Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

15. fejezet

Az éjszaka szinte semmit nem aludtam. Folyamatosan csak néztem a mellettem lévő ágyon fekvő barátomat, akinek arcán kisebb sérülések, horzsolások vannak, de még így is a leghelyesebb ember a világon ebben biztos vagyok. Folyamatosan lejátszódik a fejemben a tegnapi baleset, amit amúgy soha nem akarok mégegyszer átélni. Annyira szörnyű volt. Ha csak arra gondolok, hogy Charles a tűzből mászik ki és utánna összeesik, akkor egyből bekönnyezek. És tudom, hogy nagyon hálás lehetek, hogy most itt van velem, mert ez sajnos sokkal roszabbul is elsülhetett volna.
- Jó reggelt.- hallottam meg a barátom reggeli rekedtes hangját, mire egyből odapillantottam.
- Szia.- pattantam fel és léptem oda közvetlen az ágyához.- Hogy aludtál?- simítottam kezem az arcára.
- Szarul.- vágta rá.- Sokkal jobb lett volna, ha mondjuk itt vagy közvetlen mellettem és nem egy méterrel arrébb.- mondta, mire elmosolyodtam.- És te nem is aludtál?- pillantott rám összehúzott szemekkel miközben az arcomat kémlelte.
- Nem igazán.- vallottam be.- De amúgy ennyire látszik?- kérdeztem.
- Csak egy kicsit.- mosolyodott el Charles.- De még így is te vagy a leggyönyörűbb.- mondta. - Miattam nem aludtál?- kérdezte szomorúan.
- A baleset miatt. Folyamatosan a fejemben van, és nem tudok másra gondolni.- motyogtam halkan a földet nézve.
- Annyira sajnálom Mia. Utálom, hogy miattam szenvedsz. És azt is utálom, hogy nem tudok most ez ellen tenni semmit.- mondta. Lerugva magáról a takarót hirtelen felállt az ágyból, de egyből meg is szédült egy kicsit, így utánna kapva megtartottam. Amúgy még itt a kórházban is csak egy alsónadrág van rajta. Anyám.
- Jól vagy?- néztem a szemébe aggódva.
- Jól, persze, csak annyira meg akarlak már ölelni.- mondta keserűen.
- De nem fáj a mellkasod?- pillantottam az említett testrészére, amin lilás zúzódások voltak. Kezeimmel nagyon óvatosan végigsimítottam rajtuk és közben Charles szemébe néztem.
- Nem nagyon.- motyogta.
- De én nem akarok neked fájdalmat okozni.- néztem rá szomorúan. Charles mosolyogva megingatta a fejét és ő húzott közel magához, így figyelve a sérüléseire óvatosan megöleltem. Annyira hiányzott már, hogy a szerető karjai között biztonságban érezzem magam.
- Hihetetlen vagy te lány.- motyogta és nyomott egy puszit a hajamba.- Nagyon szeretlek.- tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni, és utánna lecsapot az ajkaimra.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban.- mondtam két csók között. Mikor elengedtem Charles megint meginogott egy kicsit, mire ijedten pillantottam rá.
- Semmi gond, csak megszédültem.- legyintett.
- Feküdj inkább vissza szerintem.- pillantottam rá aggódva. Charles szófogadóan visszafeküdt az ágyra, de nem takarta be magát, így megláttam az egyik nagyobb sérülését, amit eddig nem vettem észre mert rajta volt a takaró.
- Úristen. Te megégtél?- néztem döbbentem a hasa alján lévő sebet, ami pirosan húzódott végig a bőrén.
- Egy kicsit. De csak ott látszik.- motyogta.
- Nagyon fáj?- pillantottam a szemébe szomorúan.
- Nem vészes.- legyintett.
- Remélem, hogy az orvos kezelte és nem valami ápolónő.- mondtam halkan szemforgatva. A seb pont Charles boxeralsója fölött van, szerintem mindenki érti, hogy miért mondtam, hogy remélem nem ápolónő nézte meg...
- Az orvos volt.- mondta nevetve, én pedig óvatosan a kezemmel a seb körül végigsimítottam, mire Charles csak érdeklődve pillantott le rám, hogy mit is csinálok.
- Nagyon csúnya?- kérdezte a barátom szajhúzva, mire ránéztem.
- Nem, dehogy.- ingattam a fejem.- Csak egy kicsit piros.- néztem le újra a sebre, és hirtelen felindulásból odahajoltam és nyomtam egy apró puszit felé.
- Ez nagyon aranyos volt.- mosolygott rám Charles.
- Remélem már nem fog fájni.- motyogtam és felállva a saját ágyamhoz léptem, amit tegnap hoztak be nekem, hogy itt maradhassak Charlessal. Felkaptam a szépen összehajtott tiszta ruhákat, amit anya tegnap hozott be nekem, és a szobához tartozó kis fürdőbe mentem.
Miközben átöltöztem hallottam, hogy nyílt az ajtó, és belépett valaki a szobába. Egy ismeretlen női hangot hallottam, mire összehúzott szemmel pillantottam a zárt ajtóra miközben a pólómat erőszakoltam magamra. Gyorsan rendbe szedtem magam és kiléptem a fürfőszobából. A szemem elé az tárult, hogy egy fekete hajú ápolónő éppen Charles sebét nézi ( vagyis nem is olyan biztos, hogy azt, hanem egy kicsit lejjebb). Folyamatosan vigyorog a barátomra és simogatja miközben úgy hajolt be, hogy Charles szeme magasságában legyen a dekoltázsa. Belőlem pedig egyből előjött a féltékeny énem.
- Helló.- pillantottam döbbenten a lányra, aki gondolom nem igazán számított rám.
- Szia.- köszönt vissza jó alaposan végignézve rajtam.- Csak megnézem a sérülését és leragasztom.- mondta nekem még mindig a barátomon tartva a kezét. Charlesra pillantottam, aki szórakozottan nézett a szemembe, mivel láthatta rajtam, hogy most nem igazán tudom mit is kéne csinálnom. Kitágult szemekkel figyeltem, ahogy a lány folyamatosan simogatja Charles bőrét és az alsónadrágja peremét is miközben valami fertőtlenítőt öntött a sebre, mire Charles felszisszent.
- Jahj bocsánat.- nyávogta a csaj, mire már megelégeltem amit művel.
- Meg tudom én is csinálni.- pillantottam rá mérgesen. Elvégre az én barátomat ne simogassa már, hiába ápoló. Végezze a munkáját normálisan könyörgöm.
- Persze, gondolom.- mondta a lány vigyorogva rámnézve, de mivel láthatta, hogy én ezt teljesen komolyan gondolom és dühösen nézek rá, ezért inkább lerakta a gézt és arrébb lépett Charlestól.- Rendben. Szólj, ha esetleg nem sikerült.- motyogta és kiment.
- Hát basszus. A szemem láttára itt simogat.- mondtam döbbenten, mire Charles felnevetett.
- Elképesztően aranyos, amikor féltékeny vagy.- vigyorgott rám a barátom, mire csak a szemem forgattam.
A kezembe vettem a kötszert és óvatosan rátettem Charles sebére, hogy a legkevésbé se fájjon neki.
- Na kész.- pillantottam Charles szemébe.- Szörnyen nehéz dolga lett volna a csajnak tényleg. Lefertőtleníti utánna rárakja ezt és ennyi. Készen lett volna 2 perc alatt. De neeem. Ő itt teszi magát neked és simogat.- fújtattam idegesen. Kissé eluralkodott rajtam a feltékenység. De csak egy kicsit.
- Imádlak.- mosolygott rám Charles nevetve miközben felült óvatosan az ágyban és a jobb kezével megfogta az enyémet és magáhozhúzott.- És csak, hogy tudd egyáltalan nem hatott meg a simogatása. De most, hogy te ott tartod a kezed ez eleggé beindít.- suttogta a számra és utánna hosszasan megcsókolt.
- Ahh. Te teljesen bolond vagy.- húzódtam el tőle nevetve és szépen betakartam, hogy ne is lássam inkább a testét.
Hirtelen kopogtak az ajtón, mire Charles kikiáltott, hogy jöjjenek be.
Nyílt az ajtó és belépett Arthur, Lorenzo, Marco, Austin, Pierre, Lando és Daniel a szobába.
- Gondoltam inkább kopogok, mert kitudja mit csináltok itt ketten.- vigyorgott ránk Arthur, mire a srácok felnevettek. Borzalmasak.
- Ahh, de jó, hogy jól vagy.- motyogta Lando.
- Nagyon para volt a baleset.- tette hozzá Daniel is.
- Hallod hugi te úgy nézel ki, mint egy zombi.- lépett mellém Marco.
- Kösz.- pillantottam rá szemforgatva.
- De komolyan. Nem értem, hogy Charles hogy nem ijedt meg tőled, amikor felkelt.- mondta vigyorogva.
- Na menj a francba.- akadtam ki teljesen. Megnéztem magam a tükörben miután felöltöztem és nem olyan szörnyű a helyzet. Vagyis én úgy gondoltam.
- Fogadjunk tegnap óta nem léptél ki innen.- folytatta a testvérem.
- Nem.- vontam meg a vállam.
- Na akkor most menjél igyál szépen egy kávét.- paskolta meg a karom.
- Jó.- mondtam és az ajtóhoz léptem.- Be ne engedjetek egy fekete hajú ápolónőt, aki elég mélyen dekoltált ruhában van.- néztem vissza a srácokra, mire Charles nevetve pillantott rám.
- Miért?- értetlenkedett Daniel, mire mindenki felröhögött én pedig a fejemet ingatva léptem ki a szobából és elmentem egy kávéért.

Mikor sétáltam vissza Charles szobája felé apát, anyát és Pascalet láttam meg, így odamentem hozzájuk.
- Jó reggelt.- mosolyogtam rájuk.
- Neked is aranyom.- pillantott rám anya.- Éppen mi is Charleshoz indultunk.
- Most a srácok bent vannak vele.- mondtam.- Engem meg Marco elküldött egy kávéért, mert szerinte úgy nézek ki, mint egy zombi.- forgattam a szemem.
- Háááát.- vigyorodott el apa, mire tátott szájjal néztem rá.- Csak vicceltem.- karolta át a vállam és nyomott egy puszit a fejemre.
- Kiderült, hogy miért volt tűz?- pillantottam fel apára. Tegnap mondta, hogy mindenképpen kideríti, hogy mi okozta a tűzet.
- Igen. Valószínűleg, megsérült a benzintank, így kispriccelt az üzemanyag.
- Értem.- motyogtam.
- De szerencsére hamar kiszállt Charles, így nem égett meg.- mondta.
- Egy kicsit igen.- húztam el a számat, mire mindhárman döbbenten fordúltak felém.
- Mi?- kérdezte Charles anyukája sokkoltan.
- Van egy kisebb égés a hasa alján. De csak ennyi.- motyogtam halkan.
- Uram Isten.- nézett rám Pascale megilletődve.- Az orvos csak annyit mondott tegnap, hogy kisebb sérülései vannak, megrepedt két bordája és eltört a keze.
- Ezt a sebet én is csak ma láttam.- mondtam.- De már le lett fertőtlenítve és leragasztva.
- Elnézést.- állt meg mellettünk az orvos, aki éppen Charles szobájából lépett ki.- Ha minden jól megy, akkor a fiatalember ma este már hazamehet.- mondta nekünk.- Az égési sérülésre van egy krém. Ezzel minden nap kétszer be kéne kenni a sebet. Charles azt mondta, hogy neked adjam ezt.- pillantott rám az orvos és átadta a kezembe az említett krémet.
- Rendben. Köszönöm.- mosolyogtam rá.
- Sokat kell még pihennie, de hamar rendben fog jönni. Erős srác, és nagyon sokan állnak mellette, szóval ez is sokat segít a felépülésében.- nézett végig rajtunk.- Na én most megyek is.
- Köszönjük doktor úr.- bólintott Pascale.

- Ha láttad volna mit művelt.- ingatta a fejét Austin, ahogy éppen Charlesnak mesélte, hogy reagáltam a baleset közben.- Oda akart hozzád menni, csak nem engedtem.
- Még jó.- motyogta Charles rámpillantva.
- Beszéljünk már valami jó dologról inkább.- mondtam megelégelve, hogy folymatosan a balesetről beszélünk. Folyamatosan azt látom a szemem előtt is és ha majd tudok aludni biztos álmomban is kísérteni fognak ezek a képkockát.
- Igaza van.- bólintott Arthur.
- Holnap megyünk haza.- mosolyodott el Charles.- Végre.
- Jaja. 2 hét pihenő.- bólogatott Austin.
- Ránk fér.- értettem egyet. Arthur elég szótlan volt ezzel kapcsolatban, így mindhárman érdeklődve pillantottunk rá.- Te nem várod ugye?- kérdeztem mosolyogva.
- Dehogynem.- vágta rá túl hamar.
- Csak az a baj, hogy nem azzal leszel otthon, akivel szeretnél.- folytatta Austin.
- Ja.- köhintett zavartan Arthur, aki egyébként a tegnapi futamon második lett.
- Semmi baj, hozzánk jöhetsz nyugodtan és felzabálhatod a hűtőnk tartalmát.- simogattam meg a vállát, mire mindenki felnevetett.
- Köszi Mia.- mosolygott rám Arthur.
- Ha nem szeretnél nem muszáj.- tette hozzá egyből Charles.
- Ja, mert neki más tervei vannak biztosan.- vigyorgott Austin.
- Nem fogok zavarni.- forgatta a szemét Arthur, hirtelen nyílt az ajtó és belépett rajta a kedvenc ápolónőm, de ahogy meglátott Charles mellett ülve egyből meg is állt.
- Minden rendben van ugye?- kérdezte Charlestól.
- Persze.- bólintott a barátom.
- Jó, akkor megyek.- húzta el a száját a fekete hajú lány és ki is lépett az ajtón.
Arthur és Austin pedig hangos nevetésben törtek ki.
- Nektek mi bajotok?- pillantottam rájuk furán.
- Anyám. Ez a csaj már nagyon be van szarva tőled.- nevetett folyamatosan Austin.
- Be is lehet.- vágtam rá.- Nehogy már az én barátomat simogassa.- ingattam a fejem.
- Komolyan simogatta?- kerdezte Arthur nevetve.
- Igen. Nem is akárhol.- bólogattam. - Én pedig itt álltam mellette.
- Istenem.- forgatta a szemét Austin.- Ezek a libák annyira nem veszik észre magukat. Meg azt sem, hogy Charles pont leszarja, hogy mit csinál és mi van vele.
- Öhm amikor Mia a fürdőben volt és először bejött amúgy közölte, hogy segít rajtam bármiben, és kihangsúlyozta jó erősen azt, hogy bármiben. Én meg így nézek rá, hogy ennek mi baja.- mondta Charles, mire kikerekedett szemmel hallgattam.- De szerencsére megmentettél.- szorított egy kicsit Charles az összefont kezeinken.
- Hogy micsoda?- kérdeztem teljesen kiakadva, mire mind a három fiú felnevetett. Ez nem vicces...