Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

17. fejezet

Ragyogó napfényre keltem, ami az ablakon át szűrődött be a szobába. Charles mellkasán tartva a fejem elmosolyodtam, ahogy eszembejutottak a tegnap este történtek. Minden annyira tökéletes volt. Charles annyira törődő és aranyos. Figyelt rám folyamatosan, és mindig csak azt nézte, hogy nekem jó legyen. A tegnapi nap után biztos vagyok benne, hogy szintet lépett a kapcsolatunk.
- Jó reggelt.- hallotam meg mély rekedtes hangját a barátomnak, mire ránéztem.
- Jó reggelt.- mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit a szájára.
- Minden oké?- kémlelte az arcomat.
- Ühüm.- bólintottam,
- És öhm...- pillantott rám zavartan, mire kérdőn néztem rá.- Nem bántad meg?
- Dehogy. Egyáltalán nem bántam meg.- néztem a szemébe, mire Charles is elmosolyodott.
- Szeretlek.- nyomott egy hosszú csókot a számra. Este is elmondta ezt többször is.
- Én is szeretlek. Nagyon.- simítottam kezem az arcára, mire a barátom szorosan magáhozhúzott. Hirtelen megszólalt a telefonja, mire ijedten kapta fel és nyomta ki az ébresztőt.
- Beállítottam, hogy 2 órával azelőtt szóljon, amikor indulnunk kell.- sóhajtotta. - De most nagyon nem akarok innen felkelni.
- Én se, de sajnos muszáj.- pillantottam fel rá.- De végülis bárhová megyünk úgyis együtt maradunk. Ennyi nyugtat.- mosolyodtam el és visszahajtottam a fejem Charles kényelmes mellkasára.
- Úgy imádlak.- suttogta halkan miközben a hajamat simogatta.- És igazad van. Legalább minden nap együtt lehetünk.- mosolygott le rám és nyomott egy puszit a homlokomra.

Charles baromi kényelmes pulcsijában álltam a barátom mellett a reptéren, miközben csak Arthurra várunk.
- Jöhetne már a hülye öcsém.- ölelt át fél karral Charles miközben egy puszit nyomott a hajamba. Elmosolyodva pillantottam oldalra, ahol egy fotós állt, mire egyből elkomorodtam.
- Lefotóztak minket.- fordúltam vissza Charles felé.- Ott van balra egy fotós.
- Na de szuper jó.- forgatta meg a szemét.- Ah mindegy.- sóhajtotta.- Nem fázol?- kérdezte végül rámpillantva.
- Nem.- mosolyogtam fel rá.
- Értem, fűt a szerelem.- vigyorodott el Charles, mire felnevettem és lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára.
- Oh tubicáim. Szép jó reggelt.- lépett mellénk hirtelen Arthur.
- Szia.- mosolyogtam rá.
- A cuccaid?- kérdezte Charles, mivel Arthurnál csak egy táska volt.
- Hozzák.- pillantott hátra, mire mi is odanéztünk és megláttuk Lorenzot kezében egy táskával és maga után húzott egy bőröndöt is. Mellette Pascale sétált, akinek a kezében szintén volt valami.
- Édes Istenem. Miának nincs ennyi dolga, pedig ő lány.- forgatta meg a szemét Charles, ahogy felmérte Arthur cuccait.- És miért nem te cipeled?
- Mert drága testvérem szeret engem és segít.- monta, amikor odaért hozzánk Lorenzo és Pascale.
- Persze.- vigyorodott el gúnyosan Lorenzo.- Hajintsátok ki a repülőről légyszíves.- nézett ránk, mire mind felnevettünk Arthur kivételével.
- Én minden tőlem telhetőt megteszek.- bólintott Charles.- Na mehetünk?
- Ezek után? Kösz, nem. - ingatta a fejét Arthur.- Inkább gyalog indulok el Miamiba.
- Két év múlva sem érnél oda. Az óceánt meg átúszod vagy mi?- vigyorgott rá a bátyja.
- Nyugi, nem engedem, hogy kidobjon.- mosolyogtam Arthurra.
- Kösz Mia. Benned még bízok.- mosolygott vissza rám.
Miután Pascale mind a hármunkat szorosan megölelgette és vagy milliószor elmondta, hogy vigyázzunk magunkra, elindultunk a gépre, ami Miamiba, vagyis a következő futam helyszínére repít minket.

Az úton Charles a vállamra hajtotta a fejét és elaludt.
- Nem aludt eleget?- kérdezte Arthur ránk nézve. Hát khm...
- Folyamatosan aludna.- mosolyodtam el végül a barátomra pillantva.
- Jó dolga van.- forgatta a szemét.- Egyébként képzeld Lilyvel alakulnak a dolgok.
- De jó.- vigyorodtam el.- Annyira aranyosak vagytok együtt.
- Jó, nem akarom elszólni, de elég sokat vagyunk együtt és én tényleg nagyon szeretem őt. Remélem, hogy ő is hasonlóan érez.- motyogta halkan.
- Biztos vagyok benne.- vágtam rá.
- Vele nem akarom elcseszni. Inkább várok, ameddig csak kell.- mondta komolyan. - Megbeszéltük múltkor, hogy miért viselkedtem úgy ahogy, és ebből azt vonta le, hogy féltékeny voltam.
- Igen, ez így van.- nevettem fel halkan.
- És szerinte ez aranyos.- ingatta a fejét mosolyogva.
- Egyébként az, mert legalább így tudja, hogy fontos vagy neki.- bólintottam.
- Charles is sokat féltékeny.- pillantott a nekem támaszkodó bátyjára.
- Ja. Nagyon hasonlítottok egymásra.- forgattam a szemem.
- Csak azért féltékeny, mert szeret.- mosolygott rám Arthur.
- Tudom.- simítottam meg a barátom haját.- Én is őt.
- Ti annyira összeilletek.- szólalt meg, mire megint ránéztem.- Nagyon durva, hogy mennyire össze vagytok kapcsolódva. És süt rólatok, hogy imadjátok egymást.
- Ez így van.- motyogta halkan Charles, mire döbbenten néztem le a vállamra hajtott fejére. Szóval nem is aludt? Charles felemelte a fejét és mosolyogva nyomott egy puszit az arcomra.- Annyira kényelmes vagy.
- Te pofátlanul végighallgattad, amit itt beszéltünk?- kérdezte Arthur tőle.
- Nem. Csak a végét hallottam, mert most keltem fel.- ásított egyet Charles.- Miért, kellett volna hallanom?
- Nem.- ingatta a fejét Arthur.
- De tök szépeket mondtál rólunk.- vigyorgott rá Charles.
- Örülj akkor ennek.- forgatta a szemét Arthur, én pedig csak mosolyogva hallgattam a szócsatájukat.
- De kis flegma vagy.- vigyorgott Charles, hogy szívja a testvére vérét.
- Na hagyjál már.- sóhajtotta Arthur.
- Szeretlek.- mosolygott rá angyalian Charles.
- Én is te köcsög. Én is.- ingatta a fejét nevetve Arthur.