Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

41. fejezet

Mia szemszöge

Az év végi díjátadó ugyan úgy Párizsban lesz megrendezve, mint tavaly. A múlt évi eseményhez rengeteg boldog emlék fűz, mivel Charlessal ott jöttünk össze. Annál szebb nap szerintem még eddig nem is volt az életemben. Annyira szeretem ezt a srácot, aki már lassan egy éve a párom és mellettem áll mindenben. Imádom a vele közös életet és minden kis pillanatot, amit együtt töltünk. Nagyon hálás vagyok neki, hogy visszahozta a régi boldog Miát amit sokan kerestek bennem. És neki sikerült megtalálni. Vele vagyok az igazi önmagam és ő mindig a legjobb formámat hozza ki belőlem. Egyszerűen......... szeretem.
A díjátadó 3 nap múlva lesz, de mi már hamarabb idejöttünk ebbe a csodaszép városba, hogy jobban körülnézzünk. Imádom Párizst. Annyira romantikus az egész város, szerintem ezért is szeretem ennyire.
- Kincsem. Megyünk enni.- lépett be a szobába Charles, mire egyből rápillantottam. Egész nap azon agyaltam, hogy mégis mit kéne neki adnom évfordulós ajándéknak. Ami ugye holnap lesz... Tudom, hogy Charles nem kér semmit, de akkor is kéne adnom valamit nem?
- Mehetünk.- nyomtam egy puszit az arcára, amit mosolyogva fogadott és szorosan magáhozhúzva megölelt.
- Austinnal már nem bírunk mi. Kellesz, hogy helyrerakd.- motyogta a nyakamba, mire felnevettem és egyben felkúszott rajtam a jóleső libabőr, ami nyilván Charles közelsége miatt hatott így rám már a megismerkedésünk óta.
- Helyrerakom.- bólogattam nevetve, mire Charles egy kicsit elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Imádom amikor nevetsz.- vigyorgott rám imádnivaló gödröcskéivel.- Na menjünk.- fogta meg a kezem és kiléptünk a szobából.
Az étteremben megtaláltuk az asztalt, ahol Austin foglalt helyet, így felé vettük az irányt.
- Végre.- szólalt meg sóhajtva, amikor leültünk vele szembe.- Hogy rád mindig csak várni kell.- pillantott fel rám, mire érdekesen fordúltam Charles felé.
- Én mondtam, hogy nem bírunk vele.- suttogta a fülembe a barátom.
- Mi a baj Austin?- kérdeztem rá a dologra.
- Semmi.- legyintett nemtörődöm stílusban.- Inkább együnk és beszélgessünk valami jó dologról.- mondta.
Befutottak Arthurék is, utána pedig a választott ételeinket is megkaptuk.
- Na meséljetek kis szerelmespárjaim, hogy mit fogtok csinálni a szünetben.- vigyorgott felénk Austin. Sokkal jobb lett a kedve, amióta eszik. Bár ez az emberek többségénél így van.
- Mi megyünk Costa Ricara.- mosolygott Arthur aranyosan Lilyre.
- Az szuper.- bólintott Austin.- Nálatok meg biztos babaprojekt veszi kezdetét.- legyintett felénk, mire kikerekedett a szemem és a kis falat étel a torkomon akadt.
- Hülye.- szólaltam meg pár perc fuldoklás és köhögés után még mindig döbbenten nézve Austinra, aki csak Arthurékkal kiegészülve vihogott folyamatosan.
- Miért talán nincs igazam?- nevetett még mindig, mire Charlesra néztem, aki szeretetteljes mosolyt villantott rám. Ahh de imádom.
- Nem tudom.- motyogtam a lehető leghalkabban és inkább ettem tovább. A többiek még beszélgettek tovább, de nekem a gondolataim egészen máshol jártak.

- Jó reggelt szerelmem.- mosolygott rám Charles, amikor kinyitottam a szemem. Mindig jól indul a napom, amikor az ő mosolyára ébredek.
- Neked is.- motyogtam és szorosan hozzábújtam. A mellkasára hajtottam a fejem és olyan megnyugtató volt hallgatni a szíve dobbanását.
Mikor sikerült észhez térnem rajöttem, hogy fogalmam sincs mit adok Charlesnak az évfordulónkra, de ahogy elnézem lehet, hogy ő el is felejtette...
Reggeli után Charles közölte, hogy van egy kis dolga, és lelépett. Egy kicsit rosszúl esett, hogy elfelejtette, hogy ma milyen nap van, de ezt próbáltam nem kimutatni az arcomon. Így egyedül maradva kerestem magamnak más társaságot.
Teljesen elszontyolódva ültem Lily mellett, aki viszont nagy vigyorral az arcán beszélt nekem fogalmam sincs miről.
- Te nem is figyelsz rám.- sóhajtott fel, mire megingattam a fejem és rápillantottam.
- Sajnálom.- húztam el a számat.- Mit is mondtál?
- Nem lényeges.- legyintett a lány.- Mi a baj Mia?- nézett rám aggódó szemekkel.
- Semmi.- motyogtam halkan.
- Mondd el, hátha tudok segíteni.- kérlelt Lily.
- Tudod ma egy éve jöttünk össze Charlessal.- mosolyodtam el halványan az emlékek hatására.- De szerintem ő ezt elfelejtette. Igaz én sem mondtam neki, mert fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit szoktak adni az emberek egymásnak vagy egyáltalán meg szokták e ünnepelni. Nem tudom.- sóhajtottam fel keservesen.
- Hé.- mosolygott rám Lily.- Tudod, hogy mennyire imád téged. Biztosan nem felejtette el.- simogatta meg a vállam és próbált jobb kedvre deríteni. Nagyjából sikerült is neki.