Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

42. fejezet

Szerintem ilyen boldogan, mint ma még életemben nem kelltem fel. Egyből nagy vigyor kúszott az arcomra, ahogy lepillantottam és a gyűrűsujjamon megláttam a gyűrűt, utána pedig a békésen pihenő vőlegényemre pillantottam. Annyira imádom ezt az embert, mint még soha senkit. Fogalmam sem volt róla, hogy ő azt tervezi, hogy megkéri a kezem, de egy kicsit sem bánom. Tudom, még fiatalok vagyunk, de ez nem kortól függő dolog szerintem. Akkor kötjük össze az életünket, amikor mi szeretnénk és amikor úgy érezzük, hogy a szerelmünk erős. A miénk nagyon is az.
Az órára pillantva láttam, hogy még csak 6 óra van, így úgy döntöttem, hogy inkább még én is visszaalszok egy kicsit. Szorosan Charleshoz bújtam és mosolyogva aludtam el megint.
Másodjára akkor kelltem fel, amikor meghallottam, hogy Charles mérgelődik valamin. Kinyitva a szemem láttam, hogy már nem mellettem fekszik, hanem az ablak felé bámulva mérgesen a hajába túr. Felkeltem az ágyból és Charles mögé lépve átöleltem őt miközben egy puszit nyomtam a fedetlen hátára.
- Jaj basszus. Nem akartalak felkelteni.- fordúlt felém.- Sajnálom.
- Semmi baj.- mosolyogtam rá.- Min idegeskedtél?- érdeklődtem miközben átöleltem.
- Ah, hagyjuk.- sóhajtotta a fejét ingatva.- Nem akarlak téged is felzaklatni ezzel. Nem fontos, hülyeség az egész.- motyogta és nyomott egy puszit a hajamba.
- Mond el légyszi.- pillantottam rá nagy szemekkel. Érdekel, hogy mi miatt ideges.
- Előbb vagy utóbb úgyis találkoznál vele.- sóhajtott egy nagyot és a telefonját a kezébe vette, ahol kikeresett egy cikket, amit felém mutatott.
"Az érdekes és hirtelen lánykérés."- olvastam a címben, amire már kikerekedett a szemem.
"Mint azt gondolom sokan láttátok tegnap éjszaka Charles Leclerc megosztotta az instagramon, hogy megkérte barátnője, Mia Binotto kezét. Ez nagyon sok embert megdöbbentett, mivel ezen a napon ünnepelték 1 éves évfordulójukat, így még senki nem számított a lánykérésre.
Ám azonban a témába jobban beleásva egy kicsit kiderítettük, hogy ennek mi is lehet az oka.
Lehet, hogy pusztán szerelemből történt vagy akár egy hosszabb Ferraris kapcsolat miatt.
Sokan gondoltak egyből arra a hír hallatán, hogy Charles csak azért kérte meg a barátnője kezét, hogy minnél tovább maradhasson a Ferrarinál....."
- Na jó, én ezt nem olvasom tovább.- adtam vissza Charlesnak a telefont. Ennyi pont elég volt ebből.- Mégis hogy tudnak ilyet kitalálni?- akadtam ki egyből. Már értem, hogy Charles miért ilyen feldúlt.
- Amikor megláttam nem hittem a szememnek.- pillantott rám Charles.- Úgy utálom, hogy a média mindig minden hülyeséget kitalál. És soha nem azt írják le, ami a valóság. Mert a valóság az, hogy szeretlek mindennél jobban, és szeretném, hogy a feleségem legyél és családot alapítsunk.- fogta meg a kezem és így nézett mélyen a szemembe.- Nem pedig az, hogy csak azért veszlek el, hogy jobb legyen a kapcsolatom a csapattal és estleg hosszabítsanak velem vagy valami hülyeség.- motyogta idegesen.
- Hé. Én tudom.- simítottam meg az arcát.- Tudom, hogy nem a csapat miatt vagy velem, és nem azért mert a főnököd lánya vagyok. Soha nem jutott eszembe ilyesmi. Tudom, hogy szeretsz. Százszor bebizonyítottad már. És mindig mindent megteszel értem. - mosolyogtam rá.- Kérlek ne idegeskedj.- öleltem magamhoz szorosan, amit egyből viszonzott.- Nagyon nagyon szeretlek téged. És az a fontos, hogy én, a családunk és a barátaink mit gondolnak. Az idegenekkel pedig nem foglalkozunk. Te is mindig ezt mondtad nekem.- pillantottam fel rá.
- Tudom, de akkor is zavar, hogy ilyesmit gondolnak rólam.- motyogta.
- Elhiszem. De én tudom, hogy te vagy a legeslegjobb ember ezen a földön és rohadtul szerencsésnek érzem magam, hogy veled lehetek.- mondtam, mire Charles elmosolyodva csókolt meg hosszasan.
- Én sokkal szerencsésebb vagyok mint te.- vigyorgott rám.- Imádlak te lány. Annyira imádlak.- kapott fel az ölébe, mire felnevettem.

Miután felöltöztünk egymás kezét fogva léptünk ki a folyosóra, ahol pont Arthurt pillantottuk meg.
- Na kiket látnak szemeim. Csak nem a leendő házaspárt?- vigyorgott ránk, mire felnevettünk.- Egyébként nagyon örülök nektek.- mosolyodott el őszintén.- Tudod Mia, hogy imádunk téged. Mind féltettük Charlest, hogy mi lesz vele, mert nagyon sokat volt szomorú és boldogtalan, de jöttél te, és boldoggá teszed már egy jó ideje. Látszik rajtad, hogy mennyire szereted és ő is téged.- mondta, mire felpillantottam Charlesra, aki mosolyogva nézett rám.- Nekem is mindig rengeteget segítettél, és folyamatosan próbáltál megoldást találni minden bajomra, amit nem is tudok eléggé megköszönni. Nagyon hálásak vagyunk neked, hogy beléptél az életünkbe, mert teljesen új fényt hoztál a családba, amire nagy szükségünk volt.- folytatta, én pedig egyre meghatottabban hallgattam.- És mind nagyon örülünk, hogy itt vagy Charlesnak és nekünk. - fejezte be a kis hirtelen összeszedett beszédét én pedig egyből odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
- Köszi Arthur. Nagyon szeretlek titeket.- motyogtam a fülébe.
- Mi is téged.- mosolygott rám, mikor elengedtem.
- De azért az esküvőnkön is mondasz valami ilyesmit ugye?- kérdeztem nevetve.
- Ha meghívtok.- vigyorgott rám és a mögöttem álló Charlesra.
- Hülye. Persze, hogy meghívunk. Te leszel az első.- mosolyogtam rá.
- Kösz. Ez aztán a megtiszteltetés.- karolta át a vállam.- Amúgy hogy tetszik a gyűrű?- kérdezte.
- Gyönyörű.- pillantottam le a kezemre.
- Együtt választottuk Charlessal.- mondta.- Látod, mondtam én, hogy tetszeni fog neki.- nézett Arthur a bátyjára, aki hozzám lépve átkarolt.- Egyébként láttam, hogy miket írtak.- húzta el a száját.
- Ne is mondd.- sóhajtott Charles.- Teljesen kikészültem.
- Elhiszem, de ne foglalkozzatok ezekkel. - nézett ránk felváltva Arthur.- Mi tudjuk, hogy mi az igazság és ennyi pont elég. Amúgy is mi örülünk.- szorongatott meg minket két karjával, mire elmosolyodva fordúltam Charles felé, aki szintén egy nagy szeretetteljes mosollyal pillantott vissza rám.