Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

31. fejezet

Mikor reggel kinyitottam a szememet egyből a csodaszép tengert pillantottam meg, ami az erkélyajtónkból gyönyörűen látszott. Charles még békésen aludt miközben kezeit a derekam köré kulcsolta, így ölelve magához, mint egy plüssmackót. Gyönyörű arcán csillogtak a nap sugarai és alvás közben néha picit felhúzta az orrát, ami elképesztően aranyos volt. Nem akartam felkelteni, így óvatosan lehámoztam magamról a kezét és a fürdőszobába mentem átöltözni.
- Jó reggelt.- léptem be a konyhába, ahol anya és Pascale készítette a reggelit halk beszélgetés közben.
- Kincsem. Szia.- mosolygott rám anya és Pascale is aranyosan köszönt. Beálltam nekik segíteni az étel készítésében, mikor Carina és Marco lépett be a konyhába a kis Violával a kezében.
- Jó reggelt.- köszöntek nekünk. Marco leült mellém és a kezembe adta a kis csöpséget, aki egyből édesen rámmosolyogott.
- Hát szia.- nyomtam egy puszit az arcára.
- Megetetheted, ha akarod. Úgy is olyan jól ment tegnap.- pillantott rám a bátyám kezében a bébiétellel, amit Carina hozott ide hozzánk.
- Így van.- helyeselt a sógornőm.- Tőled jobban elfogadja.
Elvettem az ételt és a kanat. Na ez legalább gyümölcsös. Már is jobb. Viola szép nagy szemeivel pillantott rám és várta, hogy ehessen. Kisebb adagokat adtam a szájába, amiket nyammogva fogadott és sokkal jobban ízlett neki, mint a tegnapi. Nekem is győzött a kíváncsiságom, így én is belekóstoltam. Ez tényleg finom.
- Jó reggelt szépségem.- nyomott egy puszit a nyakamba Charles.
- Szia.- pillantottam fel rá mosolyogva. Vele együtt leült közénk Arthur, Lorenzo és Austin is.
- Megint anyukásat játszol?- kérdezte vigyorogva Austin, mire csak a szememet forgattam és Viola szájába adtam a következő falatot. A kislány evés közben mosolyogva nézett a mellettem ülő Charlesra.
- Na te jösz.- nyomtam a barátom kezébe a kanalat, mire csak megilletődve pillantott rám. Végül elvette és Viola szájába adta, amit a kicsilány vigyorogva fogadott.
- Persze, te itt tök nyugodtan eteted, nekem meg az ölemben sem marad meg.- sóhajtotta Austin.
- Szívem. A kisbabák jó emberismerők.- szolt közbe vigyorogva Elena, mire mind felnevettünk.
- Most ezzel mit akarsz mondani?- kérdezte a menyasszonyát, aki csak nevetve legyintett és kilépett a nappaliba, Austin pedig követte.
- Finom ez a cucc?- kérdezte Arthur a bébikaját nézve.
- Ühüm.- bólintottam.- A tegnapi szörnyű volt, de ez egész jó.
- Megkóstoltad?- pillantott rám mosolyogva Charles.
- Naná.- bólogattam.- Kóstoljátok meg ti is.- néztem rájuk egy tiszta kanat a kezükbe nyomva.
- Adjad.- nyúlt Arthur az üveghez, mire nevetve adtam a kezébe és kíváncsian vártam a reakcióját.- Ez kajak jó.- bólogatott és Lorenzo szájába is nyomott egy kanállal, amire Charlessal felnevettünk.
- Tényleg nem rossz, de ne együk már meg szegény kislány elől.- mosolyodott el Lorenzo.
- Igaz.- értett egyet Arthur és visszaadta az üveget.
- Charles.- mondta ki rettentő aranyosan Viola Charles nevét, mire mindannyian egyből rápillantottunk. A kislány türelmetlenül várta a következő falatot, mire Charles nevetve nyomott egy kanállal a szájába.
- Haláli cuki.- vigyorodott el a barátom. Egyetértek. El tudnám nézni minden nap, hogy egy kisbabát etet. Annyira édesek így ketten.

A városban egy híresebb piacon sétálunk éppen. Anya és Pascale mindenképpen meg akarták ezt nézni, mint ahogy mi a lányokkal. A férfiak pedig azért jöttek velünk, hogy vigyázzanak ránk. Csak a szokásos.
Charles kezét fogva nézelődök miközben kerülgetjük ki az embereket. Az egyik ékszeres bódénál nyakláncokat és karkötőket látok meg, így arra felé indulok és húzom magam után Charlest, mivel nem enged el egy pillanatra sem.
- Áh jó napot szép hölgyem.- pillantott rám egy idősebb nő, aki gondolom az árus. - Mind nagyon szép. Saját készítésű darab.- mutatott a karkötők felé. Megláttam egy piros gyöngyös karkötőt, ami nagyon megtetszett.- Jó választás. Eredetileg ezeket eljegyzési és fogadalmi karkötőknek készítették az ősiek.
- Oh.- motyogtam. Eljegyzési? Lehet, hogy nem ezt kéne választanom. Egyébként még soha nem hallottam ilyesmiről.
- Akkor kérnénk kettő olyat.- szólalt meg mögülem Charles, mire felé fordúltam. Döbbenten meredtem rá, mire csak elmosolyodott.- Egyik tiéd, másik enyém.- nyomott egy puszit az arcomra.
- Rendben.- bólintott a nő és le is vett kettőt.-Nagyon szép pár vagytok. Tessék és gratulálok.- adta oda Charlesnak, aki kifizette, míg én csak meredten néztem magam elé. Gratulál? Mégis mihez? Ahhoz, hogy ügyesen sikerül tudtom nélkül megtalálni egy eljegyzési karkötőt? Mert ahhoz én is csak gratulálni tudok magamnak...
- Köszönjük.- mondta Charles és a kezemet megfogva kihúzott a bódéból. - Gyere álljunk itt egy kicsit félre, mert elsodor a tömeg.- húzott ki a tiszta levegőre egy szabad pad felé.
- Szóval eljegyzési karkötő.- motyogta megnézve az előbb vett ékszereket. Kissé feszengve álltam előtte, és gondolom ezt láthatta is rajtam, mivel megfogta mindkét kezem és mosolyogva pillantott a szemeimbe.- Ha majd megkérem a kezed azt nyilván nem egy karkötővel fogom tenni, de szerintem nem véletlen, hogy csak úgy ez tetszett meg neked.- mondta mosolyogva.- Nem arra akarok ezzel célozni, hogy tudtad, hogy mi ez, mert ez szerintem nem így van.
- Hát egyáltalan nem tudtam.- motyogtam a lábamat nézve. Charles az állam alá nyúlva felemelte a fejemet, hogy ránézzek.
- Ez egy fogadalmi karkötő is, szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy te vagy az a nő, aki mellett életem végéig szeretnék maradni és szeretni foglak örökké.- nézett mélyen a szemembe miközben felhúzta a karkötőt a kezemre.
- Örökké.- erősítettem meg meghatottan és én is elvéve tőle a másik karkötőt a kezére raktam. Annyira meghatott ez az aranyos kis gesztus, hogy egyből a nyakábaugrottam és szorosan magamhoz szorítottam.
- Nagyon szeretlek Charles.- motyogtam a nyakába temetve a fejem. Az ilyen kis pillanatok és őszinte szavak, gesztusok mutatják meg az egymás iránti igazi szerelmünket.
- Én is szeretlek kicsim.- nyomott egy puszit a hajamba. Miután elengedtem nagy mosollyal az arcomon csókoltam meg, amit egyből viszonzott.
- Meg kéne keresni a többieket.- mondta Charles, mire egyetértően bólogattam.
A tömegbe visszatérve én szinte semmit nem láttam apró termetem miatt, így teljesen Charlesra hagyatkoztam.- Látom Arthur fejét.- mondta és elkezdett húzni arra felé.
- Na végre, hogy meg vagytok. - nézett ránk sóhajtva Arthur, amikor mellé értünk. Vele együtt itt voltak a többiek is. Anya és Pascale éppen valami táskát néztek, míg apa, Austin apja és Austin láthatóan nagyon unatkoztak.
- Szerintem mehetünk.- forgatta a szemét Austin, ahogy meglátta, hogy mind együtt vagyunk.