Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

49. fejezet

Egyedül barangoltam Monaco utcáin, annak ellenére, hogy Charles a lelkemre kötötte, hogy ne tegyem. Rettentően félt engem. Bár mondjuk megértem. Elég sokan nem szeretnek...
Befordúlva az egyik utcába hirtelen neki mentem valakinek és már éppen bocsánatot kértem volna felemelve a fejem, amikor az idegen erősen megragadta a kezem és magával ragadott. Döbbenten emeltem fel a fejem és találtam magam szembe az exemmel. Christian vigyorogva pillantott végig rajtam, én pedig egyből próbáltam kirángatni magam a kezei közül, amit nem hagyott. Nem hiszem el, hogy megint megtalált.
- Nyugodj már le.- dühödött fel.- Csak beszélgetni akarok veled.
- Én nagyon nem akarok veled semmit.- ingattam a fejem.
- Hát ez szomorú. Bár ha már meghívót nem kaptam az esükőtökre...
- Jézusom. Mégis mit gondoltál?- akadtam ki egyből.- Soha nem fogsz engem és Charlest békén hagyni? Mondd neked nincs életed, hogy folyamatosan a miénkkel foglalkozol?- néztem rá mérgesen mire egy nagyot rántva kiszakítottam a kezem az övé közül. És elindultam tőle jó messzire.
- Ne lepődj meg, ha meglátsz a csodálatos esküvődön a leendő férjecskéd mellett.- szólt utánam, mire döbbenten értelmeztem mit is mondott és megfordúltam.
- Nem jöhesz oda. Azt se tudod, hogy mikor és hol lesz. - próbálkoztam valamit kitalálni.
- Én mindent tudok.- kacsintott rám, mire rendesen megijedtem. Mégis honnan tudhatná?- És nem fogom hagyni, hogy olyan baromi csodálatos napotok legyen.
- Menj a fenébe Christian komolyan.- kiáltottam rá.- Hagyjál már minket békén. És ne merd bántani Charlest se. - mutogattam rá fenyegetően, mire csak elnevette magát.
- Rohadt vicces, ahogy próbálod őt megvédeni.- vihogott rajtam és elrugta magát a ház falától.- De hiába próbálkozol, ez nem fog sikerülni.- tette még hozzá és megfordúlva elsétált.
Én teljesen döbbenten néztem utána és emésztgettem, hogy mit is mondott. Miért nem hagy minket békén? És most tényleg meg fog jelenni az esküvőnkön? Nem. Nem. Nem. Csak kitalálta. Biztos, hogy nem tud róla semmit. Vagyis nagyon remélem.
Hazafelé kezdtem sétálni az egyik eldugott kis utcán, amikor hirtelen megszédültem, így pár pillanatra be kellett csuknom a szemem, mert minden homályos volt körülöttem. Amikor már egy fokkal jobban éreztem magam újra elindultam magamban szidva Christiant, hogy ez biztos miatta van, mivel ő cseszte fel ennyire az agyam.

Charles barátai voltak éppen nálunk, akik hangosan nevetve élvezték a barátom társaságát, mikor beléptem a házba.
- Sziasztok.- mondtom körbemosolyogva rájuk, amit ők viszonoztak. Charles a kanapé szélén ülve szélesen mosolygott rám, amikor megálltam mellette és egy puszit nyomtam az arcára. Most egy szemüveg csücsült az orrán, amit amúgy imádok. Szerintem brutálisan jól áll neki. Bár neki mi nem?
- Most mutatta Charles, hogy azt te festetted.- nézett rám Joris, és a festményem felé mutatott.
- Baromi szép lett.- bólogatott Riccardo is.
- Köszi.- mosolyodtam el.- Ettetek?- kérdezte Charlesra nézve, aki ahogy egyből rámpillantott láttam, hogy ez egy egyértelmű nem. Így a konyhába mentem és gyorsan összeütöttem valamit a srácoknak, amit szinte egyből el is pusztítottak.

..........

Másnap a paddockban kézenfogva sétáltunk Charlessal, amikor megláttuk a szokásos kis csapatunkat, így feléjük vettük az irányt.
- Na megjött a paddock álompárja.- vigyorgott ránk Austin, amikor odaértünk hozzájuk.- Nem mondom Mia, hogy most a legjobb az outfitted, mert igazából mindig ugyanabban vagy. Hogy vagy így paddock queen?- kérdezte, mire elnevettük magunkat.
- Szörnyen sajnálom, hogy én nem mutathatom meg ezen a csodálatos kifutón nap, mint nap a gyönyörű ruháimat.- bólogattam nevetve.- És szörnyen bánt, hogy így nem én vagyok a paddock queen.- tetettem szomorúságot.
- A vicc az, hogy így is te vagy.- röhögte el magát Austin.
- Na jó. Ilyen amúgy tényleg van?- fordúltam kérdőn körbe, mire mindenki mosolyogva bólogatott.
- Jaa. Tessék. Te vagy a paddock queen. Örüljél.- nyomta a kezembe Austin a telefonját, ahol az instagram volt megnyitva és egy posztot mutatott, ahol a hétről rólam készült képek voltak rajta, nyilván csakis a ferraris egyenpólóban.
- Hát ez csodálatos.- adtam vissza bólogatva a telefont.
- Látom szétvet a boldogság.- nézett rám nevetve Austin.
- Persze. De már valami koronát is kaphatnék.- tettem hozzá, mire a srácok elnevették magukat. Charles pedig mosolyogva egy puszit nyomott az arcomra.
- Nekünk menni kell interjúzni.- mondta Charles és Arthurral el is indultak én pedig a Ferrari motorhomejában foglaltam helyet. Megcsináltam a különböző dolgaimat és minden szokásos kis adatot leírtam, ami kell a hétvégével kapcsolatban. Elkezdett hirtelen fájni a hasam, így gondoltam ennem kéne valamit, de ahogy megéreztem a sajt illatát egyből összefacsarodott arcot vágtam. Basszus, miért? Pedig imádom a sajtot. A legközelebbi női mosdóhoz rohantam és kiadtam magamból a reggelim tartalmát. Na mostmár tényleg üres a gyomrom...