Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

19. fejezet

Arthurra várva böngésztem a telefonomat, amikor megláttam egy posztot a Forma-1-es pilóták barátnőiről. Egyből kiszúrtam magam a képen. A poszt alatt több száz kommentet mutatott a telefonom, így kíváncsiságból rákattintottam. Lehet, hogy ez nem volt a legjobb ötlet...
Döbbenten olvasgattam, hogy mégis mennyi gonoszságot írnak a lányokról, amikor magamról is láttam egy egész szép hozzászólást:

"Én nem értem Charlest. Ez a lány biztosan csak kihasználja. És lehet, hogy a kapcsolatuk is csak érdekből jött létre. Charles így egy ideig biztosan bebiztosította magát a csapathoz, a csaj pedig megkapta így a hírnevet."- írta egy ember. Nagyokat pislogva olvastam el újra és újra a mondatokat. Fel sem bírtam fogni, hogy mennyi sületlenséget szedett össze ez az ember, de fogalmam sincs miért, olvastam az ez alatt lévő kommenteket.

"Én se értem. Ez a lány egy ribanc. Az összes pilótával olyan nagyon jóban van. Kitudja hánnyal feküdt már össze."

"És még csak nem is szép. Biztos apuci hozta a csapathoz, hogy legyen hol dolgoznia. És mit ne mondjak nem igazán végzi jól a munkáját....... Arthur balesete és fájós lába..."

Egyre homályosabban láttam magam előtt a telefonomat, mivel annyira megdöbbentettek és elszomorítottak ezek az írások, hogy elsírtam magam. A könnycseppeim szépen lassan folytak le az arcomon, de én még mindig a telefonomat néztem.
Én soha nem akartam Arthurnak semmi rosszat és mindig mindent megteszek azért, hogy a legjobb formában legyen. A balesete után pedig csak azon voltam, hogy segítsek neki. Nem mondhatnak ilyeneket. Ez mind hazugság. Komolyan ilyen sok rosszindulatú ember létezik? Igaz, hogy ezt már volt alkalmam megtapasztalni fiatalabb koromban is, de idővel csökkent az ilyen emberek száma. Úgy látszik, hogy most visszatértek azok, akik utálnak...
Charlest pedig teljes szívemből szeretem. Nem érdekel, hogy milyen híres, mennyi pénze van és hasonlók. Engem csak ő maga érdekel. Sajnos ezt a nézők és a rajongók nem tudják megérteni.
- Hali Mia. Bocs, hogy késtem.- lépett be az ajtón Arthur, de csak tompán hallottam a hangját, mivel teljesen le voltam dermedve.- Haho. - legyezte meg előttem a kezét, mire egy fejrázás után ránéztem.- Te sírtál?- kérdezte kikerekedett szemekkel.- Basszus. Miért? Mi a baj?- ült le mellém.
- Semmi.- szipogtam halkan miközben letöröltem a könnycseppeimet.
- A semmiért nem sírsz.- sóhajtott egy nagyot.- Mi ez?- kapta ki hirtelen a telefonomat a kezemből, mire én egyből utánna nyúltam.
- Add vissza.- kértem a kezemet nyújtva.- Arthur. Légyszi.- könyörögtem neki, mert elkezdte olvasni. Nem akarom, hogy erről tudjon ő és Charles.
- Arthur.- nyúltam a telefonomért, de ő csak szimplán eltolta a kezemet és arébb húzódott.
- Baszki. Ez mi a franc.- nézett fel rám pár pillanat múlva. Nagyot sóhajtva hajtottam le a fejem.- Mégis ki az az elmebeteg, aki ilyet ír rólad? És Charlesról. Ha már egyszer ezt leírta legalább vállalná a saját nevét ehhez.- mérgelődött Arthur. Igen, kamuprofillal voltak megírva az üzenetek, így nem is tudhatjuk, hogy kik azok, akik ezt gondolják.- Hé. Figyelj rám.- simította meg a vállamat.- A kommentekkel nem szabad foglalkozni, és elolvasni sem. Mindenkinek vannak utálójuk. Nekem is vannak. Nem felelhetünk meg mindenkinek. Igaz, ez már azért rohadtul túlzás, amit itt írnak. Mi az, hogy nem szereted Charlest? Baszki a világűrből lehet látni, hogy odavagytok egymásért. És a második, hogy milyen jóban vagy a srácokkal. Istenem.- túrt a hajába indulatosan.- Esküszöm ezek az emberek bolondok. És nem végzed jól a munkád? Az agyam eldobom komolyan.- mondta idegesen.
- Nem akartalak felidegesíteni.- pillantottam rá szomorúan.
- A kurva életbe mostmár komolyan. - csapott egyet a padra, mire összerezzentem.- Nem te idegesítettél fel. Komolyan, én általában egész nyugodt vagyok, de ez kiverte a biztosítékot nálam rendesen. Komolyan kik képesek ilyenket írni? Te vagy a legkedvesebb és legjobb ember a világon basszus. A legjobban az idegesít fel, hogy ezek miatt itt sírsz, amikor egyáltalan nem ezt érdemelnéd. - nézett rám.- Charles ki fog akadni.
- Nem mondhatod el neki.- vágtam rá egyből.
- De Mia. Úgyis megtudja.- ingatta a fejét.- És akkor ezeket az embereket maximum kinyírja.- mondta, mire csak csendben hallgattam.- Ebből semmi nem igaz, ugye tudod? Egy pillanatig sem fordúlt meg a fejedben, hogy ezek normális dolgokat mondanak ugye? - nézett a szemembe.
- Nem.- motyogtam.
- A balesetről nem tehetsz. Te vagy a legjobb edző komolyan mondom.- sóhajtotta.- Rengeteget segítettél nekem és ezekért nem tudok elég hálás lenni.- mondta, mire ránéztem.- Ahj basszus Charles kéne ide.
- Nem tudhatja meg.- mondtam hangosabban.
- Mit nem tudhatok meg?- kérdezte a barátom, mire mindketten döbbenten az ajtóhoz fordúltunk, ahol Charles állt.- Szóval?- lépett elénk.- Hé Mia. Te sírtál?- vette észre egyből a kisírt szemem.
- Igen sírt. Bocsi.- pillantott felém Arthur.- Tudod a barátnődről rosszindulatú kommentek vannak egy kép alatt kamuprofillal feltéve. Ezeket Mia olvasta és elsírta magát, én pedig felidegesítettem magam. De nem ajánlom, hogy te is megnézd ezeket.- mondta Arthur egy szuszra.
- Mivan? - akadt ki Charles egyből.- Mutasd. Most.- emelte feljebb a hangját.
Arthur a száját elhúzva adta Charles kezébe a telefonomat. Aki gyorsan el is olvasta és utánna egyetlen szó nélkül rámnézett. Rendesen meg voltam ijedve, mert Charles semmit nem reagált körülbelül egy percig, hanem csak nézett engem. Már azt hittem, hogy azon gondolkozik, hogy ezekből valami tényleg igaz lehet...
- Lefagytál?- kérdezte tőle halkan Arthur.
- Le bizony.- motyogta Charles és odalépve hozzám szorosan magáhozhúzva megölelt. Szakadozottan sóhajtva fontam kezeim a nyaka köré és mostmár teljesen megnyugodtam.
- Annyira sajnálom.- suttogta a fülembe, miközben a hajamat simogatta.
- Mit?- pillantottam fel rá.
- Azt, hogy ilyeneket írnak. Ez miattam van.- motyogta.
- Dehogy.- ingattam a fejem.- Régebben is mondtak rám hasonlókat.- motyogtam halkan.
- Na én szerintem megyek. Beszéljetek ketten nyugodtan.- állt fel Arthur.
- De még nem is edzettünk.- pillantottam rá furán.
- És ma már nem is fogunk.- nézett rám mindenttudóan.
- Sajnálom.- húztam el a számat. Igaz, hogy most egy intenzív edzéshez nem igazán örülnék.
- Semmi baj Mia.- mosolygott rám Arthur.- Majd holnap bepótoljuk.- mondta és kilépett az ajtón.