Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

10. fejezet

Megérkeztünk Bahrainbe, a szezon első versenyének a helyszínére.
- Na csapjunk bele.- bólintott Austin magabiztosan, amikor meglátta a versenypályát.- Ez a szezon is a miénk lesz. - próbált minket lelkesíteni.- Hajrá futni.
- Ahh.- szólt az egyöntetű válasz a két Leclerctől.
- Na gyertek már.- nevettem fel, amikor mi Austinnal elindultunk ők pedig még mindig csak álltak egy helyben.
- Édesem ennyire meleged van?- kérdezte mellém érve Charles.
- Igen.- pillantottam rá furán.
- Szerintem csodálatosan nézel ki ebben a topban, de mindenki téged néz.- húzta el a száját, mire felnevettem.
- Szerintem meg titeket, mert mondjuk elfelejtettetek felvenni egy pólót.- mondtam. Charles és Arthur félmeztelenül futott mellettünk, így a pálya szélén álló lányok nagy része mind őket nézte nyálcsorgatva. Rajtam pedig van egy sporttop, amiből csak egy kicsit látszik ki a hasam.
- Mert meleg van.- válaszolta Charles, de egyből el is nevette magát, mert ő ugyanezt kérdezte tőlem.- Jó, hagyjuk.- legyintett.
- Befejeztétek a szerelmes beszélgetéseteket?- pillantott hátra ránk Austin.
- Nem.- vigyorgott vissza rá Charles.
Miután végigfutottuk a pályát a célegyenesben a srácok levetődtek az aszfaltra.
- Ez nem is volt sok.- ingatta a fejét Austin sóhajtva.
- Dehogynem.- vágta rá Arthur.
Én leültem Charles mellé, aki mosolyogva pillantott fel rám és az ölembe hajtotta a fejét. Elkezdtem simogatni a haját, ami mindig olyan puha.
- Na gyerünk.- tapsolt kettőt Austin, mire Charles nagy nehezen, de felállt és nyomott egy puszit az arcomra miután engem is felhúzott.
Elkezdtünk visszasétálni a motorhomehoz.
- Komolyan mondom, úgy hiányzott ez a gyerek.- szólalt meg mellettem Charles ironikusan, amikor megláttuk Simonet, aki éppen szembe jött velünk.- Remélem befogja a száját.- motyogta miközben a szemét forgatta.
- Nyugi.- mondta Austin mielőtt elénklépett volna Simone.
- Sziasztok.- nézett végig rajtunk vigyorogva Simone.
- Szia.- köszöntem vissza egyedül normálisan, mert a többiek csak mormogtak valamit halkan.
- Jó titeket látni.- mondta, miközben rámmosolygott és végignézett rajtam eléggé feltűnően. Láttam, hogy ez Charlesnak nagyon nem tetszett, ezért szorítottam egy kicsit az összekulcsolt kezeinken, hogy véletlenül se mondjon valami hülyeséget.
- Téged is.- motyogta Austin.- Na de nekünk most mennünk kell. Örültem.- köszönt el jó gyorsan és a srácok egyből vele tartottak, így Charles engem is húzott maga után. Simone csak vigyorogva pillantott ránk, vagyis rám...
- Hiába szabadultok. Úgyis fogunk még találkozni.- kiáltotta utánunk.
- De felpofoznám.- ingatta a fejét Charles mérgesen mikor már beléptünk a Ferrari motorhomejába.
- Nyugalom. Ne is foglalkozz vele.- mondta neki Austin.
- Már, hogy ne foglalkozzak vele, amikor szemteleünk végignéz a barátnőmön, miközben én is ott állok mellette és fogom a kezét?- akadt ki teljesen.- És még vigyorog.
- Szerintem kéne neki egy pirula.- suttogta a fülembe Arthur, amin elmosolyodtam.
- Hé.- simítottam kezem Charles arcára, hogy rámnézzen.- Nem csinált semmit. Ne húzd fel magad ennyire ezen. - nyomtam egy puszit a szájára. Charles sóhajtva magáhozölelt és azt vettem észre, hogy egy kicsit meg is nyugodott.
- Mehetünk?- kérdezte ránk pillantva Arthur.
- Igen.- engedett el Charles mosolyogva. Beléptünk a tágyalótermünkbe, igen ilyen is van. Apa, Sylvia és még pár mérnök ült ott, akik csak ránk vártak. Megbeszéltük a szezonnal kapcsolatos legfontosabb dolgokat és utánna indultunk ebédelni.
Leültünk egy üres asztalhoz és mikor elkezdtünk enni lehuppantak hozzánk egy páran. Lando, Daniel, Lily és Pierre ült le közénk.
- Gyerekek. Jó titeket látni.- vigyorgott körbenézve Daniel.
- 1 hete találkoztunk utoljára.- pillantott rá röhögve Austin. Igaz, a meglepi szülinapi bulinkon.
- Ah, az nekem régen volt.- legyintett. - Egyébként jó étvágyat.
- Köszi.- mosolyogtam rá. Szemben velem Arthur evett, aki folyamatosan mosolyogva beszélgetett a mellette ülő Lilyvel, mire magamban elvigyorodtam.
- Halooo. A csajoddal beszélgetsz?- legyezte meg Lando Pierre előtt a kezét, aki a telefonján nagyon szorgosan pötyögött valamit.
- Igen.- bólintott vigyorogva a francia pilóta.
- Milyen mázlista valaki.- forgatta meg a szemét Lando.- Na meg a másik.- bicentett Charles felé, aki átkarolt mert már befejezte az evést. Pierre a telefonjából felpillantva mosolyogva nézett ránk.
Miután mindenki megette a vacsoráját, elindultunk felfedezni a várost, mivel ma már nem volt senkinek semmi dolga.
Austin, Daniel és Lando elől sétálva ökörködtek és folyamatosan nevettek valamin. Mögöttük Arthur és Lily sétált beszélgetve, utánnuk meg mi Charlessal és Pierre.
- Gyertyatartó vagyok?- pillantott ránk Pierre.
- Dehogy.- nevettem fel.
- Akkor jó.- mosolygott rám.- Hallod Charles Mianál jobb barátnőt soha nem találhattál volna.- nézett a barátomra.
- Tudom.- vigyorodott el Charles, ahogy rámpillantott.- És mi van veletek Katerinaval?
- Minden király.- mosolyodott el Pierre.- Viszont most írt, hogy késik a gépe és csak akkor érkezik meg, amikor nekünk az első szabadedzés lesz.- sóhajtott.- Nem akarom, hogy egyedül sétalgasson, mert szétszedik a fotósok.- húzta el a száját.
- Az tuti.- bólintott Charles.
- A hülye edzőmre meg nem merem bízni.- forgatta meg a szemét.
- Én sétálgatok vele, ha szeretnéd.- pillantottam Pierre.- Vagyis akkor legalább lánnyal lesz.
- Tényleg?- fordúlt felém döbbenten.
- Persze.- mosolyogtam rá.- Bár nem tudom, hogy néz ki a barátnőd.
- Áh nagyon gyönyörű.- vigyorodott el, mire Charles felnevetett.- Amúgy itt egy kép róla.
- Hű, tényleg szép.- bólogattam a telefont nézve. Gyönyörű ez a lány.
- A legszebb.- vigyorodott el Pierre.
- Szerintem Mia a legszebb.- szólt közbe Charles, mire mosolyogva pillantottam rá.
- Ja igaz. Mindenkinek a sajátja.- legyintett Pierre.- Na akkor tuti vele leszel? Mert most lenne itt velem másodszor a paddockban, és nem akarom, hogy egyedül legyen.
- Persze. Vele leszek.- bólintottam.
- Köszönöm.- mosolygott rám.- Tudod te ezerszer kedvesebb vagy, mint Charles.
- Naa.- szólalt meg Charles, mire felnevettem.