorijába. Érdeklődve kattintottam rá, mire behozta, hogy mit is osztott meg a barátom, amit én kikerekedett szemekkel néztem teljesen ledöbbenve. Azt hittem, hogy szívinfarktust fogok kapni, amikor megláttam, hogy Charles a havas hegy oldalán lógva tartja a telefont a kezében és éppen videózza magát és azt, hogy milyen magasan van. Egyből kiléptem az alkalmazásból és a névjegyek között megkeresve a barátom nevét videó hívást kezdeményeztem. Pár pillanat múlva meg is jelent Charles a telefonom képernyőjén, éppen valamit evett, úgyhogy egy kicsit megnyugodtam, hogy legalább nem a levegőben lógva rakta ki a sztoriját.

- Szia szerelmem.- vigyorgott rám édesen, de én még mindig elég dühös voltam az előbb látott dolgok miatt. Értem én, hogy merész és vagány, meg bátor, de ilyeneket ne csináljon már, mert én nagyon féltem, hogy bármi baja esik.

- Mondd csak, te jól érzed magad?- meredtem rá a kamerán keresztül, mire hallottam, hogy valaki a háttérben felröhög és mond valamit Charlesnak.

- Ezt azért kérdezed, mert láttad a videót?- húzta el a száját, én pedig csak szigorúan bólogattam.

- Azt hittem, hogy szívrohamot kapok, amikor láttam, hogy mit raktál ki.- mondtam.- Tudod, hogy mennyire féltelek. És az ilyen kis mutatványokat nem szeretem.

- Sajnálom. De vigyáztam és mindig vigyázok.- pillantott rám bűnbánóan.

- Tudom, de van amikor az rohadtul kevés.- motyogtam halkan. Sajnos végig néztem Michael balesetét és azóta az ilyen havas hegyekben való síeléstől vagy akár mászástól mindig félek.

- Hé, szívem.- szólt lágyan Charles, mire egyből ránéztem.- Sajnálom, és esküszöm, hogy nem csinálok ilyeneket. Kérlek ne haragudj.

- Nem haragszom, csak megijedtem. Tudod, hogy féltelek, mert szeretlek és nem akarom, hogy bármi bajod essen.- mondtam sóhajtva.

- Nem lesz.- ingatta a fejét mosolyogva és oldalra nézett, én pedig nagy hangzavart hallottam.- Miával.- beszélt valakikhez Charles, mire a kamerában megláttam Arthur és Austin fejét.

- Sziasztok.- mosolyogtam rájuk.

- Szia Mia.- pillantott rám Arthur.

- Ugye te nem csinálsz olyan hülyeségeket, mint a bátyád?- kérdeztem tőle, és gondolom Arthurnak egyből leesett a dolog, mire nevetve ingatta a fejét.