Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

2. fejezet

-Oh de édes.- motyogtam az újszülött picibabát nézve. A kislány a szemét az anyukájától örökölte, így szép nagy kék szemekkel pillantott ránk.
Miután mindenki gratulált Marcoéknak és gyönyörködtünk a kis Violaban kifelé vettük az irányt, mivel Carinan eléggé látszott, hogy fáradt, így hagytuk pihenni.
Míg a többiek beszélgettek én a magányosan falnak támaszkodó testvérem felé vettem az irányt.
- Tudod ez annyira fura és egyben nagyon jó érzés, hogy tudom, hogy apa vagyok.- pillantott rám mosolyogva.- Csak azt nem tudom, hogy milyen leszek.- motyogta. - Fogalmam sincs, hogy kell törődni egy kisbabával.- sóhajtott egy nagyot.
- Csodálatos apa leszel ebben biztos vagyok.- mosolyogtam fel rá.- Rám is rengeteget figyeltél, és óvtál mindentől és mindenkitől.
- Tudom, csak félek, hogy elrontok valamit.- ingatta a fejét.
- Nem fogsz. Marco figyelj már rám.- néztem rá egy kicsit hangosabban megszólalva.- Nem fogod elrontani, máshogy mondom, nem tudod elrontani. Ez a ti közös babátok. Hahó te vagy az apja. És egyáltalán nem baj, hogy még nem tudod mit kell tenni. Ez majd magától jönni fog. Tudom, hogy jó apa leszel, Carina is tudja.
- Kösz hugi.- ölelt magához, amit mosolyogva viszonoztam. - Olyan kis pici. Amikor először a kezembe vettem féltem, hogy összetöröm.- mondta, miközben elengedett.
- Nagyon aranyos. És olyan jó, hogy kislány. Végre. Tudod mióta várok arra, hogy legyen egy kislány a családunkban?- pillantottam rá, mire felnevetett.
- Tudom. Nagyon régóta.- bólintott. Marcoról levéve a szemem körülnéztem, hogy mit is csinál a családom többi tagja. Arthur Austinnal és apával beszélgetett, anya pedig Carina szüleivel. Charles pedig Arthur mellett ült és engem nézett mosolyogva. Ránézve én is elmosolyodtam és a kezemmel mutogatva idehívtam.
Charles megállt mellettem miközben átkarolta a derekam és nyomott egy puszit a homlokomra.
Marco minket nézve elmosolyodott és a folyosó felé pillantott, ahol megjelent az egyik ápolónő a kis Violaval a kezében. Marco odament hozzájuk és elvette a kislányát.
- Olyan szép kisbaba.- suttogta Charles a fülembe, miközben a fejét a vállamra hajtotta.
- Nagyon.- bólintottam a Marco kezében lévő kislányt nézve. Olyan szeretetteljesen mosolygott a lányára, hogy nekem is muszáj volt elvigyorodnom. Mondom, hogy jó apa lesz belőle.

............

- Jó reggelt szívem.- hallottam Charles mély rekedtes reggeli hangját a fülemben, mire elmosolyodtam. - Na kelj fel készülni kell, mert elkésünk.- nyomott egy puszit az arcomra, mire kinyitottam a szemem és a mosolygó barátomat pillantottam meg.
- Honnan késünk el?- kérdeztem a szemöldökömet ráncolva.
- Ma megyünk Svájcba.- vigyorgott rám.
- Mi? Már 9.-e van?- kérdeztem döbbenten, mire Charles felnevetett és magához húzva megcsókolt.
- Bizony. 9.-e van.- engedett el mosolyogva. Egészen elfelejtettem, hogy ma indulunk, mivel tegnapelőtt jöttünk haza Milánóból, és a tegnapi nap szinte csak pihentünk. Kicsit el vagyok tájolódva. De csak egy kicsit...
- Ahj. - ültem fel az ágyban sóhajtva. - Be kéne pakolni.
- Már készen vagyok nagyjából. Bepakoltam helyetted is egy két dolgot. - mondta Charles, mire rápillantottam.
- Komolyan? Óh Istenem miért nem keltettél fel?- kérdeztem a fejemet ingatva.
- Mert annyira aranyosan aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni. Meg megérdemled, hogy pihenj egy kicsit, mindig korán kelsz fel.- mosolygott rám, miközben az egyik hajtincsemet tekergette az ujjai körül. Hát komolyan mondom, tőle tökéletesebb barátot sose találnék.
- Úgy szeretlek.- öleltem magamhoz szorosan.
- Én is szeretlek kicsim.- puszilta meg a nyakam.- Na de a fehérneműiddel nem igazán tudtam mit kezdeni, szóval azt pakolhatnád magadnak.- mondta, mire nevetve elhúzódtam tőle és a gardróbhoz indultam.- Bár nem muszáj azokat bepakolnod.- kiáltott utánnam, mire csak a fejemet ingatva kerestem elő a dolgaimat.
Nagy nehezen sikerült mindent összecsomagolni, vagyis remélem, hogy mindent és semmi fontos dolgot nem hagyunk itthon.
Charles magánrepülőjével mentünk Svájcba, ahol négy napot fogunk eltölteni együtt, egy hangulatos kis faházban az erdő és a hegyek körében távol a nagyvilágtól.
- Beugrunk Mickékhez egy percre?- pillantottam Charlesra már a kölcsönzött kocsiban ülve, mire csak bólintott.
A Schumacher család szép nagy háza előtt, általában csak úgy özönlenek az újságírók és a fotósok, most sem volt ez másképp, ezért egy másik bejárat felé vettük az irányt, amiről csak kevesen tudnak.
Én biztos nem bírnám azt, ami itt folyik. Ez már konkrétan zaklatás. És még csodálkozik a sajtó, hogy miért nem mondanak semmit Michael állapotáról...
Én teljesen megértem, hogy titokban szeretnék tartani, hogy van Michael és mennyire épült fel, csak ugye rajtam kívül van nagyon nagyon sok kíváncsi ember akik mindent tudni szeretnének, pedig ez eléggé magánügy.
- Úristen. Mi folyik itt.- motyogta Charles, ahogy elhaladtunk a fotósok mellett. Nagyon remélem, hogy nem ismertek fel minket.
- Mindig ez van.- ingattam a fejem.
- Ez szörnyű. Miért nincsenek tekintettel az itt élő emberekre? Meg amúgy ha olyan nagy rajongók, akkor igazán figyelhetnének arra is, hogy Michael nyugodtan tudjon felépülni.- mondta miközben leállította az autót a másik bejáratnál. Annyira igaza van amúgy.
- Várjalak meg itt?- fordúlt felém.
- Dehogy. Gyere be velem. Még a végén elrabolnának ha itt maradsz.- ingattam a fejem, mire Charles nevetve szállt ki és mellém lépve indultunk a Schumacher család házába.
Belépve jó meleg fogadott és Mick anyukája, Corinna lépett elénk mosolyogva.
- Oh végre édeseim. Már azt hittem sosem jösztök.- ölelt magához szorosan.
- Ciao.- köszönt nekünk vigyorogva Mick, ahogy meglátott minket. Charlessal összeöklöztek nekem pedig köszönés képpen megborzolta a hajam. Ezt annyira imádom...
- Hogy utaztatok?- érdeklődött Corinna miközben bementünk a nappaliba. Mick egyből lekötötte Charlest, így csak én figyeltem a nőre.
- Egész jól.- válaszoltam mosolyogva.- Gináék jól vannak?- kérdeztem Mick tesója felől.
- Jól, persze. De amúgy itt van most ő is. Azt mondta mindjárt lejön.- mondta Corinna, mire megláttam Ginát ahogy belépett a helyiségbe és mosolyogva magáhozszorítva megölelt.
- Olyan régen láttalak te lány.- engedett el, mire csak rámosolyogtam.- Látom, azóta lett barátod.- vigyorodott el miközben Charlesra pillantott.- És nem is akárki.- mondta és Charlesék mellé lépett.- Szia. Mi még nem találkoztunk. Gina vagyok, a meletted álló hülyegyereknek a tesója.- nyújtotta a kezét Gina Charles felé, ő pedig mosolyogva viszonozta a bemutatkozást.- Tudod nagyon sokat mesélt nekem rólad még a nyáron Mia.- mondta Gina.
- Dehogy is.- vágtam rá, mire mindenki felnevetett, Charles pedig mosolyogva átkarolt.
- Remélem csak szépeket.- pillantott rám Charles.
- Így van. - bólintott Gina.- Áradozott egy kicsit.- vigyorodott el, mire csúnyán néztem rá, de ez nem hatotta meg úgy lászik.
- Na jó inkább megnézem Michaelt.- néztem Corinnara, aki csak mosolyogva bólintott. Nagyon kevesen tudják, hogy mi az igazság Michael balesetével kapcsolatban. Én viszont azok közé tartozom, akik mindenről tudnak, mivel a saját szememmel éltem át azt a szörnyű eseményt, sőt egyrészt miattam is történt...
- Bejöhetek?- kopogtattam az ajtaján és utánna benyitottam. Michaelt a kanapén ülve találtam miközben a tvt nézte. Mindig bűntudatom van, ha meglátom Michaelt így. A baleset után sokáig kómában volt, utánna pedig újra kellett tanulnia beszélni, még ma is nehezen megy neki, ha sokáig beszél. De legalább tudd beszélni. A végtagjait viszont nem tudja használni.
- Miám.- nézett rám mosolyogva, elég szépen felépült a balesetből, viszont még nem tud lábra állni ezért folyamatosan a tolószékben ül. Odarohantam hozzá és megöleltem vigyázva arra, hogy nehogy fájjon neki.- Hiányoztál kislány.- motyogta.
- Te is nekem.- engedtem el és éreztem, hogy a szemem bekönnyezik. Mindig elsírom magam, ha vele vagyok. Egyszerűen nem tudom kibírni sírás nélkül.- Hogy vagy?- kérdeztem miközben megtöröltem a szemem.
- Úgy, mint mindig.- mosolyodott el.- Nem szeretem, ha rólam beszélünk, szóval halljam mi történt veled mostanában. Édesapád mondta, hogy jól érzed magad a csapatnál.- mondta.
- Igen. Nagyon jól.- bólogattam szaporán miközben leültem és láttam, hogy egy Forma-1-es futamot néz. Az utolsót, ahol Charles világbajnok lett. Teljesen belemerültem a futam és egyuttal Charles nézésébe, így csak Michael sokadig szólongatására eszméltem fel.
- Örülök, hogy ennyire megszeretted a Forma-1-et.- mondta.
- Eddig is szerettem.
- Tudom, csak most teljesen máshogy nézed. Úgy, mint kiskorodban, amikor Mickkel voltatok a futamaimon. Örülök, hogy Charles ezt előhozta belőled.- folytatta mosolyogva.- Egyébként nagyon ügyes a gyerek.- mondta, mire rápillantottam.
- Igen.- bólintottam mosolyogva.
- És látom, hogy mennyire szereted.- szólalt meg, amikor pont azt a képet mutatták, amikor a futam után magamhoz öleltem őt. Kívülről nézve is lehet látni a boldogságot az arcomon.- Megismerkednék vele én is.- mondta, mire ránéztem.
- Itt van ő is. Lent beszélget Mickékkel.- mosolyogtam rá, mire Michael szeme felcsillant.
- Tényleg? Miért nem ezzel kezdted?- kérdezte, mire felnevettem.
- Anyáék is néha jobban örülnek neki, mint nekem.- ingattam a fejem nevetve.
- Tényleg nem értem miért.- vigyorgott rám Michael.- Na mutasd csak be nekem a barátodat.- biccentett a fejével az ajtó felé, mire elindultam, de egy pillantra visszanéztem Michaelre.
- Azért ha lehet ne fenyegesd meg és hasonlók. Apa már elbeszélgett vele úgyis.- pillantottam rá, mire felnevetett.
- Nyugalom. Eszembe se jutott ilyesmi.- mondta mosolyogva, mire kimentem a szobából és a lépcsőn lemenve a barátomért indultam.
- Michael veled is szeretne beszélgetni.- álltam meg a barátom mellett, aki Mickkel beszélgetett.
- Velem?- kérdezte döbbenten Charles.
- Igen.- bólintottam.- Tudod, mindenki jobban kíváncsi rád, mint rám.- ingattam a fejem vigyorogva, mire Charles röhögve magáhozhúzott és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Én csak rád vagyok kíváncsi.- suttogta a fülembe, mire elmosolyodtam. Mick arcára nézve nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Na menjetek.- legyintett Mick, mire Charles kezét megfogva nevetve mentünk Michael szobája felé.
- Charles. Szia.- vigyorodott el Michael, ahogy meglátta, hogy kézenfogva belépünk a a helyiségbe.
Charles egy kicsit meg volt döbbenve és azt se tudta, hogy mit kezdjen magával. Bár meg is értem, mivel nem mindennap találkozik az ember Michael Schumacherrel a saját szobájában úgy, hogy ő semmilyen végtagját nem tudja használni, de beszélni tud és az állapota is eléggé titok mindenki számára. Hát igen, ez azért nem egyszerű... - Amikor legelőször találkoztunk még ilyen kis picike voltál.- mosolygott Michael Charlesra.- Bár már akkor sem volt nehéz kitalálni, hogy te egy nagyon tehetséges versenyző vagy és, hogy sokmindent fogsz elérni az életben. Gratulálni szereték az első világbajnoki címedhez.
- Köszönöm.- bólintott Charles mosolyogva.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz ez több is.- mondta Michael és rámnézett.- És neked van a legjószívűbb barátnőd a világon. - folytatta, mire elmosolyodtam, de megszólalt a zsebemben a telefonom, így kimentem a szobából. Anya hívott és csak érdeklődött, hogy megérkeztünk e, én pedig gyorsan lezavartam a beszélgetést vele. Miután letettem a telefont nem mentem egyből vissza a szobába, mert hallottam, hogy Michael rólam beszél.
- Tudod Mia olyan nekem, mintha a lányom lenne.- mondta Charlesnak én pedig hallgatóztam.- A balesetem után mindig szomorúan jött be hozzám. Azt hiszi, hogy miatta történt, pedig ez nem így van. Ő nagyon érzékeny lelkű és mindig elsírja magát, ha így meglát. Gondolom bűntudata van, igazából a semmiért, mert nem ő tehet róla, de nem hisz nekem. - sóhajtotta Michael.- De ma, ahogy bejött a szobámba egészen más volt. Másabb volt egy kicsit a hangulata és láttam, ahogy a tvben lévő futamot nézte és folyamatosan mosolygott. És ez nagyrészt miattad van. Örülök, hogy egymásra találtatok. Igazán megérdemli, hogy boldog legyen. Szeret téged nagyon.- mondta Michael, én pedig a fejem az ajtónak döntve hallgattam. Igaza van, Charles mellett megváltoztam. Sokkal többet mosolygok és tényleg boldog vagyok.

Sziasztok. 😊
Meghoztam a következő részt. Azt el szeretném mondani ezzel kapcsolatban, hogy Michael állapota, és hogy mennyire épült fel csak az én képzeletem szüleménye. Tudom, hogy nem igazán lehet róla tudni semmit, ezért is írom le, hogy ezt én találtam ki, amit írtam ebben a részben.

Reménykedjünk a legjobbakban, és bízzunk benne, hogy szépen felépül és fogunk még vele találkozni a nyílvánosság előtt.🥺🙏

Egyébként a legenda ma tölti az 53. születésnapját.🎂
Boldog szülinapot Michael.🥰❤