Érzelmektől hajtva 2. (Charles Leclerc fanfiction)

16. fejezet

Elég régen volt már olyan, hogy nem az ébresztőre kelltem fel, hanem addig aludhattam ameddig csak akartam. És ez már annyira hiányzott.
Charles karján pihentettem a fejem, miközben mosolyogva néztem, milyen édesen szuszog. Mint egy kisbaba. A horzsolások még halványan látszanak az arcán, és a mellkasán is. Az égési sérülése pedig ugyanolyan állapotban van, mint eddig. Hiába adtak rá egy krémet. Semmit nem segít...
Nyomtam egy óvatos puszit Charles mellkasára, amire a barátom elmosolyodott. A kis sunyi. Már fent van.
- Jó reggelt szívem.- mosolyogtam rá, amikor kinyitotta a szemét. Charles konkrétan magárahúzott és szorosan megölelt, én pedig próbáltam figyelembe venni a sérült bordáit és a törött kezét.
- Hagyd már. Nem fáj.- motyogta a hajamba.- Inkább ölelj meg normálisan.- mondta, mire nevetve teljesítettem, amit kér. Annyira jó érzés, amikor nagy kezeivel magáhozölel, mert ilyenkor érzem, hogy a szívünk egy ütemre ver.- Na így sokkal jobb. Úgy hiányzott már ez.- sóhajtotta és még mindig nem engedett el, de én ezt egy kicsit sem bánom.
- Szeretlek.- suttogtam halkan, de tudom, hogy Charles tökéletesen hallotta.
- Én is nagyon szeretlek.- tolt el egy kicsit magától, hogy meg tudjon csókolni.- Ahh nem akarok ma semmit sem csinálni.- motyogta, miközben a mellkasára húzott.
- Nem is fogsz. Pihenned kell.- mondtam miközben a meztelen bőrét simogattam. Pár percig csak a gondolatainkba merülve feküdtünk egymás mellett, mire Charles megszólalt.
- A balesetről álmodtam.- suttogta halkan Charles mire felemeltem a fejem és ránéztem.
- Micsoda?
- Ott voltál te is velem a tűzben. Szörnyű volt.- ingatta a fejét elkeseredve.- Nem akarom mégegszer ezt átélni.
- Nem fogod.- néztem a szemeibe komolyan.- Ez csak egy álom.
- Ha egyedül lettem volna nem lett volna olyan rossz, de így, hogy te is ott voltál. Annyira megrémített.- motyogta sóhajtva miközben szorosabban húzott magához.

Halkan dúdolgatva láttam neki az ebéd készítésének, miközben Charles pihent a kanapén és valami filmet nézett. Mikor készen lettem éppen indultam megnézni a barátomat, de azt láttam, hogy elaludt a film közben. Mosolyogva takartam be, és nyomtam egy puszit a homlokára. Ráfér a pihenés, aludjon csak.
Az emeletre felérve megcsináltam minden fontosabb dolgot, amit meg kellett. A Charles szanaszét dobált ruháit szépen eltüntettem és a gardróbban is rendet csináltam, mert mar nagyon ráfért. Mikor kellően kidolgoztam magam leültem Charles imádott zongorája elé és néztem a szép hangszert és elkezdtem játszani egy szép dallamot, amit még régebben tanultam.
Minden egyes mozdulat, billentyű lenyomása pontosan rémlett, így szerencsére nem rontottam el a dalt.
- Ez gyönyörű volt.- hallottam magam mögött Charles hangját mikor befejeztem a dalt, és ijedten fordúltam hátra, mivel nem számítottam rá.
- Felkeltettelek?- kérdeztem miközben Charles leült mellém.
- Nem.- mosolygott rám és a telefonját kezdte el nyomkodni.
- Te felvetted videóra, ahogy zongorázom?- pillantottam a telefonjára döbbenten, ahol magamat láttam hátulról zongorázás közben.
- Igen. De nem baj ugye?
- Nem.- mosolyodtam el.
- Jó és kirakhatom sztorimba? A rajongóim imádják a zongorás tartalmakat.- mondta.
- De nem te zongorázol, hanem én.- nevettem fel.
- És ettől megjobb, mint a többi.- kacsintott rám vigyorogva, mire bólintottam, hogy nyugodtan rakja ki, ha szeretné. Miután Charles kirakta a videót, letette a telefonját és teljes testével felém fordúlt.
- Egyszer már zongoráztál nekem, amikor nálatok voltunk. Az is baromira szép volt, meg ez is. És azt mondod, hogy csak pár dalt ismersz.- mondta mosolyogva.- Szerintem pont a lehető legnehezebb darabokat olyan profin el tudod játszani, mintha erre születtél volna.
- Nem hinném.- ingattam a fejem.- Te sokkal jobb vagy.
- Én csak alakulok.- mosolygott rám.- És amúgy mi a címe ennek?
- Canon in D- Pachelbel.- válaszoltam.- Még nagyon régen tanultam. Megtetszett a dallama.
- Tényleg nagyon szép.- nyomott egy puszit az arcomra.- Mondanám, hogy zongorázok neked valamit, de hát így nem igen fog menni.- emelte fel a gipszben lévő bal kezét.- Szóval neked kell.
- Miért is?- húztam fel a szemöldököm incselkedve.
- Mert szeretsz és tudod, hogy imádom, amikor zongorázol.- vigyorgott rám. Elmosolyodva tettem újra a kezeim a billentyűkre és elkezdtem egy másik dallamot játszani miközben Charles csakis engem nézett.
- Na így nem tudok koncentrálni. - nevettem fel, amikor elrontottam egy kicsit a dalt, mivel Charles tekintette rámtapadt, így egy kicsit zavarba jöttem.
- Sajnálom, de nem tudlak nem téged nézni.- vigyorgott rám és közelebb hajolva az ajkait az enyémekre nyomta és hosszasan megcsókolt egymás után többször is. Kezét rárakta a csípőmre és közelebb húzott magához miközben még mindig folyamatosan csókolt. A karjaim a nyaka köré fontam és beletúrtam a hajába. Hirtelen egy nagy koppanást hallottam, mire lehúzódtam egy kicsit a barátomtól.
- Hülye gipsz. Úgy utálom.- mérgelődött mivel a begipszelt kezét beleverte a zongorába. Nevetve fúrtam fejem a nyakába és nyomtam oda egy puszit is.
- Holnap leveszik.- motyogtam miközben beszippantottam az imádnivaló illatát.
- Végre már.- sóhajtott.- Nem tudok ezzel semmit sem csinálni.
- Mert mégis mit szeretnél?- pillantottam fel rá mosolyogva.
- Mondjuk bármit, ami veled kapcsolatos.- nevetett fel és adott egy puszit a homlokomra.
- Érdekesen hangzik.- motyogtam és visszahajtottam a fejem a vállára.
- Az is.- mondta Charles.- Egyébként szép volt az a dal is, amit másodjára játszottál.
- Még Marco tanította régen.- mondtam halkan.
- Róla jut eszembe.- fordított szembe magával.- Nagyon meglepődtem, amikor mondtad, hogy nagyjából ő mentett meg. Basszus nem gondoltam volna, hogy képes csak úgy kiszaladni a pályára. Ő is megsérülhetett volna.
- Tudod sokan nem nézik ki belőle, de ő nagyon jó ember. Sokat küzdött már és általában miattam tett rossz dolgokat, amit még mindig baromira bánok. - sóhajtottam.- Egyébként meg ha látja, hogy valaki bajban van egyből segít neki ahogy tud.
- Ez annyira fura. Mármint az, hogy még vannak ilyen emberek. És te is ilyen vagy.- pillantott rám mosolyogva.- Mindig mindenkinek segítesz.- tette hozzá, mire csak megvontam a vállam. Nekem ez természetes.