Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

18. fejezet

- Indulhatunk?- kérdezte Austin a korán reggeli futásunk előtt.
- Persze.- bólintott Arthur.
- Mi van veled, hogy ilyen fitt vagy? - vigyorodott el Austin.- Talán a drága Lilynk felpörgetett?
- Oh Jézusom.- motyogta Charles az arcát a nyakamba temetve, én pedig röhögve hallgattam.
- Na hagyjál már Austin.- forgatta meg a szemét Arthur.- Te mindig csak ilyenekre tudsz gondolni?
- Igen.- bólogatott Austin és elindultak, mi pedig Charlessal követtük őket.- Tudod én férfi vagyok. És a leendő feleségem most elég messze van tőlem, szóval ja, csak ezen jár az agyam.
- Csodás.- motyogta Arthur.
- Szerinted feltűnne nekik, ha lelépnénk és inkább kettesben lennénk?- fordúlt felém Charles suttogva.
- Nem hinném.- mosolyodtam el, és ahogy ezt kimondtam a barátom megfogta a kezem és megállva abbahagytuk a futást.- Tényleg?- nevettem fel hitetlenül.
- Azt mondtad, nem tűnne fel nekik. És én is úgy látom, hogy el vannak ketten.- pillantott utánnuk, de már nem láttunk senkit, mivel volt ott egy kanyar, ahol gondolom lefordultak.
- Szörnyű vagy.- nevettem fel miközben a kezeim összekulcsoltam a nyaka körül, Charles pedig a csípőmnél fogott.
- Tudom.- suttogta a számra elvigyorodva.- De te szereted ezt a szörnyű embert.
- Így igaz.- mosolyogtam rá és megcsókoltam.
- Ti kis csalók.- kiáltott ránk hirtelen Austin, mire annyira megijedtem, hogy el is ugrottam Charlestól.
- Jézusom.- pillantottam a mellettünk álló Austinra, aki a szemét forgatva nézett ránk, és Arthurra, aki folyamatosan nevetett.- A frászt hoztad rám.- motyogtam, mire Charles mosolyogva magáhozölelt.
- Azt hittük elmentetek.- mondta a barátom.
- Ilyen könnyen nem tudtok lerázni.- vigyorgott ránk Austin.- Na előttem futás mind a hárman.- parancsolgatott.- Hajrá, hajrá.- tapsolt kettőt a hatás érdekében.
- Nekünk most annyi.- húzta el a száját Charles. Egyetértek...

A srácok éppen az üléspróbán vannak. Úgy szeretem, hogy ilyenkor általában zenét hallgatnak. Ez szerintem mindenkit feldob és jobb kedvre derít, vagyis engem biztosan.
Megszólalt a manapság felkapott olasz banda a Måneskin- MAMMAMIA című száma. Pörgős ritmusát egyből átvették a boxban dolgozó emberek, én pedig mosolyogva énekeltem a refrént.
Ránéztem Charlesra, aki már a kocsijában ülve aranyosan ingatta a fejét jobbra-balra a zene ritmusára, mire elnevettem magam. Gondolom megérezhette, hogy nézem, így felém pillantva kacsintott egyet és elkezdte ő is énekelni azt, hogy Mamma Mia. Kihangsúlyozva a nevemet a szövegből. Persze ezt a csapat fel is vette videóra, ahogy énekel, így biztos vagyok benne, hogy a Ferrari oldalán fog később landolni.
A szerelők mosolyogva tapsolták meg Charlest, aki csak aranyosan elnevette magát és engem nézett. Odaléptem hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.
- Remélem tetszett.- pillantott fel rám a versenyautóban ülve.
- Nagyon.- mosolyogtam rá.- Megyek megnézem Arthurt. Hátha ő is énekel nekem valamit.
- Ő nem fog.- nevetett fel Charles és még egy utolsó puszi után mosolyogva hagytam ott. A box masik oldalára mentem, ahol Arthur szintén a kocsijában ült.
- Komolyan Charles kornyikált?- pillantott rám döbbenten, amikor megálltam mellette.
- Igen, de nem kornyikált, hanem énekelt.- mosolyodtam el.
- Hát ez szerintem minden volt, csak éneklés nem.- motyogta.- De örülök, hogy ezek szerint neked tetszett. Legalább neked.- tette hozzá, mire felnevettem.
- Egyszer énekeljél te is valamit Lilynek. Odáig lesz érte tuti.- bólogattam.
- Szörnyű hangom van.- forgatta a szemét.
- Az nem baj. Charlesnak sincs jobb hangja. Nem az a lényeg, hogy énekelsz, hanem az, hogy neki szánod.- mondtam neki mosolyogva.

............

Mivel ez lesz az első Forma-1-es futam itt Miamiban, így mindenki nagyon kíváncsi és izgatott ezzel kapcsolatban. Rengeteg sztár megfordúl a paddockban, és a pilóták pedig a baromira szép barátnőikkel együtt sétálgatnak mindenhol. Basszus, tényleg mindegyik egytől egyig olyan szép...
- Sziasztok.- léptem be mosolyogva a közös kis helyünkre.
- Szia Mia.- köszöntek szinkronban a fiúk. Leültem a barátom mellett lévő üres helyre, aki a telefonjából fel sem nézve átkarolt és nyomott egy puszit az arcomra.
- Hiányoztál.- suttogta.
- Két órája találkoztunk.- nevettem fel, mire Charles lerakta a telefonját és rám nézett.
- Az nagyon sok idő.- simította meg az arcomat.- Akkor is hiányzol, ha csak egy pillanatra mész el. Nélküled üresnek érzem magam.- pillantott őszintén a szemembe.
- Szeretlek.- mosolyodtam el és nyomtam egy puszit a szájára.
- Megzabálom őket.- hallottam Daniel hangját, mire mindketten elnevettük magunkat és ránéztünk.
- Borzasztóan aranyosak.- folytatta Mick is.
- Én meg szivárványt fogok hányni.- vágta rá Austin, mire mindenkiből kitört a röhögés.
- Békén lehet hagyni minket. Kösz.- szólalt meg Charles sóhajtva. Persze, hogy a srácok nem hagyták abba, de én már nem figyeltem rájuk.
Charles a fejét ingatva nézett rájuk, de szerintem már magában el is engedte ezt a dolgot és inkább felém fordúlt.
- Este elmegyünk valahova?- kérdezte a szemembe pillantva.
- Este? Neked olyankor nem pihenned kéne?- mosolyodtam el.
- Nem kell pihennem. - vonta meg a vállát.
- Dehogynem.- vágtam rá.- Még mindig nem vagy az igazi állapotodban és holnap verseny is van...- magyaráztam, de nem tudtam befejezni, mivel Charles hozzám hajolva a száját ráhelyezte az enyémre és a csókjaival szépen elcsitított.
- Imádom, hogy ennyire törődsz velem.- mosolygott rám a barátom, amikor elhajolt tőlem. Ezzel egy időben pedig megéreztünk kisebb galacsinokat felénk repülni.
- Menjetek innen szobára. Nagyon gyorsan.- forgatta a szemét Austin, a többiek pedig csak vigyorogva bólogattak.
- Hagyjatok már békén minket.- nevetett fel Charles.
- Sajnálom, de nem tudunk. Mindenki látja tíz méteres körzetben, hogy vizsgáljátok egymás DNS-ét.- vágta rá Austin, mire a mellette ülő srácok hangos röhögésben törtek ki.
- Na kösz.- motyogtam a fejemet ingatva. Charles pedig szintén röhögve temette bele az arcát a nyakamba.

A napokban egész sokat szóbajött a két hete történt baleset, így Charlestól az újságírók szokásos kérdése volt, hogy van, hogyan élte meg a balesetet és stb.
A barátom mosolyogva válaszolgatott, ahogy szokott én pedig csak magam elé bámulva hallgattam őt és Arthurt. Nem szeretem, ha szóba hozzák a balesetet. Egyszerűen szörnyű volt, és ilyenkor még mindig látom lassítva a történéseket a szemem előtt.
- Ennyi volt. Köszönjük a válaszokat. És sok sikert.- köszöntek el az újságírók, így mi a boxutca felé vettük az irányt.
- Hajrá.- nyomtam egy puszit a barátom arcára az időmérő előtt, mikor ült volna be a kocsijába.
- Na nehogy elmenj ilyen hamar.- fogta meg a derekamat és szorosan magáhozhúzott a boxban, ahol tudtam, hogy a szerelők árgus szemmel néznek minket. Charles mosolyogva sepert el egy hajtincset az arcomból és utánna hosszasan megcsókolt.
- Nem zavar, hogy néznek?- pillantottam fel rá.
- Nem.- vonta meg a vállát.- Ők is tudják, hogy a barátnőm vagy és szeretlek.- mosolyodott el.
- Charles készen vagy?- lépett hozzánk Austin.
- Teljesen.- vágta rá a barátom.
- Okés, akkor szakadjatok el szépen egymástól.- sóhajtott az edzője.
- Jó.- forgatta meg a szemét Charles.
- Vigyázz magadra.- néztem mélyen a szemébe.
- Vigyázok.- nyomott egy csókot a homlokomra.
Mosolyogva adtam egy puszit az arcára és sok sikert kívánva hagytam is, hogy készüljön az időmérőre.

Ez az új pálya nagyon fekszik a srácoknak, mivel sikerült megszerezniük az első kettő rajtkockát.
- Na nembaj, majd a futamon elkaplak titeket.- ingatta a fejét Lando, aki a harmadik helyen végzett.
- Sok sikert hozzá.- veregette meg nevetve Charles a vállát és hozzám lépett.
- Ügyes voltál.- mosolyogtam rá miközben az ölelésébe burkolóztam. Charles egy puszit nyomott a hajamba és oldalra fordúlt Arthur és Lily felé. Éppen abba az iranyba nézett Lando is mellettünk. Fogalmam sincs, hogy mi járhatott a fejében miközben nézte a mosolyogva beszélgető fiatalokat.
- Nah ja. Teljesen egyedül vagyok.- forgatta meg a szemét sóhajtva.
- Ezt, hogy érted?- kérdezte Charles tőle.
- Úgy, hogy engem nem ölelgetnek lányok.- pillantott ránk Lando.- Nem beszélgetek mosolyogva senkivel, aki tetszik nekem, és még sorolhatnám.- nézett Lilyékre egy pillanatra.- De nem baj. Majd egyszer biztos leszek én is szerelmes. Egyszer...- motyogta. Úgy megsajnáltam szegény Landot. Ő is megérdemelne már egy szerető barátnőt maga mellé.
- Ami késik, nem múlik.- mosolyodott el Charles halványan.
- Igazad van. - bólintott Lando.- Megyek egy kicsit beszélgetek az öcséddel, hogy mihez tartsa magát.- mondta elszántan és feléjük vette az irányt, mi pedig nevetve néztük, hogy mit művel.
Lily döbbenten nézett a bátyjára, Arthur pedig behúzott nyakkal hallgatott és bólogatott akkor is, ha magában nem értett egyet. Charlessal jól szórakoztunk a kis műsoron egy ideig, de utánna elindultunk a motorhomeunk felé. Charles szobájába érve a barátom egyből kiterült az ágyon és sóhajtott egy jó nagyot.
- Gyere ide te is.- pillantott fel rám, mire odafeküdtem mellé. Charles karjaival szorosan átölelt és nyomott egy puszit a hajamba, mire elmosolyodtam. Így pihentünk egészen 15 percig, mert megszólalt a telefonom, ami azt jelezte, hogy kezdődik az edzésem Arthurral.
- Ahjj.- motyogta Charles keservesen.
- Nem sokára visszajövök.- simítottam meg mosolyogva az arcát és nyomtam oda egy puszit is.
- De az tényleg ne legyen sokára.- pillantott fel rám.
- Okés.- bólintottam nevetve.
Jókedvem nem sokáig maradt meg, mivel megláttam az instagramon egy posztot, ami igazán elgondolkoztatott és elszomorított...