Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

11. fejezet

Az időmérőn Charlesé lett a pole pozició, mellőle pedig Arthur indul majd. A srácok megint kezdenek ráérezni a kocsira, amit a csapat szépen megtervezett és összerakott, hogy megint a bajnokságért tudjunk küzdeni.
- Ügyes voltál.- mosolyogtam Arthurra miközben a kezébe nyomtam a kulacsát.
- Köszi.- bólintott. A boxutcában sétálva megérkeztünk a sajtórészhez, ahol készülnek az interjúk. Miután Arthur végzett a motorhome felé vettük az irányt. Feltűnt, hogy egész lassan sétál Arthur, én pedig mellette felvettem az ő tempóját.
Charles mosolyogva jött velünk szembe, mire egyből odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
- Ilyenkor magamban sírok.- motyogta mellettünk Arthur, mire mindketten ránéztünk.- Csináljátok tovább nyugodtan.- legyintett és leült az egyik kanapéra.
- Mi baja?- kérdezte tőlem Charles.
- Nem tudom.- vontam meg a vállam.
- Arthur jól vagy?- ült le mellé Charles.
- Persze.- pillantott rá az öccse.
- Nem úgy néz ki.- ingatta a fejét Charles.- Tudod, hogy elmondhatod nekünk, ha van valami baj.- paskolta meg egy kicsit Arthur lábát, mire ő felszisszent.- Basszus. Fáj a lábad?- kérdezte döbbenten Charles, mire én is odapattantam melléjük.
- Egy kicsit.- nézett ránk Arthur.- Nem vészes.
- Megnézhetem?- kérdeztem tőle.
- Mondom, hogy nincs semmi baja.- szólt ránk erőteljesebben, de én rá se hederítve tűrtem fel a nadrágja szárát egészen addig, ahol volt a sérülése. És mikor megláttam azt hittem, hogy szívrohamot fogok kapni. Lilás kékes foltok ragyogtak a lábán, pont a sérülés helyén.
- Mi a franc.- nézte Charles is olyan döbbenten, mint én.
- Tegnap bevertem egy kicsit.- moytogta halkan Arthur.- Azóta ilyen.
- Isteneeem. Miért nem mondtad?- pillantottam fel rá aggódva.
- Nem olyan nagy dolog.- legyintett Arthur.
- De az.- vágtam rá.- A sérülésre egy sérülés a legroszabb, ami történhet. És még reggel futottunk is. Basszus.- törtem a fejem rendesen, hogy mit is csináljunk.- Elviszunk az orvoshoz. Remélem még itt van.- néztem fel rá és Charlesra.
- Szerintem igen.- bólintott a barátom.- Gyere, de ne támaszkodj arra a lábadra.
Arthur Charlesba karolva lépkedett el az orvosi szobáig én pedig mellettük idegesen sétáltam. Nagyon remélem, hogy nincs nagy baja Arthurnak.
- Ez nem szép, de szerencsére nincsen komoly baja a lábadnak. Biztosan nem tett jót, hogy futottál, de úgy látom, hogy nem lett izomszakadás.- nézte az orvos a sérülést.- Sokat kellesz pihentetni. Jeges borogatás este, napközben pedig kapsz rá egy ilyen rögzítőt és krémet.- mondta az orvos és a kezembe adta a dolgokat.- És ne edzetek a lábára, ne fussatok. Az rontana csak a helyzeten.- pillantott rám, mire bólintottam.- Arthur te pedig figyelj, hogy ne helyezd a súlyodat arra a lábadra rendben?
- Rendben.- mondta Arthur.
- Minden oké lesz, mert a balesetből is szépen hamar felépültél, ezért ezzel sem lesz nagy baj reméljük. - mosolygott ránk az orvos.
Elkösztünk tőle és mentünk a szállodába, mert már egészen besötétedett.
- Sajnálom, hogy nem szóltam.- pillantott rám Arthur, amikor a szobájába értünk és leült az ágyára. Charles elment egy kis jégért, amit majd a lábára rakunk.- Csak tegnap felhúztam magam azon a beszélgetésen.- mondta, én pedig egyből tudtam, hogy arra gondol, amikor Lily a barátjáról beszélt.- Kifelé menet bevertem a lábam az ajtóba jó erősen.
- Sajnálom, hogy megkérdeztem tőle, hogy ki az.- motyogtam halkan.
- Nem a te hibád. Vegülis nem a pasija, hanem csak egy barátja akit szeret. Nem sokkal jobb.- ingatta a fejét sóhajtva.- Tudod én annyira irigylem a ti kapcsolatotokat Charlessal. Olyan jó nézni, hogy mindig mosolyogtok, ölelgetitek és puszilgatjátok egymást. És ami a legfontosabb, hogy látszik a szeretet. Én is ezt akarom.- pillantott fel rám.
- Majd neked is lesz ilyen.- simítottam meg a karját.- Biztos vagyok benne, hogy te is találsz majd egy olyan lányt, aki tiszta szívéből szeret.
- Ja, persze.- forgatta meg a szemét.- Nálam sajnos mindig egyirányú a szeretet. A lányok engem nem szeretnek, hanem csak a hírnevet és a pénzt. Vagy valaki mást.- tette hozzá. Annyira rossz így látni őt. Szomorú és csalódott.
- Ez változni fog.- bólintottam.- Mindenkinek van egy párja a világban. Valaki hamarabb, valaki később talál rá, de az életük során egyszer biztosan találkozni fognak és akkor együtt is maradnak.- mosolyogtam rá.
- Szeretek veled lelkizni.- vágta rá Arthur, mire felnevettem.- Ezeket mindig olyan meggyőzően mondod, hogy el is hiszem.
- Ezt Charles is mondta már.- vontam meg a vállam mosolyogva.- Egyébként meg tudom mi a baj.- mondtam megvilágosodva.- Te túl jó vagy Arthur. Nem érdemelnek meg a lányok. - vágtam rá, mire Arthur felnevetett.
- Biztosan ez a baj.- forgatta a szemét nevetve.- De azért kösz, hogy próbálsz megnyugtatni. - mosolygott rám mikor belépett Charles a szobába.
- Csak ilyet adtak.- emelt fel egy fagyasztott borsós zacskót.
- Jó lesz.- bólintottam, elvettem tőle és óvatosan ráhelyeztem Arthur lábára.- Na mi hagyunk pihenni. Ha valami baj van szólj.- pillantottam Arthurra.
- Köszi szépen.- nézett ránk felváltva.
- Jó éjt öcsi.- vigyorgott rá Charles és a kezemet megfogva húzott maga után a szemben lévő szobába, ami a miénk volt.
Miután mindketten lezuhanyoztunk befeküdtünk az ágyba. Szorosan Charleshoz bújtam és magamhoz öleltem.
- Megijedtem, hogy valami nagyobb baja van Arthurnak.- motyogta halkan.
- Igen, én is.- bólintottam.- De szerencsére nem. Rendben fog jönni, ha azt csináljuk, amit mondott az orvos.- folytattam.- Már pedig ha rajtam múlik úgy fogjuk csinálni.
- Leginkább Arthuron múlik.- ásított egy nagyot Charles.
- Aludnod kéne már.- simítottam kezemet az arcára.
- Szeretem, amikor ilyen törődő vagy.- csókolt meg Charles.
- Jó éjszakát.- nyomtam még egy puszit a szájára és ráhajtva a fejem a mellkasára el is nyomott az álom.