Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

1. fejezet

Mia szemszöge:

Egy új év, egy új fejezet, egy új lap. Kezdődik minden elölről. A tavalyi év sok lehetőséget, élményt, csalódást, boldogságot adott számomra. Voltak rossz, de voltak szép pillanatok is amiket megéltem. Tavalyi év elejétől kezdve nagyon nagy fordultatot vett az életem, mivel belecsöppentem egy úgy világba. A Forma-1 világába. Végül a szezon folyamán rájöttem, hogy ez az én otthonom, itt érzem jól magam és ezekkel az emberekkel vagyok a legboldogabb.
Nem gondoltam volna, hogy itt fogom megismerni a világ egyik legcsodálatosabb emberét, egyben a barátomat is, Charlest. Annyira szeretem. Soha nem éreztem még hasonlót. Amikor együtt vagyunk akkor folyamatosan mosolygok és boldog vagyok, amikor pedig nincs itt velem, akkor nagyon hiányzik és nélküle nem igazán tudok mit kezedeni. Egyszóval szerelmes vagyok, de nagyon.

Lassan elkezdődik az új szezon, az új versenyek és az új kihívások. A csapat réges- rég óta dolgozik azon, hogy a kocsink mégjobb legyen, mint a tavalyi esztendőben, és ne legyen ellenfelünk a pályán. Van két tökéletes pilótánk Charles és Arthur, akik mindent megtesznek a versenyeken, hogy minnél jobb pozíciót szerezzenek meg. Ők már csak ilyenek, a szívüket, lelküket beleteszik a munkába és csinálják a dolgokat a legjobb tudásuk szerint, ameddig csak tudják.
Ma is éppen tesztelni mennek a Fioranoi pályára.
- Jó reggel szívem.- nyomott egy puszit a számra Charles, ahogy meglátta, hogy beléptem a konyhánkba. Igen, amit még tavaly kinéztünk házat, azt már megvettük és nagyon otthonosan berendeztük a mi ízlésünk szerint. Én imádom az egészet, és nagyon szeretek Charlessal lakni. Ez a mi otthonunk.
- Jó reggelt.- mosolyogtam rá.- Mikor indulsz?- kérdeztem miközben én is öntöttem magamnak kávét. Charlessal hamar megszoktuk a közös életet, és a mindennapok nagyon zökkenőmentesen mennek. Imádom Monacót is. Annyira szép hely, persze néha hiányzik Milánó is, de hát itt a tenger mellett ki ne szeretne élni?
- Te is jösz velem.- vigyorodott el.- Apuddal beszéltem és azt mondta, hogy te is kellesz. Biztos hiányzol neki.
- Hidd el, hogy te jobban.- ingattam a fejem. Hát a családom mondjuk úgy, hogy még mindig nagy Charles fan...
- Egy óra múlva indulunk.- ölelt át hátulról.- Igazából örülök, hogy velem jösz. Így legalább nem fogok unatkozni.- adott egy puszit a nyakamra.
- Arthur is megy.- pillantottam rá vigyorogva, mire egyből elkomorodott.
- Na basszus.- húzta el a száját, mire felnevettem. - Ez így már nem olyan buli.
- Igazán sajnálom.- csókoltam meg mosolyogva, amit ő egyből viszonzott.
- Nagy bűn lenne, ha itthagynánk?- tanakodott Charles.
- Eléggé.- ingattam a fejem nevetve.- De miért is baj, hogy jön?- kérdeztem vigyorogva.
- Mert én csak veled akarok lenni.- simította meg a hátam miközben puszikkal árasztotta el az egész nyakam. Amit amúgy nem bánok, csak most éppen nem alkalmas.
- El fogunk késni.- motyogtam.
- Ahj, igaz.- sóhajtott egy nagyot és egy hatalmas nagy csókot nyomott a számra utánna pedig elengedett.

- Szia Arthur.- öleltem meg mosolyogva Charles öccsét, amikor megérkezett a repülőtérre Lorenzoval együtt.
- Bocs, ha sokat vártatok.- sóhajtott egy nagyot.
- Nem vártunk sokat. - ingattam a fejem mosolyogva.
- De, sokat vártunk.- vágta rá velem egyszerre Charles.
- Mindent értek.- bólintott Arthur röhögve.- Egy pillanat és mehetünk.- mondta és elkezdet kutatni a táskájában, Charles pedig mellé állva magyarázott neki valamit.
- Sok sikert, hogy kibírd velük.- nézett rám Lorenzo.- Nem egyszerű esetek.- ingatta a fejét, mire felnevettem.
- Én elbírok velük.- mosolyodtam el a két veszekedő testvérre nézve.
- Igen, neked valami különleges szupererőd van.- bólintott Lorenzo.- Én ilyenkor már menekülök. Szörnyűek.- mondta, mire mindketten felénk fordultak.
- Hé. A barátnőmnek ne mondjál rólam semmi rosszat.- ráncolta a szemöldökét Charles.
- Én nem mondok.- ingatta a fejét mellettem Lorenzo.- Tudja ő magától.- vigyorodott el, mire nevetve néztem Charles fejét.- De így is szeret, szóval semmi gáz.- legyintett, én pedig bólogatva értettem egyet vele.
- Tudom.- ölelt át vigyorogva a barátom.- Mehetünk, mert még én leszek a hibás, ha elkésünk.
- Dehogy. Inkább én.- legyintettem.
Lorenzotól elköszönve felszálltunk a repülőre és indultunk a Fioranoi versenypálya felé. A repülőúton Charlessal beszélgettünk Arthur pedig velünk szemben becsukott szemmel zenét hallgatott.
Miután megérkeztünk Charles és Arthur elment átöltözni, én pedig addig felhívtam a bátyámat.
- Szia Marco. Hogy vagytok?- szóltam a telefonomba, amikor a tesóm fogadta a hívásomat.
- Ahj ne is mondd. Halálra izgulom magam basszus.- sóhajtotta idegesen.
- Nyugi. Nem lesz semmi baj.- próbáltam nyugtatni, mivel tudom, hogy mi a problémája. A Carinaval közös kisbabájuknak már elvileg januárban meg kellett volna születni, de már február van, és baromira fél, hogy esetleg valami baj lesz a szülésnél.
- Jó, persze remélem én is.- motyogta.-Csak tudod nagyon parázok.
- Carina hogy van?- kérdeztem.
- Egész jól. Néha vannak erősebb fájásai, de csak ennyi.- mondta.- Na és veletek mizu?- terelte el a beszélgetést.
- Itt vagyunk Olaszban mi is. Charlesék tesztelnek.- mondtam sétálgatás közben.
- Az király. Már ha itt vagy igazán meglátogathatnál.- vágta rá, mire elvigyorodtam.
- Elgondolkozok rajta.- bólogattam.
- Kösz, ez igazán rendes tőled.- mondta, és hallottam a hangján, hogy egy kicsit jobb a kedve.- Na figyu, most megyek, de tényleg elnézhetnél hozzánk.
- Okés. Szia Marco.
- Ciao hugi.- köszönt el a testvérem én pedig kinyomva a hívást elraktam a telefonom. Az ajtón kilépve pedig körülnéztem. Utoljára akkor jártam itt, amikor még nagyon kicsike voltam, így alig rémlik valami. Emlékszem, hogy Michael, Mick apja nagyon sokat magyarázott nekem a pályákról, és Forma-1-es dolgokról, többek között erről a pályáról is, amikor itt voltunk. Mindig lelkesen osztotta meg velem a gondolatait, hiába tudta, hogy kicsi vagyok és ezekből szinte semmit nem értek, én ennek ellenére érdeklődve hallgattam, hogy miket mond. Szerettem vele lenni, ő a második apukám. Mickkel rengeteg időt töltöttünk együtt kiskorunkban, ezért rendszeresen találkoztam vele is. Mindig örültem, amikor megláttam, hogy a versenyei után hozott nekem és Micknek kis szuveníreket, ahogy apa is és mindig figyeltek arra, hogy véletlenül se ugyanazokat vegyék meg. Nagyon sokat mesélt nekem a versenyzésről és arról, hogy ő mit hogyan élt meg. Olyan jó lenne, ha most is ilyen sokat tudnánk egymással beszélgetni...
A pályára kiérve összébbhúztam magamon a kabátot, mivel még február eleje van és még mindig elég hideg van. A nézelődésemet egy ismerős hang szakította félbe.
- Édes kislányom. Hát köszönni luxus?- hallottam meg magam mögött apa hangját, mire mosolyogva fordúltam felé.
- Szia apa.- öleltem magamhoz.
- Na és miujság Monacoban? - kérdezte mosolyogva.- Olyan rég láttalak.
- 3 hete.- ingattam a fejem nevetve.- Amúgy minden okés.
- Látom folyamatosan mosolyogsz. Meg kell dicsérnem Charlest.- ingatta a fejét.
- Miért is?- kérdeztem a szemöldökömet ráncolva.
- Mert tartotta magát ahoz, amit mondott nekem, hogy boldoggá tesz.- mondta, mire elmosolyodtam.- Amúgy hol vannak a srácok?- érdeklődött Charles és Arthur felől.
- Átöltöznek.- mondtam ki és láttam, hogy pont a két említett lépett ki az ajtón és felénk tartottak már versenyoverálban.
- Szép jó reggelt.- vigyorgott Arthur apára, a mellette álló Charles pedig odalépett hozzám és átkarolt, mire mosolyogva pillantottam fel rá.
- Jó, hogy ilyen hamar itt vagytok.- nézett rajuk apa.- Austin pedig fogadjunk nem bír felkelni.- ingatta a fejét.
- Na, na, na. Kikérem magamnak.- hallottuk meg hirtelen magunk mögül Austin hangját, mire hátrafodultunk és megláttuk, hogy felénk tart.- Itt vagyok időben nyugalom.- vigyorodott el.
- Okés, akkor kezdhetjük is. Charles te leszel az első.- nézett apa a mögöttem lévő barátomra.
Arthurral csináltunk pár bemetegítő gyakorlatot a tesztelése előtt. Egészen szépen felépült a balesetét követően. Az orvos is többször megnézte a lábát és azt mondta, hogy már minden rendben, szóval mehet a normális edzés, de csak lassan, fokozatosan.
Miközben Charles elkezdett teszteni, Arthur két mérnökkel beszélt bent, én pedig egy ideig néztem Charlest, ahogy köröz a Ferrarijával, de nagyon hideg volt, így én is bementem.
Austint a Ferrari Akadémia versenyzőinek a körében találtam.
- Sziasztok.- léptem oda hozzájuk. Egy-két arc ismerős volt, de a neve senkinek nem ugrott be.
- Jó, hogy jösz Mia.- szólalt meg Austin.- Ez a sok fiatal itt mind kíváncsi rád.- vigyorgott.
- Gondolom mennyire.- forgattam a szemem nevetve.
- Na, tényleg.- bólintott Austin.- De úgy viselkedjetek, hogy tisztában legyetek azzal, hogy ő Charles barátnője.- mondta. Milyen jó ezt más szájából is hallani.
- Értettük.- bólintott egy fiatal srác.
- Jézusom. Ne hozd már rájuk a frászt.- ingattam a fejem nevetve.- Tök jó, hogy vannak lány versenyzők is.- fordúltam az egyetlen lány felé, aki rámmosolygott.
- Ja, szerencsére nem olyan, mint amilyen te lennél.- motyogta Austin, mire rámeredtem.
- Amilyen én lennék?- kérdeztem felhúzva a szemöldököm. - Gyors, ügyes, tehetséges?- tippeltem.
- Lassú, Balesetveszélyes, bamba.- vágta rá Austin, mire döbbenten, tátott szájjal néztem rá a többiek meg felnevettek.- Jó na, csak vicceltem.- karolta át a vállam nevetve.- Persze, hogy jó versenyző lennél. Véredben van.
- Na azért.- vigyorogtam rá. Megéreztem, hogy valaki hatulról magához ölel, miközben Austin kezét leveszi a vállamról és nyom egy puszit az arcomra. Egyből tudtam, hogy csak Charles lehet így megfordúlva felnéztem rá. A sisakját már levette így látszódott a kissé nedves haja és az arcán a bukósisakjának a nyoma.- Készen vagy?- kérdeztem az arcára simítva a kezem.
- Igen.- mosolygott rám.- Most jön Arthur. Csá srácok.- intett a körülöttünk lévő fiataloknak, akik minket néztek.
- Én is ilyen életet akarok.- motyogta az egyik, mire Charles még mindig engem nézve elvigyorodott és magáhozhúzva szorosan átölelt.
- Befejezhetitek a pucparádét.- forgatta meg a szemét mellettünk Austin, mire csak nevetve pillantottam rá.
- Nem kell irigykedni.- vigyorgott rá Charles még mindig engem ölelve és megcsókolt.
- Édes Istenem, hogy ti még mennyire az agyamra fogtok így együtt menni az év folyamán.- ingatta a fejét Austin sóhajtva.
- Dehogyis.- vigyorogtam rá.
- Na nekem most mennem kell.- szólalt meg Charles.- Bocs szívem, de randim van apuddal.- nézett rám vigyorogra, mire felnevettem, Austin pedig csak a fejét ingatta és azt mondogatta, hogy szörnyű.

Éppen néztem Arthur edzésének az adatait, amikor megszólalt a telefonom, így arébb állva felvettem, hogy ne zavarjam a többieket.
- Szia Marco.- köszöntem a bátyámnak a telefonba.- Miért hívtál?
- Jön a baba.- kiáltotta.- Születik a gyerekem.
- Úristen.- kerekedett ki a szemem döbbenten, amikor sikerült felfognom, hogy mit is mondott. - Hol vagytok?
- A nagy kórházban.- hadarta idegesen.- Carinat bevitték már a szülőszobába, mert nagy fájásai vannak.
- Nyugodj meg. Megyünk mi is.- mondtam és kinyomva a telefont elszaladtam apát megkeresni.
Az egyik irodában találtam meg Charles társaságában és úgy berontottam, hogy mindketten csak döbbenten figyeltek engem.
- Születik Marcoék babája.- mondtam ki nagy nehezen, mivel levegőt alig kaptam a sok rohangálásban.
- Menjünk.- vágta rá apa egyből.- Jock rádbízom a srácokat, nekünk most muszáj elmenni. Születik az unokám.- szólt a mérnökhöz idegesen.- Ki jön?- pillantott rám hirtelen és totál zavarodottan apa.
- Charles hadd jöjjön velem légyszi.- szorongattam Charles kezét. Kell, hogy megnyugtasson.- És Austin is jön.- mondtam.- De Arthurt se hadjuk akkor itt.- mondtam miközben Austin elment szólni Arthurnak.
- Jó menjünk.- bólintott apa.
- A baba is sokkal hamarabb megszületik, míg mi odaérünk.- ingattam a fejem. Örülök, hogy legalább 3 órányi kocsikázásra vagyunk Milánótól...
- Menjünk a géppel.- mondta hirtelen Austin, mire mind rápillantottunk.
- Milyen igazad van.- vágta rá apa és minket siettetve szólt, hogy kövessük.

A korházba a magángép segítségével nagyon hamar megérkeztünk, így egyből megkerestük azt a szobát, ahol Carina éppen szülni fog. Az ajtó előtt megláttuk anyát és Carina szüleit.
Apa leült anya mellé és próbálta őt nyugtatni, mi pedig a szabad székeken foglaltunk helyet.
- Óh Istenem már olyan sokáig vannak bent.- motyogtam elég sok idő után és közben az ujjaimat tördeltem idegességemben.
- Nyugi. Minden rendben lesz.- fogta meg Charles a kezem és rákulcsolta a sajátját.
Láttuk, hogy nyitódik az ajtó, így mindannyian egyből felpattantunk és megláttuk Marcot.
- Na?- kérdeztem egyből.- Mondjál már valamit az ég szerelmére.- pillantottam rá dühösen, mire csak elvigyorodott. Hát igen, eléggé türelmetlen tudok lenni.
- Kislányom van.- mondta, mire anya és én is odaszaladtunk hozzá és magunkhozöleltük.
- Carina és a baba jól van?- toltam el magamtól a bátyámat.
- Igen.- mosolyodott el.- Bemehetünk hozzájuk.- nézett a többiekre, mire mind beléptünk a szobába. Carina elég kimerülten feküdt az ágyban, de folyamatosan sugárzó mosollyal nézte a kezében tartott kislányát.
- Bemutatom nektek Viola Binottot.- szólalt meg a kicsilányt nézve.

Sziasztok.
Meghoztam a új könyv első részét. Remélem érdekel még titeket Mia és Charles élete, mert én sok izgalmas és érdekes résszel készülök nektek. A könyvben lesznek új szereplők is, de emellett sok régi ismerőssel is újra találkozhatunk ha velem tartottok.
Ha tetszett az első rész, akkor dobj egy vote-ot és nyugodtan írj kommentet is, ezeket mind szívesen fogadom.🥰
Mindenkinek szép estét!❤